kultúra

2018.04.02. 19:20

Savaria ókori puzzle-darabkái – Várnainé Balogh Beáta tartott előadást

Szombathely Ismét közelebb kerülhetett Szombathely történelméhez, aki meghallgatta Várnainé Balogh Beáta előadását a Sportházban.

Lutor Katalin

Régészet

Ókori falfestményekről, az egykor színes Savariáról mesélt a most Zrínyi Ilona Általános Iskolában oktató történelem tanárnő. Sok éven át régész-technikusként dolgozott, így betekintést nyert, sőt része volt a feltárásoknak.

A szombathelyi régészeti kutatások során nagyon sok törmelék került elő. Ritka, hogy olyan falfestménnyel találkoztak a régészek, melyek nagyobb darabokban, vagy esetleg egészben a falon voltak még, ugyanis építkezéskor, átépítéskor ezeket a falakat döngölték bele a talapzatokba. A fellelt töredékeket azonban nagy becsben tartják, hiszen lehetőséget ad további vizsgálatokra: ha többrétegű a szerkezete, akár azt is meg lehet állapítani, hányszor, mely korokban festették át. A tárolásukat kicsit megmosolyogtuk: krumplira és hagymára gondoltunk a zöldséges ládákat elnézve. Ki gondolta volna, hogy ugyanilyen remek funkciót töltenek be a régészeti kutatások során is? Ezentúl biztosan mindenki egy kicsit régésznek érzi majd magát, ha éppen krumplit keres a földben.

Rekonstruáció

A tárolás és tisztítás után megpróbálják rekonstruálni a mintákat – ez persze a töredékesség miatt nagyon nehéz. A faltöredékeket, mint apró puzzle-darabkákat illesztik egymáshoz, így remélve a minta megtalálását. Meglepő érdekesség, hogy Savaria mintái közel megegyeznek a Pompeiben fellelhető geometrikus és növényi mintákkal. Ennek minden bizonnyal az a magyarázata, hogy itáliai vándorfestők készítettek egykor itt is falfestményeket.

Iseum

Az Iseum megvalósítása külön érdekesség. A diákok fehérnek képzelik az ókort, meséli a tanárnő, hiszen azonnal az Isis-szentély jut eszünkbe, ami hófehérben pompázik. Viszont ez a visszafogottság egyáltalán nem jellemezte az ókori savariai festőket: sokféle színnel dolgoztak, melyeket természetes anyagokból készítettek el, például csigából. Aki pedig még nem tette, lassan érdemes lesz belepillantania a Fő téri szökőkút aljába, ugyanis annak mozaikja a Savariaban talált leletek mintáit tükrözi vissza. Aki Szombathelyen él, annak a történelem szó szerint a talpa alatt terül el.

Graffiti

A graffiti sem modern találmány, bármily meglepő. Viszont zenekarok és rapperek nevei helyett a következő feliratok kerültek a falakra: „Kenyeret sütöttem.”, vagy „Nem akarom eladni a férjemet, még a világ összes aranyáért sem.” S íme, a legempatikusabb graffitis: „Ó, falak, annyi unalmas és fárasztó feliratot kell megtartanotok, hogy csodálkozom, még nem omlottatok össze.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!