Az Agora – Savaria moziban közönségtalálkozó követte az Örök tél díszbemutatóját

Az Örök tél című film a második világháború végén elhurcolt nőknek állít emléket – visszaemlékezések alapján készült, valós történet. Havasi János a Lánykák, az idő lejárt című írásában foglalta össze édesanyja történeteit még azokból az időkből – Köbli Norbert számára ez szolgált alapul a forgatókönyvhöz. A történet, amelyben a háromhetes kukoricatörés helyett a nők éveken keresztül szénbányákban dolgoznak. A történet, amelyben túlélni kell betartva a gulág szabályait. És újakat írni ahhoz, hogy tényleg túl lehessen élni.

Így történt ez a sváb származású Valter Irénnel (Gera Marina), aki férjét várta haza a frontról egyetlen kislányával, szüleivel (Für Anikó és Gáspár Tibor). Nem tiltakozott az orosz katonák ellen, miért is tette volna. Az ő szeme előtt is csak egy gondolat lebegett: ha tudnak, hát segítenek a fronton harcoló férfiaknak. Ám a marhavagonok sötét celláiban már felderengett némi megvilágosodás: de minden segélykiáltás néma.

A végtelen terek, amelyek a Donyec-medencei táborba és szénbányába vitték a törékeny asszonyokat, nem kínáltak semmi fogódzót. A hóborította táj farkasordító üressége és hidege még nagyobb szenvedésnek tette ki őket.

A reszketést, a hideg okozta fájdalmat nem kellett megjátszani – meséli Köbli Norbert, ugyanis Gera Marina lába tényleg elkezdett fagyni a forgatás ideje alatt.

Nem egy film foglalkozott már azzal, hogy a lágereknek mégiscsak van boldogsága – gondoljunk csak a Sorstalanságra (Kertész Imre regényéből Koltai Lajos rendezett játékfilmet). A női sorsok viszont ezidáig háttérben maradtak. Most a szerelmi szál is bátrabb kibontakozási lehetőséget kapott.

Nagyszerű a szerepválogatás, de rossz véletlen, hogy az ember éppen a Coming outban látta legutóbb Csányi Sándort. És a kisujjeltartós, csípőtekerős, selypítős jelenet után a vastag kefebajusz sem tudja eléggé komollyá tenni a helyzetet. Sőt. Talán csak még komolytalanabbá.

Irén túlélésében azonban fontos szerepet játszik: minden nap egy újabb szabályt tanít a csupán szimpátia alapján kiválasztott nőnek. Ne gondolkodj, ne álmodj, ne emlékezz, mosakodj minden este, bármennyire szúr a jeges víz, ne foglalkozz másokkal – ezek a legfontosabbak, ha valaki túl akarja élni ezt a véget nem érő szenvedést.

A fájdalmak és a fáradtság már-már földöntúli érzéssé formálódnak. Irén álmában tér vissza otthonába: lemászik a padlásról. Mintha nem is ment volna messze – tér és idő teljesen felbomlik e pillanatra.

A színészi játék manírmentes, tökéletesítéséhez minden szereplő megkapta a kellő szabadságot. Egy fontos pillanat is így alakult ki a filmben: a munkatáborban a cipő érték, de otthon már nincs szükség rá – így végül hátrahagyta viselője az egyébként is lopott darabot.

A képi világ különleges – hideg színek, kontraszttalan, kissé alulszaturált képkockák egymásutánja. Kiüresedett, lelketlen minden. A táj hol végtelen, hol pedig nézőjének is klausztrofóbiát okozón szűkös. A sebeket szinte magunkon érezzük, a rühesség viszketése a pislogástól is fertőző.

Nem igazi a boldog vég.

A ragaszkodás és segítségnyújtás robotja nem elég a boldogsághoz. A tapasztalat súlya elhagyhatatlan.