Néptánc

2018.05.21. 14:18

Gencsi Söprű sok gyermek táncossal – Az élet csupa nóta és kacagány!

Sok kicsi sokra megy, ezt láttuk a 22. Gencsi Söprű Regionális Néptáncfesztiválon, ahol rengeteg gyermekecske táncolt vasárnap a nagyokkal együtt és külön is. Van utánpótlás, lesznek, akik a hagyományt éltessék, ezt is ünnepelték a fesztiválon, a soproni néptáncosoktól kölcsönzött mottóval, akik így mondják: „az élet csupa nóta és kacagány!”

Merklin Tímea

A fesztiválon bemutatkoztak az előző napi 5. Vincze Ferenc szólótánc-verseny fellépői. Gyermek, serdülő, ugrálós és verbunkos kategóriában osztottak díjakat, a lányoknak gyöngy, a fiúknak seprű díjat. Vincze Ferenc díjakat két korcsoportban megosztva adtak ki. A közönséget először Bodorkós Ferenc polgármester köszöntötte, majd dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy a múlt szombaton Bükön a Szivárvány Gyermek Néptánc Fesztivált nyitotta meg, ahol 800 gyermek mutatkozott be az ország minden tájáról.

Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

Kiemelte: ha egy hétre egymástól két ilyen nagyszabású, hasonló tematikájú rendezvényt meg lehet tartanai, akkor a népi kultúra, néptánc nincs elveszve, és ahhoz hogy a programot magas színvonalon meg lehessen rendezni, a feltételek biztosítva lesznek. Amint mondta, a gencsapáti rendezvény különleges, mert megférnek egymás mellett a különböző stílusok, talán Magyarország egyetlen olyan rendezvénye, ahol a könnyűzene és a népzene egy kereten, egy udvaron belül tud megvalósulni. Az alelnök megemlékezett a nemrégiben elhunyt Antal Lászlóról, Tóni bácsiról, aki a Vas megyei néptáncmozgalom elindítója, művelője és szellemi alapjainak lerakója volt, sokszor a zsűriből osztotta meg a véleményét.

 

Idén a zsűri tagjai voltak: Sztanó Hédi etnográfus, filmrendező, Kupec Mihály, a fesztivál egyik vendég együttese, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes művészeti vezetője, néptánc pedagógus, koreográfus, Székely Levente, a kolozsvári táncház mozgalom elindítója, a Kalamajka együttes prímása.

Kérdésünkre Németh Ildikó néptáncművész, néptánc pedagógus, Harangozó díjas táncos, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja, a zsűri elnöke úgy értékelte a Vincze Ferenc szólótánc-versenyt, hogy „Le a kalappal!” – országosan nincs még egy ilyen verseny, ahol ennyire felkarolják a saját hagyományaikat: a több mint 40 résztvevő vasi táncanyagot táncolt rendkívül magas színvonalon. A Gencsi Söprűről szólva úgy fogalmazott: minden elismerés megilleti a négy órás gálát, amelynek műsorát a régióban élők rakták össze, gyönyörű felhozatal volt, minden nagyobb műhely szerepelt, köztük az Ungaresca, a Szökős, a körmendiek, a gencsiek.

Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

-Országos zsűrikben is megfordulok, látom, hogy ez az élvonal. Az idei Gencsi Söprű a már a 22. volt, nem először zsűriztem itt, nagyon alapos munkát végeznek itt, kiteljesedett az, amit annak idején mi elkezdtünk. A táncház mozgalomnak nagyobb súlya inkább az ország másik felében van, jó lenne Vas megyét jobban bevonni, sajnos messze esik a központtól. A zsűri nagyon meg volt elégedve azzal is, hogy a Söprű nem verseny, hanem egymásra is kíváncsiak a közösségek, megnézik a másik műsorát.

A fesztivál résztvevői voltak: Ungaresca Táncegyüttes, ELTE-SEK Szökős Néptáncegyüttes, Béri Balog Ádám Néptáncegyüttes (Körmend), Gradisce Horvát Kulturális Egyesület (Szentpéterfa), Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes- Ispiláng Néptáncegyüttes Gencsapáti, Kópic Néptánccsoport Gencsapáti, Kiskópic Néptánccsoport Gencsapáti, Reményik Evangélikus Általános és Művészeti Iskola Möndölecske és Berke csoportja, Sárvári Néptánckör Egyesület, Német Nemzetiségi Tánccsoport Vaskeresztes, Énekes Lenke Hagyományőrző Néptáncegyüttes Vitnyéd, Vasi Népdalstúdió Csicsergő csoportja, Biseri Együttes-Und, Četarci Horvát Kulturális Egyesület Felsőcsatár, Sopron Táncegyüttes, Pendelyes Néptáncegyüttes Sopron-, Kacagány Néptáncegyüttes. A fesztivál vendégei: Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes (Nagyida – Felvidék), Györgyfalvi Hagyományőrző Együttes (Erdély). Muzsikált a Boglya Népzenei Együttes és a Fajkusz Banda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában