Levegőt! – Alföldi Róberttel Szombathelyen és Salemben

A légszomj egyáltalán nem képes beszéd: a néző már a szünetben támolyog, mintha fejbe kólintották volna. Fejbe is kólintották. Mintha a Weöres Sándor Színház első tíz éve, összes jó energiája koncentrálódna ebben a csúcsra járó előadásban: A salemi boszorkányok kétségbeesett, csöndes segélykiáltás. Levegőt!

Isten nevében elszabadul a pokol

A minden értelemben zárt, bezárkózó, küszködő és a mélyben fortyogó (salemi) közösség letaglózó erővel teremtődik meg a színházteremben – és nem csak a színpadon. A nézőtérre a meghatározó pillanatokban nem borul sötétség: mindannyian ugyanannak a közösségnek a tagjai vagyunk – nem mindegy, ki mikor és hogyan dönt. A színpad és a nézőtér direkt összekapcsolása benne van Alföldi Róbert eszköztárában, de az a legszebb, hogy soha nem lesz belőle öncélú „rendezői fogás” vagy „alföldis” (jelentsen bármit ez a jelző) rutinmegoldás. Még akkor sem, ha a bírósági tárgyalás igazi „toposz” a színpadon. A salemi boszorkányok letisztultan gazdag, minden porcikájában átgondolt előadás. Nincs kiszólás: a rendezés működteti a drámát. Arthur Miller (mára már klasszikus) szövege is mintegy megtisztítva, új, sötét fényben ragyog föl: pont ez történik, amikor a törvény betűje és szelleme összeütközésbe kerül; pont ez történik, amikor egy isten háta mögötti közösség összezárt tagjai nem találnak utat az életüknek, a vágyaiknak; amikor fortélyos félelem igazgat, nem csalóka remény. Amikor Isten nevében elszabadul a pokol. Innen nézve hogyan is gondolhatnánk „alföldis polgárpukkasztásnak” például azt a jelenetet, amelyben a bőrüket mentendő boszorkányt kiáltó lányok – kamaszkor és felnőttség határán – bemutatják fölajzott, nyílt színi táncos orgiájukat. Amikor bejönnek kékfestőben, fehér blúzban, összekulcsolt kézzel, mint valami népdalkör, nevetni kell. (Az előadás humora külön említést érdemel, bár többnyire kínunkban nevetünk.) A lányok ringatózó bejövetele közben meg valahogy megint József Attila jön elő. A Klárisok groteszk borzongása. Hogy: „Klárisok a nyakadon, békafejek a tavon. / Báránygané, bárányganéj a havon. …Szoknyás lábad mozgása harangnyelvek kongása, folyóvízben néma lombok hullása.” Salemben minden agyon van szabályozva, Salemben minden puritán (kivéve az arany gyertyagyertyatartó a templomban), Salemben csak keményen dolgozni, a papnak adózni és Istent imádni szabad. Salemben tilos a tánc. Ez nem ment föl senkit, legföljebb valamit megmagyaráz. Ráadásul ez az a jelenet, amelyben a drága Mary Warren – Hartai Petra – összeomlik: elnyelik a tátott szájú, tágra nyílt babaszemű, sötét „ó”-k, hangtalanul ördögöt sikít a szerepükkel összeolvadó lányok Laokoon-csoportként kígyózó, dehogy védelmező, inkább fojtogató gyűrűjében.

Parókia, Proctorék, imaház, börtön

A dráma a szerzői instrukciók szerint négy helyszínen játszódik. A szombathelyi előadásban nincs – vagy csak jelzésszerűen van – helyszínváltás. Kálmán Eszter többfunkciós, úgy sültrealista, hogy mégis „elemelkedő” díszlete első pillantásra tágas, melegbarnában játszó, faborítású belső tér: balra hátul narancsszín konyhabútor, előtte asztal, elöl gyereksarok, jobbra szobanövényekből erdő – és az a húzni-vonnivaló bőrkanapé. Házasságkötő terem, hivatal, iroda, imaház, maga Salem vagy a világ – kinek, mikor mi tetszik. Az idő múlásával ez a tágasnak tűnő tér az érzetünk szerint egyre csak szűkül, pedig nem ereszkedik lejjebb a plafon, nem mozdul egyetlen fal sem. Levegőt, az isten szerelmére, levegőt.

A salemi boszorkányokat 1953-ban mutatták be, a történelmi háttér (a salemi boszorkányperek) a 17. századba vezet. A „korban tartott” előadások gyakran választják látványalapnak a korabeli Salem főkötős, kötényes, puritán, pasztell miliőjét. Mondhatjuk, hogy bizonyos értelemben az Alföldi-rendezés is „korban” tartott, amennyiben látványában nagyjából a dráma megírásának idejét veszi alapul. Bár ez sem ilyen egyszerű: a csupa konkrét jelzésből létrejön valami fájdalmas, el nem múló, nyakoncsíphetetlen ismerősség. A lényeg a színházi itt és most, amikor a konyhaszekrény tetején egymás mellé kerülnek a változó – vagy nem változó – idők fölszögezett, levert, lezuhanó, újraigazított stb. jelei: a vörös csillag, a feszület, a koronás címer.

Kétségbeejtően pontosak a jelmezek is. Az „előkelő” (Hale tiszteletes mondja így) társasághoz tartozó vonalas és élelmes Putnam – Kelemen Zoltán – brifkója egy életen át elkísér. Felesége, a gyerekei elvesztésére magyarázatot kereső Ann Putnam – Nagy Cili – folyton üresben járó, élettelenül fityegő cigarettája. Rebecca Nurse – Kiss Mari – nejlonotthonkája alatt a rövid mackónadrág. Danforth kormányzóhelyettes – Szerémi Zoltán – páncélként szolgáló majdnem-bocskaija. A tüsténkedő, önerősítő, megfelelni vágyó Cheever – Bajomi Nagy György – kockásban. A virgonc Giles Corey – Jordán Tamás – hetyke basebellsapkája és suhogósa. Az első számú bűnbak, Tituba – Vlahovics Edit – cigányasszony-kendője. A könyvekkel fölvértezett, napsugaras magabiztosságát szépen levedlő Hale tiszteletes – Kálmánchelyi Zoltán – tűzpiros hátizsákja. (Ment-e előbbre a világ?) Francis Nurse – Avass Attila nyüszítő, mit sem értő, suhogós fájdalma. A melegítő a salemi álmoskönyv szerint Szombathelyen emberi jót jelez. A Salemhez képest is tanyasi Proctor – Bányai Kelemen Barna – bő kék ingje. És a kék: talán a végtelen ég kékje.

A szeretet visszahozza

Minden szereplőválasztás telitalálat – minden szereplő megjegyezhető. A történetet bizonyos értelemben a játékelmélet alaptétele mozgatja: minél többet fektet valaki valamibe, annál nehezebben engedi el. Vagy el se engedi. Jó példa erre Szerémi Zoltán patent, látszólag racionálisan eljáró bírósági elnöke: lehetetlen kibillenteni. Ő nyilván már túljutott azon a jeges megfelelési kényszeren, amely olyan hátborzongatóvá teszi a fiatal Hawthorne bírót: Kenderes Csabát. Még a porkolábnak előlépő Herrick – Szabó Róbert Endre – tétova köszönése is sokáig visszhangzik a fülünkben: „Sziasztok.” Mintha nem tudná, most akkor hogyan viselkedjen Proctorékkal. Vagy ott van Mercy Lewis – Wessely Zsófia– ringatózó, nem is palástoltan kihívó elköszönése „Proctor bácsitól”. Vagy Gonda Kata, akinek Betty Parris szerepében egyre inkább a vérévé válik a játék. Az eseményeket egy darabig irányító Abigail Williams elszánt, jeges és száraz forrósága: „Tudjátok, hogy képes vagyok rá”, mondja, és nem kételkedünk. (Nyugtalanító egybecsengés, hogy ő is a neve tisztaságát emlegeti, mint a végén a végtelenségig megalázott, koncepciós vallomásra rá nem bírható John Proctor.)

Proctor és Proctorné szerepében Bányai Kelemen Barna és Bánfalvi Eszter járják végig a végzetes emberi, házastársi egymásra utaltság kegyetlenül szép stációit. Jó volna lekottázni minden mondatukat, mozdulatukat – de nem megy. (Ahogy Proctor összeszedi a gyerekjátékokat, ahogy rendületlenül sózza, csak sózza az ételt. Ahogy egymásra néznek. Ahogy Proctorné válláról lecsúszik a pánt. Persze nem látszik ki a bőre.) Parris tiszteletes szerepében Mertz Tibor mentené – a meg nem menthetőt. Ők hárman – Bánfalvi Eszter, Bányai Kelemen Barna, Mertz Tibor – a következő évadban már nem a szombathelyi társulatot erősítik. Talán még ez – a búcsú – is benne van ebben a megrendítő előadásban, amelynek mindvégig megfeszített ritmusát az „igazi” evési ceremóniák, a „test test ellen” akciók, a kövekként kopogó mondatok váltakozása szabályozza. Ehess, ihass, ölelhess, alhass.

A mindenséggel mérd magad. Mert van itt még valaki: Rebecca Nurse szerepében Kiss Mari – a lénye, a hangja – maga a simogató napfény. Szinte a földig hajolva tipeg a járókeretébe kapaszkodva, miközben ő az egyetlen, akinek mindvégig makulátlanul egyenes marad a dereka: „A gyerek az gyerek. A szeretet visszahozza.” Hát ennyi volna?

A salemi boszorkányok a Weöres Sándor Színházban

Arthur Miller drámáját Hubay Miklós fordította

Díszlet, jelmez: Kálmán Eszter

Kellékes: Viszlay Zoltán Fülöp

Súgó, rendezőasszisztens: Kovács Krisztián

Ügyelő: Győrváry Eszter

Rendező: Alföldi Róbert

Játsszák: Bányai Kelemen Barna, Bánfalvi Eszter, Fekete Linda, Szerémi Zoltán, Mertz Tibor, Kálmánchelyi Zoltán, Kenderes Csaba, Hartai Petra, Kiss Mari, Avass Attila, Jordán Tamás, Vlahovics Edit, Nagy Cili, Kelemen Zoltán, Gonda Kata, Bajomi Nagy György, Szabó Róbert Endre, Wessely Zsófia, Dunai Júlia