Változatos

2018.09.05. 07:00

A Boglyától a Beatlesig szól majd a muzsika a gencsi falunapon

Érték és közösség jegyében rendeznek falunapot Gencsapátiban szeptember 8-án, szombaton a sportpályán. A szervezők a tavalyihoz hasonlóan idén is a helyi értékek bemutatására és egy közös együttlétre invitálják – nem csak – az itt élőket.

Merklin Tímea

„Gencsapáti ízei” címmel hagyományos főzőversenyt hirdetnek 13 órától, amelyre családok, közösségek, baráti társaságok, civil szervezetek jelentkezését várják előzetesen a művelődési házban. Eredményhirdetés pedig még aznap 17.30-kor lesz. A falunapon a sportpályán egészségsátrat állítanak a Gencsapáti Idősek Klubja és a védőnői szolgálat közreműködésével. Gyerekeknek pedig lesz játszóház, arcfestés, légvár, ugrálóvár, körhinta és más játékok.

Fotó: Ohr Tibor

15 órakor kezdődik a színpadi műsor a rendezvénysátorban, ahol köszöntőt mond: Ágh Péter országgyűlési képviselő, majd a programban közreműködnek: az Apponyi Albert Általános Iskola, a Gyöngyös kert Óvoda, a Vasi Népdalstúdió, Gencsapáti néptáncegyüttes csoportjai (Kiskópic, Kópic, Ispiláng), a Boglya Népzenei Együttes. A Pannon Cigányzenekar szólistái igazi, vérbeli magyar cigánymuzsikát hoznak, operett és retródalokat Hertelendy Attila és Debrei Zsuzsa színművészek előadásában hallhat a közönség.

A LiverPaul együttes Beatles slágereket játszik majd, a Big Mouse operett-sramli műfajban ad koncertet. 22 órakor kezdődik az Unikum buli. Másnap, szeptember 9-én, vasárnap 19 órától a Gencsapáti Szentkúton Pál István Szalonna és bandája muzsikál. A belépés minden programra díjtalan.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában