kijáró

2018.10.16. 20:59

Az alsópéterfai rezesek is indulnak a burgenlandi zenei versenyen

Javában tart az ORF Burgenland fúvószenei pályázata, a Hits in Blech, amelyre pop- vagy slágerfeldolgozásokkal nevezhettek a zenekarok.

Vas Népe

Az ötszáz fős falu együttese kétévente tart könnyed tematikus koncerteket Fotó: mvup.at

A legjobb 15 produkció között már biztosan ott vannak az ötszáz lelkes Alsópéterfa (Unterpetersdorf) rezesei, akik egy Duke Ellington-átirattal a negyvenes évek swing-hullámát idézik meg – számol be honlapján az ORF magyar nyelvű oldala.

Az ötszáz fős falu együttese kétévente tart könnyed tematikus koncerteket. A múltban megidézték már a Queen dalait, de rendeztek koncertet „hitradio” stílusban is. Két évvel ezelőtt lemaradtak a jelentkezésről, de az idei, swing témájú koncert részletét végül beküldték, és túl is jutottak az előválogatáson. A produkció különlegessége, hogy osztrák–magyar együttműködésben jött létre. Az alsópéterfai fúvósok idei swing koncertjén ugyanis soproni vendégekkel, a szintén swing zenét játszó „Local Vintage Company” énekeseivel és zenészeivel közösen léptek színpadra. A koncerttel hazai pályán már sikert arattak, most a rádióhallgatók és tévénézők véleményére kíváncsiak. A Hits In Blech 15 versenyzőjét a Radio Burgenland reggeli műsora, és a Burgenland Heute is bemutatja, szavazni pedig október 19-étől lehet majd a kedvencekre.

Az ötszáz fős falu együttese kétévente tart könnyed tematikus koncerteket Fotó: mvup.at

A legjobb három produkció élőben is megszólal az október 28-án Kismartonból sugárzott Frühschoppen adásában, és ott derül ki, hogy a zsűri döntése alapján melyik zenekar nyeri meg a fődíjat, amely egy CD-album elkészítése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában