Kutyus a mosógépből – A Mesebolt Bábszínház Capek-előadása

Csak addig ne nézzünk sehova a hajdan szebb napokat látott MMIK épületében, amíg el nem foglaljuk a helyünket a mesebolt kicsi birodalmában. Ha ezzel megvagyunk, bátran körülnézhetünk. Különben is érdemes néha lopva odapislantani, és megnézni, hogyan nézik – egész lényükkel – a gyerekek az előadást. De (ez is olyan alapvetés, amelyet nem lehet elégszer elismételni) a felnőttek is minden alkalommal kapnak valamit: az igazán jó bábelőadások – márpedig a szombathelyiek ilyenek – több rétegben bomlanak ki, több korosztály figyelmét lekötik. Csak jussunk el oda.

A Történetek a Kutyusról meg a Cicusról „könyvalapú” előadás: a Mesebolt gyakran fordul jó minőségű irodalomhoz; klasszikus és kortárs szerzőkhöz egyaránt. A kutyusos-cicusos történetekből Szász Ilona készített bábszínpadi adaptációt. Ezekben a pici sztorikban az a legjobb, hogy nincsen bennük semmi különös. Csak a szöszmötölés. Csak az élet. Az életszeretet – és valami finom, a tudálékosságnak az árnyékát is nélkülöző bölcsesség – átcsillan minden másodpercen. Tudálékosság nincs – tanulság viszont van. Csak nagyon szépen. (A cseh Josef Capek 1885-ben született és 1945 áprilisában halt meg: Bergen-Belsenben, a koncentrációs táborban.)

Illetve már a történetek alaphelyzete különös – és mégsem. Hiszen miért ne élhetne barátságban egy kutya meg egy macska?

A nyitóképet nézve egy pillanatra azt hihetjük: megbolondultunk – vagy legalábbis ikreket szerződtetett a színház. A Trifusz Péter tervezte többfunkciós házikó (persze: ha kell, akkor pont úgy működik, mint Kemény Henrik paravánja) mögül – egyik jobbról, a másik balról – két fess fiatalember jön elő. Mint két tojás. (A jelmezek jelzésszerűen mintha épp Capek jelenkorára utalnának.) De a „tojásszindróma” csak az első pillantásra érvényes. Gyorsan kiderül, hogy az egyik fiatalember Kiss Dávid zeneszerző, aki a billentyűk mögül kíséri végig – zenével és figyelemmel – az előadást. Teljes jogú szereplő.

A másik fiatalember Kosznovszky Márton, aki nemrég még a zalaegerszegi Griff Bábszínháznak szerzett jó élményeket, most meg Szombathelyre szerződött. Jól tette. Olyan, mint egy nagyra nőtt kisfiú (kölyökmackó), közben meg (vagy épp azért) valami bölcsesség is sugárzik a lényéből. Pont Capek történeteihez való. Ő a Kutyus. Úgy zsonglőrködik a hangjával, mint egy bűvész. A Cicust Császár Erika játssza: az ő derűjét és bölcsességét már régről ismeri a szombathelyi közönség. De ebben a felállásban mintha ez a bölcsesség is még inkább fölragyogna.

Kiss Dávid tehát a billentyűk mögé ül, Császár Erika és Kosznovszky Márton gitárral a kezében, egyelőre narrátorszerepben érkezik. Észrevétlenül vesznek bábot a kezükre, észrevétlenül húznak be minket a játékba. És egyáltalán: végig a legnagyobb természetességgel mászkálnak a szerepek és a narráció között (de ti ne tegyetek kutyust a mosógépbe – gyönyörű). Ezeket a valóságos és metaforikus járkálásokat nagyban segíti Trifusz Péter titkos ajtókkal, ablakokkal fölszerelt díszlete.

És nem lenne a Történetek… Kovács Géza-rendezés, ha a vásári hagyományra apelláló paravános játékban nem tűnnének föl burleszkesen pörgő, nevetést generáló, titokban halhatatlanságot ígérő jelenetek.

A szappanevést követő szivárványos buborékparádé – egy pillanat vagy az örökkévalóság, hát mi a különbség? – az előadás emblémája lehetne. Megint csak a végtelenbe mutat játékosan a „színház a színházban” jelenet: amikor Kutyus és Cicus bábszínházasdit játszanak. A kis kesztyűbábok báboznak – és akkor miért ne bábozhatnának azok az iciri-piciri bábok is.

De a legszebb mégis, hogy voltaképpen öreg – és örökké fiatal – játékok kelnek életre (mert életre kelnek) ott a meseboltos paraván fölött-mögött.

Mindenkinek van egy réges-régi, ütött-kopott, féltve őrzött Kutyusa (vagy Cicusa), amelyet már meg kellett óvatosan varrogatni, esetleg megfoltozni; és amelyik, uram bocsá’, talán megjárta már a mosógépet is.