Dóczi Virág kiállítása a sárvári vár kortárs kiállítótermében, a Galeria Arcisban

2020 a nőművészek éve lesz – tudtuk meg Kondor János festőművésztől, a Galeria Arcis vezetőjétől –, a kiállító alkotók kétharmada nő lesz: Dóczi Virág után jön még Végh Éva festő- és zománcművész, Bakó Ilona textilszobrász, Kiss Ilona Munkácsy-díjas grafikusművész, Stiller-Luzsicza Ágnes festő- és képzőművész, Kopacz Mária festőművész és Kulcsár Ágnes festőművész.

A Galeria Arcisban jelenleg – január 19-éig – látható tárlat a harmadik Dóczi-kiállítás, olyan értelemben, hogy az előző kettő a művésznő édesapja, Dóczi László festőművészé volt, Virágnak először van Sárváron kiállítása. A családi folytonosság szellemi folytonosságot is jelent: a lány ugyanúgy keresi a maga igazságait, átjárva a határokat álom és valóság között, mint az édesapja. A tudattalan tartalmakat is működésbe hozó gyermekrajzok ártatlanságával kérdez rá jóra, rosszra, igazra és hamisra, egy-egy képe betekintés a szürreális dimenziókba, a feltépett realitások hasadékaiból előtüremkedő rejtett világokba. A talányokra meseszerű képek felelnek, megtalált saját válaszok – izgalmas, szép színekben, költői finomságban.

Újabb kérdés lehet, hogy miben osztozunk az alkotóval. Milyen élmény marad a közönségé? Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész igyekezett művészeti kalauz lenni a tárlatmegnyitón, Candide-tól, Voltaire szatirikus regénye hősének görbe tükörben kiforgatott optimizmusától indulva: valóban „ez a világ a legjobb-e az elképzelhető világok között”? El lehet-e jutni oda, hogy „műveljük kertjeinket”, és irtsuk mi magunk a gazt?

Tóth Csaba Dóczi Virágot az első próbálkozásai óta ismeri, így van rálátása arra, hogy a sárvári kiállítás munkásságának egy fontos mérföldköve, végvára, itt teljesedik ki az eddigi életmű. A művész nem a látványt adja vissza, hanem láthatóvá tesz – ez is egy koncepció.

Virág Magyarországon kezdett tanulni, Ausztriában folytatta, mesterei arcán magasabb szintű mosoly jelenne meg, ha ezt látnák: az elvetett mag Virágot hozott.

Dóczi Virág világa antropomorf, ami az emberre vonatkoztatható. Az individuális, az egyedül maradt 21. századi embert jeleníti meg, a „kozmikus magányt”, amely végképp nélkülözi a korábban meglévő közösségi létformák megtartó erejét.

– A karrier, az egyéni törtetés ára a magány – mondta Tóth Csaba. – Az utolsó évtized érzékenyen reagál arra a korra, amelyben él. Nem a múltra, hanem a jelenre. Nem tudtuk, lehet, hogy most sem tudjuk, mi történik igazából Európában.