Mindszentyt Ölbőre várták

Arról van szó, hogy: „Régi ismerőse, egy brassói német tiszt segítségével a nyilasok sopronkőhidai fogságából meg tudná szabadítani Mindszenty József veszprémi püspököt, akit a németek magukkal akarnak hurcolni. Az érsek Mindszentyt a front elvonulásáig az ölbői plébánián mint káplánt szerette volna elbújtatni. A ‚káplánért’ a megbeszélt estén gyalog kellett a pósfai országútra mennem, de hiába vártam.

Helyette március 19-én Mikes érsek úrtól nyílt levelezőlapon a következő értesítést kaptam: a káplán jövetele bizonytalan, ne várjad. Március 25-én személyesen érdeklődtem, de Mikes érsek azt felelte, Mindszenty Svoly Lajos püspök fogolytársát nem akarja elhagyni, vállalja vele a további sorsot.” A történet előzménye volt, hogy a veszprémi püspökké kinevezett Mindszenty József főpásztori munkásságát csak Magyarország német megszállása után tudta megkezdeni, és egyházmegyéje templomaiban felolvastatta azt a pásztorlevelet, amelyben a püspöki kar a zsidók gettóba zárása ellen tiltakozott. Horthy Miklós világháborúból való „kiugrási kísérlete” után hazánk történelmének egyik legsötétebb időszaka – ahogy Mindszenty fogalmazott –, a „nyilaskeresztes terror” következett.

A püspök azonban nem akarta elhagyni fogolytársát

A katolikus püspöki kar tiltakozott a „végsőkig való kitartást elrendelő és Magyarországot hadműveleti területté nyilvánító” nyilas memorandum ellen, de néhány nappal azután, hogy ezt a pásztorlevelet Mindszenty Szőlősi Jenő nyilas miniszterelnök-helyettesnek áta dta, Veszprémben letartóztatták és a sopronkőhidai börtönbe zárták. Mikes érsek szökési tervéről ez olvasható a bíboros emlékirataiban: „Igen megörültem, amikor március közepe táján felkeresett volt püspököm, atyai barátom, gr. Mikes János, aki a közeli Répceszentgyörgyön élt nyugalomban. Azzal jött, hogy szökjem kelet felé, és így mentsem meg veszélyben forgó életemet. Az értem aggódó jóindulatú terv elől azzal tértem ki, hogy még életem árán sem adhatom magamat önként

a bolsevisták kezébe, mert ők az életmentésért később szolgálatokat követelnének tőlem.

Csalódottan kellett elbocsátanom volt püspökömet. Ekkor találkoztam vele utoljára, két hét múlva már halott volt.” Kóbor plébános Ölbőn 1945. június 17-én a következő levelet kapta a veszprémi püspöktől: „Köszönöm készségedet, hogy oly nehéz káplánt is kész voltál vállalni, gondolom, nem mindenki vállalta volna…”, vagyis Mindszenty a romokban heverő országban, az emberi tragédiák és drámai társadalmi viszonyok közepette sem feledkezett meg a plébánosról, aki őt személyes bajában kész lett volna segíteni.