A börtönből gyalogolt a forradalomba

Naplójában leírta, hogy 1956. október 23-án este a váci börtön fogvatartottjai már tudták, hogy az egyetemi ifjúság tüntetést rendezett. 24-én érzékelték, hogy a börtönőrök egyenként nyitják az ajtókat, vagyis „öszszetartás” van, rendkívüli, szigorított őrizet. Munkába nem kellett menni, az őröket berendelték. 25-én az egyik őr elárulta: „nagy dolgok vannak”, a Sztálin-szobrot ledöntötték, Budapesten harcok folynak. Pfitzner Rudolf és társai összedugták a fejüket, szóba került a kitörés. Méltatlankodni kezdtek, hogy két napja nem volt séta, pedig jár. A cigarettájuk elfogyott. Egyikük rugdalni kezdte az ajtót, aztán mások is, zengett a folyosó. Követelésükre cigarettát hoztak, hogy megnyugtassák a foglyokat. 26-án az egyik zárkában hangosan énekelni kezdték a Himnuszt, majd a Szózatot, egyre többen. Az utcán tüntetők is meghallották, ők is énekeltek, és bekiabáltak az ÁVH-sok kapuján: „Engedjétek szabadon a politikai foglyokat!” Az őrök újból cigarettát hoztak az egyre izgatottabb raboknak. 27-én ÁVH-sok már nem voltak a börtönben, mások viselték a fegyőregyenruhát.

 Elmondták, hogy a hadsereg nagy része a forradalom oldalára állt, harcok folynak az ÁVH-val és az oroszokkal. A foglyok elhatározták, hogy követelni fogják: vegyék le az ablakokról a bádogot. De erre már nem került sor, mert egy zárkából ismét megszólalt a Himnusz, sokan bekapcsolódtak, újra zengett a magyarság dalaitól a börtön. Pfitzner Rudolf naplójában úgy fogalmazott: „A forradalom lángolt a rabokban.” Kikiabáltak az ablakon az utcára: „Ha magyarok vagytok, kinyitjátok az ajtókat! Engedjétek szabadon a politikai foglyokat!” A rabok rugdalták az ajtókat, verték a bádogot. Volt, akinek sikerült kitörni, minden lehetséges szerszámmal verték le a lakatokat. Pfitzner azt írta: hat év lefojtottsága tört ki belőle, minden félelem eltűnt

. A börtönparancsnok nyugalomra intette őket, azt javasolta, tárgyaljanak a forradalmi tanáccsal, de a fiatalokat nem lehetett megállítani. Előkerült egy fejsze, kitörték az utcai ajtót, és kirohantak. Futottak ki a városból, neki a domboknak, szántóföldeknek. Egy faluban kaptak civil öltözéket a rabruha helyett, és elindultak Budapest felé gyalog, erdőn-mezőn át, 29-én értek be Pestre, 30-án Budára. Pfitzner ott találkozott a nővérével, aki rá akarta beszélni a menekülésre, mert tudta, hogy mi a testvére terve: harcolni. A Corvin köz volt a forradalom egyik legfontosabb és egyik legtovább kitartó ellenállási pont, a környező utcákban harcolókkal együtt kétezren lehettek. Pfitzner Rudolf a Práter utcai csapatot erősítette, mígnem elfogták őket. Szerencséjük volt: az orosz tiszt elengedte, elzavarta a srácokat. A szombathelyi fiatalember 26 éves volt akkor. Előbb Ausztriába menekült, onnan Németországba, ahol neves pszichológus és pszichoanalitikus lett. Saját sorsa miatt kutatási területe lett a trauma lélektani elemzése, foglalkozott a múlt feldolgozásával, a pszichoanalízisen alapuló gyászmunkával. 2016-ban hunyt el Münchenben 86 éves korában. Két éve már egykori osztálytársa, dr. Horváth Lóránt Ödön emeritus csornai apát sem él, aki 2017-ben a Pfitzner Rudolf tiszteletére (halálának első évfordulóján) rendezett emlékkonferencián felidézte pályáját a premontrei gimnáziumban, ahol együtt érettségiztek. Véghné Busics Hilda igazgató kérésünkre megmutatta a tablót, amin az 1947–48-as tanévben végzett növendékek között ott vannak mindketten.

 Horváth Lóránt Ödön a Premontrei Rend Csornai Prépostságába kérte a felvételét, Pfitzner Rudolf elhatározta, gyógyító lesz. Orvosnak tanult Budapesten, pszichiáternek készült, medikusként mentőzött. Egy pályatárs szerint az egyetemen hamar feltűnt Mindszenty József hercegprímás melletti kiállása. 1951-ben tartóztatta le az ÁVH röpcédulák terjesztésének indokával, miközben mentőszolgálatban volt. Tizenegy év fegyházat kapott, hat év után szabadult a forradalmi események révén. 

Sipos András rendező készített 2005- ben Börtönévek címmel filmet arról, hogy a fiatalember miként élte át a bezártságot. Pfitzner Rudolf a börtönből gyalogolt az 1956-os forradalomba, amelynek leverése után el kellett hagynia Magyarországot. Münchenben folytatta tanulmányait, ott szerzett pszichoanalitikusi szakképesítést; oda kötötte orvosi, tanári és analitikusi pályája. Kint élt, de lélekben nem szakadt el a hazájától. Tőle származik ez a mondat: „Szimbolikus jelentősége van annak, hogy volt ellenállás, hogy nem feküdt le egy nemzet teljesen egy diktatórikus hatalomnak.” 

(Cikkünk Kiss Károly cikk és dokumentumgyűjteménye nyomán készült, amely Pfitzner Rudolf naplóját is tartalmazza. A premontrei gimnázium konferenciája emlékkönyvének szövegét Véghné Busics Hilda bocsátotta rendelkezésünkre.)