Koncert

2022.12.11. 12:14

Kosztolányi is jól érezte volna magát – Esti Kornél koncertélmény - fotók, videó

Az Esti Kornél név sokaknak ismerős lehet, aki olvasta Kosztolányi könyvét, ám esetünkben, most arról a magyar bandáról van szó, akik szombaton felléptek a Végállomásban, és olyan bulit csináltak, amin talán maga az író is jól érezte volna magát.

Bege Botond

Forrás: Bege Botond

Be kell vallanom, az Esti Kornél zenekarról szerintem nem csak nekem jut eszembe a lassabb, melankolikus, lelkizős stílus, és ezzel én is így voltam. Egészen a szombat esti koncertjükig, ahol megmozgatták a közönséget annak rendje és módja szerint.

Arra számítottam, hogy egy egyszerű, „nyugis” koncertre megyek majd el, ám ennek a teljes ellentétét tapasztaltam a koncert alatt. Az élményhez hozzátartozik, hogy ez volt az első EK koncertem, de most már biztosan tudom, hogy nem az utolsó. Már a koncert első számánál tudtam, hogy nagyot tévedtem a „lelkizős” koncert koncepciójának megelőlegezésével, a fiúk egy igazi koncertélményt vittek a színpadra, sőt még a bulizók közé is.

Természetesen voltak azért lassabb, nyugodtabb nóták is, de ezt senki sem bánta, hiszen aki hallgatott is valaha EK-t, az tudja, hogy a srácok dalszövegeiben elveszni nem is annyira nehéz, főleg, ha az embert élőben, tőle pár méterrel szólítja meg a szöveg. De az igazi meglepetés mégiscsak az volt, hogy a dalok mennyire jól működnek koncertkörülmények között, úgy a lelkünkhöz szóló dalok, mint inkább a testhez szóló bulizós, ugrálós, tombolós számok.

A srácok is élvezték a szombathelyi közönség hangulatát, amit Bodor Áron, a zenekar énekese még testközelből is megtapasztalt, amikor a közönség soraiba ment, és közösen énekelték a „Boldogság te ku* va” című, méltán népszerű dalt. De hallhattuk még a „Rohadt eső”, az „Akkor hagylak el” című dalt, de az új lemezről is eljátszották a „Nyitva hagytam az ajtót” című szerzeményt. A zenekarral gyakran a szomorúságot azonosítják, de sokan elfelejtik, hogy sok dalukban nemcsak a szomorúság jelenik meg, hanem annak feldolgozása, eltűrése vagy épp a biztatás, hogy igenis van kiút a szomorú napokból. A banda 2006-os megalakulása óta népszerűsége fölfele ível, és ez az ív továbbra is a csillagok fele tart, reméljük „Lesz még folytatás”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában