Régi nótát suttog a szél - Kánya László nemcsak muzsikálásban kiváló, hanem zeneszerzésben is

Vasváron, a városközponttól nem messze, de már a természet szomszédságában él feleségével Kánya László prímás. – Ötvenhárom éve vagyunk együtt az asszonnyal. Erzsi is zenészcsaládból származik, édesapja, Horváth Jenő csörötneki bőgős volt – jegyzi meg azonnal a zenész, aki büszke a családjára. Pankaszi felmenőiről 2014-ben írt könyvet, ebben bemutatja a kis őrségi falu muzsikusainak színe-javát. – Pankasz kiváló művészeket adott az országnak, akik zenei tudásukkal hozzájárultak a cigányzene hírnevének öregbítéséhez. Nagyapám, Kánya Elek prímás legendás alakja volt az Őrségnek, tizenkét tagú zenekarral játszott. Muzsikált grófoknak, báróknak, iparosoknak, parasztoknak, egyszóval minden embernek egyformán. Nagy temetése volt, cigányzenészek sokasága játszotta: „Nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány”, emellett felcsendült a „Ne menj kislány a tarlóra” kezdetű kedvenc nótája is. 

Május elsején temették, esős nap volt, így igaz lett a mondás, hogy még az ég is megsiratta. Hangszerét, amely egy olasz Maggini-hegedű volt, párnára tették és a gyászmenet elején vitték, a koporsó után. – Apám, Kánya László cimbalmos volt, de a sportban is megállta a helyét, jó futballistaként tartották számon. Több évet muzsikált Szlovéniában, majd Vasváron vett házat, ahogy később jómagam is. A Zöldfa étteremben alkalmazták, miután hazajöttem a Rajkó zenekarból, csatlakoztam hozzá, majd át is vettem a zenekarának irányítását – meséli Kánya László, majd a zenészek által lakott pankaszi településrészt hozza szóba, ezt Cigányszernek hívták. Egy 1961-es párthatározat értelmében a romák kedvezményes, úgynevezett C hitelt vehettek fel csökkentett értékű házak építésére. Ez nagy segítség volt akkoriban a pankaszi lakóknak, akik közül sokan a Kulcsár-féle téglagyárban és a Baumgartner fűrészüzemében dolgoztak. Zenélésből ugyanis csak az tudott megélni, aki szerződést kapott, és el tudott helyezkedni fixen egy étteremben. 

– Egészen pici gyerek voltam még, talán hat-hét éves, amikor már be kellett ülnöm a zenekarba, hogy tanuljam a nótákat. Felnőttként nagyon jó helyeken játszottam, Szentgotthárdon a Hármashatárban, Zalaegerszegen több helyen, Marcaliban, Vasváron, a szlovéniai Muraszombatban, sőt Horvátországban a tengerparton is. Egyszer odajött hozzám egy magyar hajóskapitány, az édesanyja nótáját kérte, amely úgy kezdődik: „Páros csillag az ég alján...” Én ismertem a dalt, annak idején még a nagyapámtól tanultam, de előttem senki nem tudta eljátszani a kapitánynak, aki elsírta magát, amikor meghallotta – idézte fel a régi szép időket a Vasváron élő muzsikus, akit Dandi Kis Károly, a híres zalaegerszegi prímás is tanított, később pedig a körmendi zeneiskolában tanult Papp Zoltánnál. – Emlékszem, megnézte az ujjaimat, és azt mondta: pontosan hegedűre termett – mondja Kánya László, aki zeneszerzést is tanult, amelyhez szintén nagy tehetsége volt. 

Vas vármegye és az Őrség ihletik a nótáit: „Öreg cigány sétálgat a pankaszi határban, régi nótát suttog a szél a szép őrségi tájban” – így kezdődik az egyik saját szerzeménye, a „Tavasz van, tavasz van, rügyeznek a fák” című nótát pedig a Herényi Nótakörnek írta, ez lesz a nyitószám a Herényi virágúton. – Neves előadóművészek, Újvári Marika és Csuti Csaba énekelték fel ezeket a dalokat, a célom az, hogy saját nótáim minél több emberhez eljussanak – mondja a 77 éves prímás, aki gyakran játszik együtt a fiával, ifjabb Kánya Lászlóval. – Ő kiváló harmonikás, én meg, ha kell, hegedűt viszek, máskor meg basszusgitárt. Hét unokám van és két dédunokám, ez is nagy öröm az életemben. Kánya Lászlónak sokat jelent az Őrség. Pankaszon kapta az első egész hegedűjét, előtte csak háromnegyedes hangszere volt. 

Úgy véli, szülőfalujának cigányzenészei nemcsak az országhatárokon belül, hanem azon túl is vitték hírnevet. – Úgy érzem, a Jóisten kiválasztott embere vagyok. Szerencsém van, nem érzem a kort, így még most is muzsikálhatok, és a zeneszerzésre is van időm. Vas vármegye, azon belül az Őrség az én szívemet betelíti, ebből az érzésből születnek a nótáim. Pankaszon néhány éve hunyt el az utolsó prímás, Horváth Dezső, akinek temetésén Kánya László is muzsikált. Később írt egy dalt, amelynek utolsó két sora így hangzik: „Nem szól már a hegedűszó, könnyeznek a rózsák, temetőben nyugszanak, kik játszották a nótát.” Kiváló zenészek – köztük a pankaszi muzsikusok – mementója ez.