Szezon

2023.07.05. 15:00

Hát persze hogy színre viszik: magyarországi bemutatóval indul a 2. Köz-Játék Fesztivál a Kőszegi Várszínházban

Humor, emberség, együttműködés – indul a Köz-Játék Fesztivál Kőszegen. A fesztivált tavaly nyáron, a várszínházi jubileumon rendezték meg először – nagy sikerrel. Úgyhogy megrendezik az idén is. Ahogy megszokhattuk (bár ezt nem lehet megszokni – a Kőszegi Várszínházban színre viszik a nyarat.

Tóth Róza

A társulat. Varga Ádám, Kiss Anna Gizella eh., Őze Áron – a rendező –, Schneider Zoltán, Takács Katalin

Forrás: Kallus György

A Kőszegi Várszínház a nyári szezonban csaknem 50 produkcióval várja a közönséget. Július 13. és 23. között idén is megrendezik – a nyári évad félidejében – a Köz-Játék Fesztivált, amelyet egy magyarországi bemutatóval nyitnak: a budapesti Rózsavölgyi Szalonnal közös előadást – Miért pont kivi? – Őze Áron rendezi, szereplői: Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám, Kiss Anna Gizella eh. A kőszegi fesztivál négy helyszínen zajlik majd: a nagyszínpadi előadások mellett lesznek gyerek- és zenei programok, a Festetics-palota udvarán pedig kamaraszínházi produkciók váltják egymást, amelyekben fellép többek között Grisnik Petra, Klem Viktor, Pál András és Rozs Tamás. Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója azt mondja: – A Kőszegi Várszínház idei nyara a közös előadások létrehozása köré szerveződött. Hiszek az együttműködésben, egymás kölcsönös támogatásában, a közös színházi munka ráadásul ösztönzi a kreativitást is. 

– A Miért pont kivi? szellemesen megindító, megindítóan szellemes előadás, amely tele van humorral és szeretettel, emberséggel és gyengédséggel. Párizsban csak nemrég mutatták be ezt a francia darabot, utána rögtön mi kaptuk meg a jogokat – ezt Őze Áron, a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójának rendezője jegyzi meg, Pócza Zoltán így fűzi tovább: – A Rózsavölgyi Szalon régóta az egyik színházi barátunk, évek óta minden nyáron egy-egy előadásukkal jönnek hozzánk vendégszerepelni. „Megfejeltük” ezt a dolgot. Közös produkciót csinálunk. Mindent együtt találtunk ki: melyik legyen az a darab, ki rendezze, kik játsszanak benne. Jó csapat állt össze. A darab szenzációs humorú, mintha csak a színészeinkre írta volna a francia szerző. Schneider Zoltán darabbeli pszichológusa Takács Katalin lesz, aki épp a tavalyi, 40. jubileumi nyarunkon nyerte el a közönségtől az első Hollósi Frigyes-díjat a Pukk-alakításáért. 

Közben a lovagteremben a Törőcsik Mari nemzeti színházi szerepeit bemutató fotókiállítás látható
Forrás: Unger Tamás

Visszahívtuk őt. Visszatér a Miért pont kivi? előadással Varga Ádám is, aki Kőszegen született, itt végezte a gimnáziumot, így hát rokonok, iskolatársak, barátok, szomszédok előtt lép fel a Kőszegi Várszínházban. Őze Áron nem először rendez itt, sőt játszott is már nálunk. A Kőszegi Várszínházban lesz a bemutató július 13-án, még két előadást műsorra tűztünk belőle, ősztől meg a Rózsavölgyiben látható a Miért pont kivi? Egyébként a magyar színházi világban elterjedt az a szlogen: kétféle színész van, aki már játszott Kőszegen, és aki majd játszani fog. A szereplők közül Takács Katalin játszott már itt – Pukkért mindjárt megkapta a múlt nyáron alapított Hollósi Frigyes-díjat a közönségtől, aztán ő vehette át a Gábor Miklós-díjat is. Schneider Zoltán most jön először, Kiss Anna Gizella egyetemi hallgatónak pedig ez az első „igazi kiröppenése” az egyetem falai közül. Varga Ádám pedig Kőszegen született, itt is érettségizett a Jurisich Miklós Gimnáziumban: – Kőszeg a szülővárosom, tizennégy éve költöztem el innen, most hazatérek ezzel az előadással. Extra érzelmi töltetet jelent nekem, hogy otthon lesz a bemutató, ott lesz a családom, ott lesznek a nagyszüleim, a barátaim, a nézőtér jó része ismerni fog személyesen. Alig várjuk. Ahogy azt is, hogy a Zwinger (Öregtorony) udvarán – tényleg, mint a mesében – megint kinyisson a gyerekudvar. A Festetics-palota udvara a kamara-előadásoké lesz, a Jurisics tér a térzenéé. A várudvar Zeneudvarrá alakul. Kőszeg, nyár, levendula, Jurisics. Ó kapitány, kapitányom!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában