Vissza a természetbe: a hét éve elhunyt Polgár Csaba Ferenczy Noémi díjas textilművész alkotásaiból nyílt kiállítás a zsennyei falunapon

Sokan eljöttek megnézni, hiszen sokan ismerték őt Zsennyében, ahol Fábián László író is lakik – ő nyitotta meg a tárlatot, kiemelve: sehol nem lenne jobb helyen ez a gyűjtemény, mint itt a szabadban, hiszen Polgár Csaba a természetből vette a motívumait, és most oda kerültek vissza. A történet eleje 1982-re nyúlik vissza, akkor kezdett Polgár Csaba és felesége Budapestről a kastélyba, a művésztelepre járni. Sétálgattak a faluban, és találkoztak a szintén Budapestről idejáró Fábián Lászlóval, akinek itt van a szülőháza. – Nagyon megörültek egymásnak, mert valamikor együtt jártak gimnáziumba Pesten, és felújították a barátságot – mesélte Zsuzsa. – A férjem akkor ment nyugdíjba, és akkor alakult a Nyugat-magyarországi Egyetem, s tanszékvezetőnek hívták Polgár Csabát Szombathelyre, másfél-két évet oktatott itt. Ezek után itt maradtunk. Én gépész vagyok, azt mondtam, jó, vegyünk egy telket, és építsünk egy házat műteremmel. Nagyon sok mű itt van, sok a pesti lakásunkban, a spájzban. Állandóan azzal foglalkozom, hogy mit csináljak Csaba hagyatékával. Vannak dolgok, melyeket elvitt már a budapesti textilmúzeum, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is vett át képeket, grafikákat. A Polgár Csaba halála utáni harmadik hónapban a Vigadóban volt kiállítás, ott voltak kiállítva azok a képek, amelyek most Zsennyében vannak. 

– Azért jutott eszembe, hogy mutassuk be a falunapon a férjem képeit, mert unatkoztam, és mert szeretnék mindezen túladni. Gondoltam, hátha ez az alkalmi kiállítás segít. Ráírtam egyik-másik műre, hogy men - nyibe kerül, de az árakat elfújta a szél – mondta a 83 éves özvegy. Hozzátéve, hogy hónapokat töltött a János-kórházban, nincs meg az egészsége, keveset tud a művek menedzselésével foglalkozni. – Visszahoztam őket Zsen - nyébe, azóta itt vannak. Próbálom eladni, de nincs kinek, nincs hova. Pedig korábban keresettek voltak Csaba alkotásai. Nincsen, nem volt gyerekünk, a távoli rokonokat a művészet nem érdekli. Annyira a lelkemen van, hogy ezt nem szabad így itt hagynom, de nincs, aki továbbvigye. Fábián László írót arra kértük Zsennyében, hogy elevenítse fel emlékeit barátjáról, Polgár Csaba textil- és képzőművészről. – Egyszer ablakot pucoltam a zsennyei házban, amikor Csaba és a felesége, Zsuzsa elvonultak a házam előtt. Utánuk szóltam: „Muszáj így elmenni köszönés nélkül?” És akkor visszajöttek, nevettek, mert persze nyilván nem vettek észre. 

Kiderült, hogy ők idejárnak, és attól kezdve felfrissítettük a barátságot. Akkor vált igazán komollyá és gyümölcsözővé is, amikor abbahagytam az oktatást az Iparművészeti Főiskolán, és Csaba úgy érezte, most nagyon ráérek. Javasolta a rektornak, hogy vegyen oda engem a textil tanszékre, ahol mindent tanítottam, amit tanítani lehet – jó kollégákkal –, elsősorban kiváló barátommal, Attalai Gáborral. Vele például kitaláltuk, hogy ketten tartunk órát a gyerekeknek. Beszélgettünk, bele lehetett szólni, és ez a beavatkozás fontos volt, hiszen az aktivitások alapján tudtunk osztályozni. Bevált módszer lett, egy szellemes kollégánk javasolta, hogy kettőnknek adjanak egy fizetést. – Polgár Csabának volt egy mániája: a laufer felhasználása. 

A laufer az az együttfutó, amellyel a nyomandó textil a hengerek alatt együtt megy, és azt a célt szolgálja, hogy ha túl sok a festék, beissza azt. Ezért ez vastagabb anyag, és nem cserélik túl gyakran, tehát egy idő után meglehetősen furcsa és izgalmas mintázata lehet. Polgár Csaba arra gondolt, hogy ezt a laufert is mozgósítani lehetne, mindenféle lehetőséget adna arra, hogy a festészetet hogyan vigyük tovább. Itt már nem a textilről van szó, hanem kifejezetten képalkotásról, tehát képzőművészetről. – A másik, amit már közösen találtunk ki, az a minta. Vannak szabad minták, illetve olyanok, amelyek bizonyos raportra készülnek, tehát meghatározott minták ismétléséből állnak, látni ilyet ruhákon. Mi a mintát nagyon szabadon gondoltuk. Csináltunk kísérletképpen mindenféle felületeket, és úgy vittük tovább, hogy kitaláltuk a mintaszínházat. Ezekből a mintákból vetítettünk mozgásokat különböző felületekre. Ezt az ötletet Vitray Tamás is szívesen fogadta a televízióban, fogékony volt ilyesfajta dolgokra. Polgár Csaba művészetében ketté kell választani a textil- és a festőművészetet. 

Azon oknál fogva, hogy a textilművész végtelen nyomatokat, mintázatokat készít, amelyek végtelen számban ismétlődhetnek, ez egy táblaképnél nem egészen elfogadható, hacsak nem éppen azzal akarunk valamit művelni. – Polgár Csabának voltak textiles megbízásai, mindenekelőtt említeném a makói házasságkötő termet – nagyon rafinált nyomott mintázatokkal oldotta meg, tényleg szép lett. Ez még mindig a textilhez tartozik, mert ez díszítés. Amit a festészetben művelt, az más: ő egy par excellence expresszionista festő volt, aki a neoexpresszionizmust művelte, kiválóan egyébként. Sokkal jobban, mint amennyire elismerték. Ezt mutatta a legutolsó kiállítása, amely a Művészeti Akadémián volt pár évvel ezelőtt, összefoglalta az életművet és azt, hogy mi mindent tudott ebből kihozni, hogyan tudott ebből teljesen egyéni világot kialakítani. Ezenfelül érdekelte minden technikai trükk, ami a nyomással együtt jár. Például a satírozás, mint amikor fémpénzt papír alá teszünk, és feldörzsöljük a ceruza végével – mindenki játszott ilyet gyerekkorában. Csaba nagy méretben csinálta ezt az átdörzsölést, ezek a frottázsok. Csinos dolgok.

 Polgár Csaba abszolút szabad szellemű, kísérletező ember volt, és kiváló pedagógus. Tényleg jó szívvel mondom, kevés ilyen pedagógussal találkoztam, aki mindig utánanyúlt a tanítványainak, amikor már kirepültek is segítette őket. Elintézte, hogy a vizsgamunkájukat egyfelől jó színvonalon tudják megvalósítani technikailag – tehát ipart tett mögé, hogy a kivitelezés minőségi legyen. Ha valaki bőrös volt, és cipőt készített, megszerezte neki a Váci utcai legjobb cipőst, hogy az csinálja meg neki. 

A textilesekkel is így volt. És hozzáteszem: kiváló védő tanárokat, opponenseket talált a diplomamunkákhoz. Az a pedagógus volt, aki az egész embert pátyolgatta, ha tudta. Polgár Csaba zsennyei háza udvarán a művészi hagyatékából rendezett kiállításról Fábián László elmondta: – Csabának egy kívánsága valósult meg ebben a tárlatban, ha tudatosan rendezte Zsuzsa, ha nem. Mert Csabának voltak olyan kísérletei, hogy talált faágakat megfestett, és megpróbálta összeilleszteni – ezt egyszer a Szombathelyi Képtárban is lehetett látni tőle. Ez a szellemesség itt jelen van, mert itt van a zöld, a természet, ahonnan merített. Az alkalmi tárlaton ott állt az udvaron az a füles fotel is, amelyben ülve Polgár Csaba szeretett újságot olvasni. 

Rendszeres újságolvasó volt, és ahogy Fábián László meséli: – Mindig áthozta nekem az újságot, hogy ezt vagy azt olvasta benne, de soha nem volt bent a lapban az a téma, amiről beszélt. Mikor elaludt az újságon, átkombinálta az olvasottakat, és aztán azt a verziót mesélte. Talán ez a legjobb újságolvasó, aki a fantáziája szerint olyanra írja az újságot, amilyen neki tetszik.