Egy hosszú, boldog nyár - Az ostffyasszonyfai nyugdíjasklub elköszönt az ifjú Petőfitől

– Petőfi (Petrovics) Sándor 1839 egész nyarát Ostffyas - szonyfán töltötte. Máshol egy helyen ilyen hosszan nem tartózkodott – mondta el dr. Mesterházyné Jánosa Magdolna, a helybeli Petőfi-kultusznak régóta lelkes és alaposan felkészült ápolója. – Szeptember elején ilyentájt távozott innen rokonaival – Orlay Petrics Somával és Salkovics Károllyal Sopronba. Csakhogy az ő továbbtanulásáról szó sem lehetett, Salkovics Péter, a vendéglátó tagosító mérnök korábbi elhatározását megmásította – talán éppen a Róza-szerelem miatt. „Belőle úgysem lesz egyéb komédiásnál” – mondta, és nem vállalta taníttatását. Az ostffyasszonyfai művelődési házban kiállítás is nyílt az emlékévben a hosszú Petőfi-látogatás felidézésére, Boldog nyár címmel. – Valóban az lehetett. 

A csöngei Csáfordi Tóth Róza iránt érzett szerelem ihlette versek száma valójában több, mint amit az irodalomtörténészek számontartanak, ők csak az ide keltezetteket tartják bizonyosnak, pedig 26 verset/töredéket találtunk, amelyek ezt a szerelmet idézik föl. Ezek most a Petőfi-kerítésre kerültek laminált lapokon. A Csőre Józsefné vezette nyugdíjasklub tagjai pedig elbúcsúztatták a faluból távozó 16 éves költőt Rozália napján, egyben az első hétfőn megkezdett iskolahét első napján. Természetesen versekkel búcsúztak: az Ostffyasszonyfán írtakkal és a Róza-szerelmet idézőkkel. Kimentek egészen a Rába partjáig, gondolatban elkísérték a költőt a falu természeti határáig, a Ragyogóig, Petőfi és Orlay akkori kedvenc tartózkodási helyéig. A Rába-hídon elhelyezett emléktáblát az önkormányzat nevében megkoszorúzták. 

Dr. Mesterházyné Jánosa Magdolna helytörténeti kutató részleteket olvasott föl Petőfi A hóhér kötele című művéből: „Ki ne ismerné az első szerelmet, e váratlan kedves vendéget… Így jártam, midőn Rózát láttam meg.” Más versek is elhangzottak, beszélgettek a híd avatásáról, többen mesélték, hogy iskolásként a hídavatáskor ott táncoltak a híd közepén. A ragyogó késő délutáni órában vidáman elidőztek nemcsak a Petőfi-hagyományoknál, de a Rábához kapcsolódó saját emlékeiknél is. Szóba került, hogy az emléktáblát ideje volna felújítani. Mindannyian büszkék arra, hogy itt járt Petőfi: a búzaszálak, az őszirózsák azért kerültek földjükről és kertjükből a híd emléktáblájához a virágos, nemzetszín-szalagos koszorúval együtt, mert Petőfivel vallják: „A világ az isten kertje; / Gyom s virág vagytok ti benne, / Emberek! / Én a kertnek egy kis magja, / De az úr, ha pártom fogja: / Benne gyom tán nem leszek.”