A schwechati csatát 175 éve vívták

Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

Az 1848. március 15-i magyar forradalom legfontosabb követeléseit tartalmazó törvényeket áprilisban szentesítette V. Ferdinánd király. Nyárra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a bécsi udvar semmibe veszi a felelős magyar kormányt, katonai erővel akar "rendet tenni" Magyarországon. A forradalom eltiprására indult Josip Jelacic (magyarosan Jellasics) horvát bán serege azonban szeptember 29-én a szabadságharc első csatájában, Pákozdnál vereséget szenvedett és Bécs felé vonult vissza. A Móga János altábornagy vezette honvédsereg a bán üldözésére indult, de csak késve és lassú iramban, így a győzelmet nem tudta kiaknázni. Paradox módon a visszavonuló Jelacic nagyobb létszámú sereggel érte el a határt, mint amilyennel betört, mert menet közben számos nem magyar alakulat is csatlakozott hozzá.
    Bécsben október 6-án felkelés tört ki, a császári udvar menekülésre kényszerült. Az osztrák főváros irányítását átvevő demokratikus egyletek központi választmánya arra kérte a magyar csapatokat, hogy ügyüket segítve folytassák hadműveleteiket a Lajtán túl is. Móga csapatai október 12-én meg is indultak a Lajta mentén az osztrák területek felé, másnap azonban több zászlóalj kijelentette, hogy nem lépi át a folyót, s emellett érvelt Móga és Kollmann József vezérkari főnök is, mert a közös uralkodóra felesküdött tisztek komoly erkölcsi dilemma elé kerültek.
    A magyar fővezérség október 15-én ismét a támadás mellett döntött, ám a csapatokat ezúttal is visszarendelték, amikor megérkezett Kossuth levele, amely szerint a Batthyány-kormány lemondása után a végrehajtó hatalmat gyakorló Honvédelmi Bizottmány csak a biztos győzelem tudatában igényli a harcot. Október 16-án az Országos Honvédelmi Bizottmány hivatalos segélykérelmet kapott a Bécsben maradt osztrák birodalmi gyűlés illetékes bizottmányától, így Kossuth már egyértelműen a hadműveletek folytatására utasított.
    Amikor azonban a honvédsereg október végén harmadszor is rászánta magát a támadásra, már túlerővel kellett szembenéznie. Hiába érkezett meg a Jelacic Horvátország felé hátráló erőit üldöző seregtest, a katonák száma a 25 ezret sem érte el, s egy részük a harci tapasztalatokat nélkülöző népfelkelő és nemzetőr volt. Ezzel szemben az újonnan kinevezett császári fővezér, Windisch-Grätz herceg csapatait a Bécsből kiszorított egységek mellett a Cseh- és Morvaországból átvezényelt erősítés is gyarapította, főerőinek összlétszáma mintegy 70-80 ezer főre becsülhető.
    Windisch-Grätz október 27-én utasítást adott a Bécsben zajló felkelés elleni hadműveletre, ami a korábbinál sürgetőbbé tette a határozott magyar fellépést. Az előrenyomulást ismét komoly viták előzték meg: Móga és Kollmann az ellenség erőfölényére és a magyar csapatok hiányos képzettségére hivatkozva ellenezte ezt, a táborba érkezett Kossuth azonban azzal érvelt, hogy "ügyünk Bécs ügyéhez kötve európai ügy".
    A honvédsereg harmadszor október 28-án lépte át a Lajtát Móga vezetésével, a csatára október 30-án a Schwechat folyócska mentén került sor. A felvonuló csapatok oldalát a Dunán felfelé hajózó Mészáros hadigőzös is biztosította. A jobbszárnyon Guyon Richárd őrnagy önkéntesei bevették Mannswörth falut, az elővédet vezető Görgei Artúr ezredes csapatai pedig megszállták a Schwechat előtti magaslatokat. Görgei meg akarta támadni a falut, de Mógától azt a parancsot kapta, hogy várja be a Répásy Mihály ezredes vezette balszárnyat, nehogy a császáriak benyomuljanak a résbe. Ekként azonban Görgei csapatai nyílt terepen kerültek ágyútűzbe, ami megfutamította őket, a középen álló nemzetőrök és önkéntesek rendje is megbomlott, a pánikszerű menekülést csak Görgei határozott fellépése akadályozta meg. Jelacic terve az volt, hogy a Liechtenstein altábornagy vezette lovashadosztállyal a magyar csapatok hátába kerül, Liechtenstein azonban elkésett, és beleütközött Répásy szintén késve érkező huszárjaiba és lovastüzérségébe. A magyar sereg végül rendezetten, jelentősebb veszteségek nélkül ért vissza a Lajtához, így a vereség nem vált olyan katasztrofálissá, amely az ügy bukását jelentette volna; a magára maradt Bécs másnap megadta magát.
    A csata után Móga lemondott, Kossuth pedig a tábornokká előléptetett Görgeit nevezte ki helyére, az ütközetben az osztrák sereg 100, a magyar 7-800 embert veszített. A schwechati vereség nyilvánvalóvá tette, hogy a reguláris császári erőkkel szemben képzetlen önkéntesekkel nem lehet szembeszállni, s hogy a honvédseregnek elszánt és a magyar szabadság eszméjéhez tűzön-vízen át hű vezetőkre van szüksége.