Szendiszücsök a Berzsenyi-könyvtárban, odaszögezve az örökkévalósághoz - Miért? Csak!

Einmal ist keinmal – idézi Milan Kundera a német mondást, sőt: nemcsak idézi, voltaképpen erre a mondásra alapozza az egész regényt, A lét elviselhetetlen könnyűségét. Einmal ist keinmal – ami egyszer van, ami egyszer történik meg, az nincs, az meg sem történik. A gondolat viszont könnyedén az élet metaforájává változtatható, természetesen a regényben is azzá válik: egyszer élünk, és ha egyszer élünk, akkor ezek szerint… A reinkarnációt most hagyjuk ki a játékból. 

De ha az embert másodszor éri a megtiszteltetés és az öröm – ezek itt nem az udvariasság kötelező körei -, hogy Szendiszücs-tárlat megnyitóján megszólalhat,  máris úgy érezheti, hogy  kicselezte az “einmal ist keinmal” elviselhetetlen könnyűségét. Bár tavaly nyáron fára festett Szendiszücs-képeket láthattunk egy különleges kis galéria falain, most meg fotókból készült válogatás. A válogatás fontos: több ezer felvételről van szó – lehetne ez egy egészen másféle tárlat is. A címet maga a művész adta: “Miért pont ezek? Csak!” Ez a fordulat annyira szendiszücsös, hogy itt be is lehetne (kellene?) rekeszteni mindenféle beszédet. 

Talán csak annyit még,  hogy a címben ágaskodó dacos könnyedség mögött mennyi minden más van – de hát erről a minden másról is a képek beszélnek. A fotók, amelyek tematikusan is, “darabszámra” is rendkívül sokfélék – és mégis mindegyik Szendiszücs Istváné. A fölismerhető motívumok teszik, a biztos kezű-szemű szerkesztés sajátosságai, az egyéni látásmód – a fene tudja. 

Az biztos, hogy Szendiszücs Istvánt sokféle tehetséggel áldotta-verte meg a sors. Mintha nem is egy élete volna – hanem eleve több. Egyfelől az életútját tekintve, másfelől meg mintha azonos időben is több életet élne.  De legalább annyira tudja, mint Lázár Ervin (friss meseboltos élmény nyomán), hogy kivétel nélkül mindenkinek vannak manói, legföljebb nem tud róluk, nem látja őket. És akkor Szendiszücs Istvánnak nem három-négy van (ami a Lázár Ervin-univerzumban már elég soknak számít), hanem nyolc-tíz. Melankolikus, vidám, játékos, alkotó, rontó-bontó, hűséges, hűtlen, inggyűjtő – és így tovább. Vagy talán manógyári manó maga is. 

A Franciaországba emigrált cseh író, Milan Kundera is átélhette választott remeteségében az egy élet-több élet-hány élet problémáját, talán pont ezért foglalkoztatta, hogy akkor mit is jelent az “einmal ist keinmal”  – amellyel az örök visszatérés, az örök körforgás tragikus súlyosságát állítja szembe. A fotó pedig óhatatlanul összekapcsolja a kettőt: az egyszeriséget egyetlen mozdulattal odaszögezi az örökkévalóság keresztfájához.  A lét elviselhetetlen könnyűségében Kundera Parmenidészt idézi, az ókori filozófust, aki pozitív-negatív ellentétpárokban gondolta el a világot (fény-sötétség, meleg-hideg, lét-nemlét stb.). “Az efféle negatív és pozitív pólusra való felosztást gyerekjátéknak vélheténk. Egyetlen eset kivételével: melyik a pozitív, a nehéz vagy a könnyű? Parmenidész így válaszolt: a könnyű pozitív, a nehéz negatív. Igaza volt vagy nem volt igaza? Ez itt a kérdés” – írja Kundera. Főleg – tehetjük hozzá -, hogy már abban sem egyszerű dönteni, hogy mi a könnyű – és mi a nehéz. 

Szendiszücs István fotókiállítása mindenesetre eleven bizonyítéka A lét elviselhetetlen könnyűségében megfogalmazott Kundera-tételnek, miszerint: “Csak egy dolog biztos: a nehéz-könnyű ellentét a legtitokzatosabb és legsokértelműbb az összes ellentét közül.”

A tárlatnyitón dr. Baráthné Molnár Mónika, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója mondott köszöntőt, felidézve Boros Ferenc - ma a BDK munkatársa - és Horváth Zoltán "a szendiszücs" című 2015-ös portréfilmjét, amelynek Oscar-díjat jósolt-kívánt a címszereplő; mert különben minek. (Hát, végül Kundera se kapta meg a Nobel-díjat.)  Dúdolásokkal színezett bevezetőt mondott Rasperger József grafikus, Szendiszücs István pályájának kezdettől alapos ismerője. Hogy például: "Este van már, este van, minden madár festve van" - amint Bereményi Géza írja Cseh Tamásnak a Műcsarnokban.  A pogácsázós beszélgetés, a rég látott kedves ismerősök üdvözlése réseiben vissza-visszatérhettünk a fotókhoz, a szendiszücsökhöz, amelyeket szegről-végről (az internetről) már ismerhetünk - de így egyben, "élőben" egészen más az élmény. A kiállítás maga is műalkotás: az elrendezés - mint kompozíció - új egészet, új kontextust teremt. Új gömbbe zár - mintha a tenyerünkön tartanánk. Szendiszücs István fotókiállítása november 7-éig  tart nyitva a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermében/kiállítóterében. Miért? Csak!