"Mert nem kell fölnőni" - Bajomi Nagy György már akkor a szombathelyi színházhoz tartozott, amikor az még nem is létezett

 A többi néma csend – mondhatnánk Hamlettel; de csak beszélünk („szó, szó, szó”). Például arról, hogy ő, Bajomi Nagy György (volt) a világ legmeglepőbb, legbátrabb, legvalódibb, legigazibb, legszeretnivalóbb Hamletje a Weöres Sándor Színházban, Czukor Balázs rendezésében. Ezért a Hamletért megkapta a Gábor Miklós-díjat. 

Sorolhatjuk akkor további díjait: Holdbeli csónakos-díj, Jászai Mari-díj, Básti Lajos-díj, a legjobb férfi főszereplőnek járó díj a POSZT-on, humorfesztiváli különdíj. És ezek a díjak mind a Weöres Sándor Színház társulatában eltöltött évekhez kötődnek. Nem a díjak miatt, de: Szombathelyen, a szemünk láttára érett formátumos, nagy színésszé. 

És mondjuk tovább, mintha a szavak kitölthetnék a hiányt: Bajomi Nagy György már akkor a szombathelyi színházhoz tartozott, amikor a Weöres Sándor Színház még nem is létezett. „Egy júliusi éjféltájban fölhívott Széles Laci – aki nekem osztálytársam volt a szentesi gimnáziumban, egy padban is ültünk; kicsi a világ, ugye? –, hogy Szombathelyen rendez. Annyit mondott még, hogy két szombathelyi srác játszik az előadásban, akiket én nem ismerek, de jó gyerekek, úgyhogy hajrá. Így kezdődött az én szombathelyi kalandom” – mondta 2010 elején, amikor (már a WSSZ tagja volt) leültünk beszélgetni. Azt a bizonyos első szombathelyi előadást a Kamara Savaria mutatta be 2001-ben: Egressy Zoltán Sóska, sültkrumplijában Bajomi Nagy György, Dömötör Tamás, Endrődy Krisztián volt az első szereposztás (és a főiskolás Csonka Szilvia a rendező asszisztense). 

Beszélhetünk a vízilabdáról meg arról, hogy már majdnem a sport mellett döntött, de akkor a szentesi osztállyal megnézte a Katona József Színházban az Übü királyt: „Annyira tetszett nekem, hogy úgy jöttem ki a színházból: mégse akarok ebből kimaradni. Másnap beadtam a jelentkezési lapomat.” Aztán két évig a Nemzeti Színház stúdiósa volt, harmadjára vették föl a színművészetire.  A kérdésre, hogy miért jó – neki személyesen – színésznek lenni, azt válaszolta: „Azért, mert nem kell fölnőni.” Két meglett gyerek lógatta a lábát a semmibe a szombathelyi Szentivánéji álom-előadásban, Mohácsi-áiratban és -rendezésben is: Oberon és Pukk(ermukker), Mertz Tibor és Bajomi Nagy György. „Amikor Pukk először színre lép, a Titániát kísérő, kamaszosan rajongó-csodálkozó „főtündér” – Varga Dóra – úgy üdvözli, mint valami média-hírességet: „Tudod, ki vagy? Nem tudja…” (Ellenfény, 2012. február 6.).

Hogy ki (volt) Bajomi Nagy György? Ő Vitéz Mihály – még szép. Asztrov doktor. A Hülyéje. Gonosz Pista A falu rosszából. A kedvéért új, viszont kulcsszereplővel bővül a Mohácsi-féle Liliomfi, 2019-ben: a bemutató legszebb pillanata, amikor megszabadul a fehér szellemlepeltől, és megint ott áll a színpadon teljes valójában. Nagyon tapsol, örül a közönség. Ő mindig Bajomi Nagy György – és mindig tökéletesen az, amit/akit játszik. 

És mondjuk tovább: Bajomi Nagy Gyuri  a társaság derűs, szeretetre méltó lelke. A szombathelyi színház Jordán-eszményének megtestesítője. Akinek jó a közelében lenni. Akivel jó összefutni – a szombathelyi Sparban, a Fő téren, bárhol. Szebbé lesz tőle a napunk. Megadja azt az illúziót, hogy ismerjük őt. A nyári tücsökcirpelés most ér a csillagokba. Hát akkor a többi néma csend?