Eggyel több a csillag - Mintha a Szauer-vers hozná létre az ünnepet

Szauer Ágoston

BETLEHEMBEN, AKKOR… 
Ilyen volt épp a felleg, 
az alkony, láthatár,
 lankája messzi hegynek, 
az erdő, szél, madár,
 zörgése tört kavicsnak 
ilyen fagyos, kemény… 
Eggyel több volt a csillag,
 és több a hit, remény.
 

Szauer-vers nélkül nincs karácsony: ez most már a rítushoz tartozik, ahogyan a földíszített fenyő, a várakozás. Várakozás a vers is. Szauer Ágoston azt mondja (azt mondta, amikor legutóbb beszélgettünk), hogy számára maga a versírás, az alkotás folyamata, a bíbelődés a legfontosabb: az pedig magányos tevékenység. A költő a fehér papír fölé hajol. (Először tényleg papír fölé. Utána következhet a számítógép.) A Szauer-vers itt lenn születik, de a csillagokból hoz üzenetet. A teljesség fényét hordozza, miközben érzékelteti a hasadást. Persze, ki tudja, hol van az a „csönd-zsák”, amelyből a vers hangjai kikerülnek. A csönd-zsák – talán az üres és telített fehér papír. 
Weöres Sándor megsúgta a titkot Szauer Ágostonnak, az biztos. Szauer Ágoston – időtlen, nosztalgikus, békebeli maga a név is. Mintha költői álnév lenne, pedig nem az. Mintha az Elfelejtett költők című Szauer Ágoston-kötet kitalált költői közül való volna (a kitaláltak negyvenöten vannak, bár az is lehet, hogy a negyvenöt – voltaképpen egy). De most már semmiképpen nem mondhatjuk egyszerűen azt, hogy „Szauer-vers”. Hiszen van Ágoston – és van Dániel. Apa és fia. A csönd-zsák titkát Dániel is megkapta („…a csendből kivált…”). 
Olyan – és nem olyan. A különbség talán éppen a mágikus névben rejtőzik: Ágoston – Dániel. Mondjuk ki hangosan: az egyik gravitál, a másik elszáll a magánhangzók törvénye szerint. Mély és magas. Az pedig együtt maga a mindenség. „Mi tehát a művészet — ez a mértéktelenül szabad Valami, melynek egyetlen feltétlen kötöttsége sincs, de határtalan szabadságában akármilyen kötöttséget elbír?” – kérdezi Weöres Sándor A vers születésében (ez volt, ez lett a doktori disszertációja). 
A válasza így szól: „Szépséggé-rögzített emberi megnyilvánulás. (…) A művészet korlátlan; és a művész mégis gátak közt alkot.” A korlátlanság és a gátak működése talán sehol nem nyilvánul meg szebben, érzékenyebben, mint a Szauer-versben (mondjuk most mégis így). Nincs karácsony Szauer-vers nélkül: mintha a vers hozná létre az ünnepet. Ami lenn kavics, az fönn csillag. Tükör és ablak. Eggyel több a csillag – és több a hit, remény. Két Szauer-vers, összeolvasható: két titokzatos, fénylő gömb a karácsonyfán. Vagy finoman megmunkált zenélő doboz, amelyet óvatosan kell fölhúzni, és akkor megszólal, jelenvalóvá, hallhatóvá, láthatóvá, átélhetővé válik – a történet megtörténik. Egy suhanás. Volt, nincs, van.

Szauer Dániel
 FELEMELKEDÉS
 Halványsárga láng, 
olvadó idő, 
a csendből kivált, 
égi kis neszek.
 Árnyék, sejtelem.
 Lopva súg imát, 
rám néz, megriad, 
lénye ellebeg