Képeslap: "Máshol van untalan" - Petőfi erről is tudott valamit

És ha cinke, akkor Móra Ferenc, de most kivételesen nem a szívszorító kincskereső kisködmön, hanem a vers, amely az évtizedek mélyéről – ha esetleg hiányosan is – mindig akkor kerül elő, amikor kell. Megtanultuk, tudjuk, és kész.  „(...) Szeretne elmenni, / ő is útra kelni. /De cipőt az árva / sehol se tud venni.” Mesés magyarázat arra, hogy miért marad velünk, miért nem költöző madár. Ezek szerint „Csak a cingének / szomorú az ének: / nincsen cipőcskéje / máig se szegénynek. // Keresi-kutatja, /repül gallyrul gallyra: /Kis cipőt, kis cipőt! – egyre csak azt hajtja.” Móra Ferenc, talán a csikorgó, nagy telek miatt, talán azért, hogy erőteljesebben szólaljon meg a versben az árvaság, szegénység fájdalma, szomorúnak látja a cipőtlen cinegét.

Pedig nem az. Legalábbis nem tűnik annak. Kicsi csodának annál inkább. Lélegző kis golyó a csupasz ágakon. És kiderül, hogy Petőfi tudott erről is valamit.

Már csak néhány nap van hátra a Petőfi-emlékévből, jövőre 201 éves lesz a költő, úgyhogy itt az ideje idézni nem sokat idézett versét: három madárról (az egyszersmind annyi mint három madár-metafora).  Szóval: „Az első madár egy kis cinege, / Nem sérti őt a télnek hidege, / Nem háborítja őt meg semmi vész, / Télben, viharban vígan fütyörész, / Vigan ugrál a száraz ágakon, / Mint a pillangó a virágokon, / Ugrál, miként a gyermek, gondtalan, / Jön és megyen, máshol van untalan, / Alig képes kisérni őt a szem. – Kedélyed e cinege, kedvesem!” Ezt a (szerelmes)verset bezzeg nem fújjuk úgy kórusban, mint A cinege cipőjét, pedig megérdemelné.

Dosztojevszkij Lev Nyikolajevics Miskin hercege (maga is gyerek) csivitelő madaraknak látja a gyerekeket, és élete minden jelentős pillanatában megszólal valahol, körülötte (vagy talán benne magában) egy jóra figyelmeztető kismadár. Nem nehéz elképzelni, hogy a jóra figyelmeztet – akár egy egészen hétköznapi decemberi reggelen – a deres ágakon ugráló cinke is, amely (aki) a fotóriporter kedvéért nagyvonalúan abbahagyja az ugrándozást, és a pillanat töredékéig illedelmesen hagyja, hogy elkészüljön a felvétel. A cinke portréja. Mintha tudná, hogy milyen szép (világító karácsonyi csillag) a derengő üvegkék háttér előtt, az ágak kalitkájában, amelynek tárva-nyitva az ajtaja. Elég egy szempillantás, és már nincs is ott: „Jön és megyen, máshol van untalan.”