Kedv, remények, Rózák - Ragyogó lehetett az a nyár Ostffyasszonyfán

A 16 éves fiú, Petrovics Sándor gyalog érkezett meg – Székesfehérvárról valószínűleg Veszprémen, Tapolcán, Pápán át – Ostffyasszonyfára 1839 tavaszán. (A 2023-as Petőfi-emlékévben egy ifjú Petőfi-hasonmás vezetésével többen megtehették ezt a nagy utat.) Petőfit (akkor még Petrovics) rokoni szálak fűzték az ostffyasszonyfai mérnökemberhez, Salkovics Péterhez, aki befogadta őt erre a nyárra; sőt ígéretet tett a taníttatására is. 

Aztán persze minden másképpen alakult. Sándor mindenesetre éppen jól fölidegesítette az apját azzal, hogy az iskolát otthagyva Pesten színésznek állt, ráadásul Petrovics István anyagi ügyei sem álltak jól. Az ostffyasszonyfai nyár derűt, nyugalmat ígért. És ahogy bármikor megállunk a falu határában a Rába fölött átívelő Ragyogó-hídnál, hogy megnézzük a hídfőre applikált, voltaképpen „titkos” Petőfi-emléktáblát, olyan végtelenül szabad és makulátlan fölöttünk az ég, olyan tágas a kemenesaljai táj, hogy nincs kétség: az Alföldön otthonos Petőfi (akkor még „csak” egy okos, érzékeny, tehetséges kamaszfiú, aki verseket is ír) csakis jól érezhette itt magát. És akkor a csöngei Tóth Rózáról, erről a nyári örök szerelemről még nem beszéltünk. Egy boldog nyár 1839 – ezzel a címmel rendezett a PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) 2017- ben (kerek évforduló volt akkor is) Petőfi-kiállítást Ostffyasszonyfán, ahol emlékszoba is őrzi annak a régi boldog nyárnak a nyomait – a Petőfi-kultusz első számú, fáradhatatlan éltetője, lelkiismerete dr. Mesterházyné Jánosa Magdolna; máig és mindig, időtlen idők óta. 

A Ragyogó-hídra fölszerelt tábla pedig arra emlékeztet, hogy milyen szívesen is fürdőzött Petőfi Sándor azon a boldog ostffyasszonyfai nyáron másod-unokatestvére, Orlai Petrics Soma társaságában. Itt mélyült el életre szóló barátságuk. Nem nagyon lehet belegondolni, hogy Petőfi ekkor még a Petrovics nevű diák volt, körülbelül tíz év múlva pedig – túl házasságon, forradalmon, szabadságharcon – már távozott a földi létből. (Bár azóta is látják fölbukkanni.) 

„És mennyi verset írt”, ahogy egy első osztályos kisiskolás – pont az Anyám tyúkját tanulja – a hártyavékony papírlapokból összefűzött vaskos Petőfi-összest lapozva rácsodálkozik. Orlai így mutatja be a 16 éves Petőfit (Petrovicsot): „…középmagasságu, szikár, fahéjszin arczu, sörte kemény barna hajú ifjú, villogó fekete szeme fehérét vércsikok futották át, daczos kifejezésű duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedett…” Petőfi később nagyon vigyázott arra az arcra, amelyet a külvilág Petőfiként ismerhetett meg. Kundera meg azt mondja, hogy az ember halálának körülményeire vigyázni kell – az marad meg az utókornak (bár az utókor úgyis azt tesz, amit akar). Petőfi halálának körülményei voltaképpen ismeretlenek. Ezért kaphattak szárnyra legendák. Például hogy a szabadságharc idején még egyszer visszatért Ostffyasszonyfára. Talán itt járkel a kertek alatt azóta is, ő ébreszti a rügyeket.