2024.04.11. 14:50
„Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház” – Közösen mondták az Altatót a vépi gyerekek április 11-én 11 órakor - fotók

Forrás: Unger Tamás
Április 11-én hagyományosan versmondással köszöntötték a magyar költészet napját a Hatos Ferenc Általános Iskola és AMI diákjai és a Vadvirág Művészeti Óvoda és Bölcsőde ovisai. Magyar költők megzenésített versei szóltak a hangszóróból 11 előtt pár perccel – azok hívogatták a gyerekeket egyre közelebb a főtéri színpadhoz, majd a ragyogó napsütésben több százan együtt mondták el József Attila Altatóját.
Közösen mondták az Altatót a vépi gyerekek
Fotók: Unger TamásIszakné Koszorús Judit, a művelődési ház vezetője vezényelte a közös szavalást, azután átadta a helyét a gyerekeknek. Az idén rekordszámú – több mint harminc – ovis és kisdiák állt sorban a színpad tövében, hogy külön is elmondhassa a verset, amivel készült a kivételes alkalomra.