Örömhozó Weöres-versjáték: a szombathelyi diákok és a kortárs költészet találkozása a WSSZ nagyszínpadán

Csordultig megtelt a Weöres Sándor Színház nagyterme hétfőn délután. Sőt: az aulában kivetítőn is figyelemmel lehetett kísérni a második Weöres-versjátékot, amelynek szervezője Németh Gyöngyi, a színház JátsszMa Műhelyének alapítója-vezetője. Weöres versvilágával nem lehet betelni. Ahogy a délután háziasszonya, Horváth Nóra mondta: szerencsések vagyunk, hogy ezeken a csodálatos verseken nőhetünk föl, általuk érezhetjük meg először a magyar nyelv ízeit-ritmusait.

A színház költészetnapi programja a Weöres-versjáték, amelyet tavaly rendeztek meg először. Az idén bővült a költők köre: Weöres versvilága mellett a színes-gazdag kortárs irodalomból is válogathattak a vállalkozó kedvű csoportok, osztályok. Láthatólag nagy kedvvel tették. A Reményik Sándor Evangélikus Általános és Művészeti Iskola kreatív tánctagozata a Szédizés című produkcióval készült, énekeseket, zenészeket, versmondókat is hívtak. Koreográfus: Ziskóné Bódi Anett. A Reményik-iskola 2.A osztálya Mocorgók csapat néven Weöres és a Sehallselát Dömötör történetével – Szabó-Ambrus Eszter rendezésében – azt mutatta be, hogy a gyengét segíteni kell.  

Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 2. b osztálya Szauer Ágoston tanár úr – és kiváló költő – verseire készített előadást: magyarul, angolul, németül, oroszul, jelnyelven. A verseket Némedi Árpád és Szerémi Zoltán zenésítette meg, az osztályt Rab Anita napközis tanító készítette fel, mentoruk Csonka Szilvia volt. A Zrínyi-iskola Zizi színjátszó csoportja Mindennapi kamaszságok címmel  mutatott be humorral, iróniával átszőtt előadást, Csonkáné Léránt Andrea állította színpadra. A Derkovits-iskola néptánc szakköre Zimzizim – ritmus és játék Weöres Sándor négy versében címmel mutatta meg, hogy a versmondás-hallgatás-teremtés vágya eredendően megvan a gyerekekben (az emberben). A verseket „összerendezgette”  H. Nagy Katalin, a Mesebolt Bábszínház nyugalmazott igazgatója.

Aztán fölment a színpadra az összes szereplő, Szabó Tibor emléklapot adott át a csoportok képviselőinek, a drukkoló nézők nem akarták abbahagyni a tapsot, és a begyűjtött örömadagot őrizgetve  elkezdték várni a következő Weöres-versjátékot.