Csíkkal, dobbal, sok-sok hegedűvel a büki fesztiválon

Biztos vagyok benne, hogy amikor az ember délután úgy dönt: kapcsol egy kis zenét, akkor nem feltétlenül népi zenét fog hallgatni. Viszont: biztos, hogy az eddig legönfeledtebben erre lehet bulizni. A rímek általában párosak, vagy keresztrímek, hétköznapokból merítettek a témák így még a búbánatot is bele lehet ordítani, akkor is ha nem ismerjük a szöveget, mert a rímpárokat nem nagy szenvedés kitalálni. Aztán a hegedű. Felér egy gitárszólóval. Egyszerűen mindig lenyűgöző.

A Csík zenekar kezdett szerdán – jobban megalapozni nem is kell egy ilyen estet. Jó volt hallani a Fekete Lamourt, no meg a megunhatatlan Most múlik pontosant – enélkül talán el sem múlik nyár. A Góbé zenekar, akik a másik színpadon kezdtek a Csík után, számomra ismeretlen zenekar volt, nem tudtam mire számítsak. Azonban amint megszólaltak az ismerős dallamok, amelyeket még sok-sok éve néptánc tanulás mellé sajátítottunk el, itt sem volt gond – járt a láb, röppent a kéz. Az estet a Balkán Fanatik zárta, akik a feldolgozásaikkal őrült ritmusokat kreálnak: népi motívumok akárcsak egy szép szőttesen, mellé pedig jó lüktetésű rapszövegek – mintha a szőttesre egy nagy tál mac’n’cheeset raknánk. Alapvetően nem illik hozzá, de ha már ott van, miért ne együk meg?