Győzött a Rum

2018.05.07. 18:12

Rangadót, nagy csatát nyert a Celldömölk a vendég Körmend ellen

A megyei I-es labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Celldömölk rangadót nyert a Körmend ellen.

vas

A szentgotthárdi Kovács Gábor (balról) jól játszott és gólt is szerzett a Vép ellen Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

Celldömölki VSE-Körmendi FC 3-2 (1-1). Celldömölk, 200 néző, vezette: Vass.

CVSE: SZÉP – ENYINGI, Varga J., SZUH, Győrvári (Bodor), NÉMETH J. (Huszár), Virág, KOVÁCS Z., Lempeg (Gorácz), Klauzer (BÜKI), Piri. Edző: Kovács Balázs.

Körmend: Balogh Á. – Burka (Major), Bellovics, KÓSIK, Takács M., Tompa, Balázs L., CZIMBER M., Takács Á., DEDICS, Niksz (Varga P.). Edző: ifj. Molnár Károly.

Gól: Németh J. 2, Szuh, ill. Dedics, Bellovics. Kiállítva: Bodor (CVSE).

Az első félidőben a Celldömölk próbált támadólag fellépni a kapuja elé behúzódó Körmend ellen. A hazaiak kombinatív játékkal igyekeztek helyzeteket kialakítani, ám a vezetést egy átlövésből szerezték meg a 13. percben Németh József révén. A gól után is a celliek maradtak fölényben, azonban a vendégek egy kontra után szabadrúgáshoz jutottak: Dedics betalált. A második játékrész eleje mezőnyjátékkal telt, majd egy szöglet után vezetést szerzett a Körmend, ám ezt a gólt csak az asszisztens látta annak. Felpaprikázódott a hangulat, de a hazaiak az ellentámadásból egyből egyenlítettek. Ezután Németh József a 75. percben szabadrúgásból betalált – ez volt a támadó 200. gólja celli színekben -, ami döntőnek bizonyult, az eredmény már nem változott.

A szentgotthárdi Kovács Gábor (balról) jól játszott és gólt is szerzett a Vép ellen Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

Schott Lukácsháza SE- Vasvár VSE 2-3 (2-0). Lukácsháza, 150 néző, v.: Papp Á.

Lukácsháza: Horváth K. – Németh M., Bolfán (Kovács Sz.), Vörös (Naisz), Gombás, Tar, Lengyel, Osztrosits, Polhammer (Schwarcz), Németh R., László. Edző: Bezdi István.

Vasvár: Smolczer – Bakos D., BÍRÓ, Varga A., TAUSZ, Vincze, ROBÁN, Horváth Á., Hajas (HORVÁTH A.), Dávid, Réfi. Játékos-edző: Lepár Attila.

G.: Lengyel, László, ill. Tausz 2, Horváth Á.

Az első félidőben a Lukácsháza kétgólos előnyre tett szert a mezőnyben jól játszó vasváriak ellen. A helyzetek alapján a különbség lehetett volna akár nagyobb is. A szünet nem tett jót a hazaiaknak, megtört a lendületük, ezt kihasználva a vendégek a második félidő első negyedórájában meg is fordították az eredményt. A lukácsháziak küzdöttek az egyenlítésért, de komolyabb helyzetig nem jutottak. A vendégek megérdemelten nyertek.

Jánosháza VSE-Kőszegi FC 2-1 (0-0). Jánosháza, 70 néző, v.: Boda.

Jánosháza: Kovács K. – Marsai (Szabó T.), Bolla, Dornai, Horváth A. (Vágusz P.), PALKOVITS, Laczi, Dénes, MEGYESI, AMBRUS, VÁGUSZ A. (Fenyő). Edző: Pungor István.

Kőszeg: Bán – Keresztes, Biegner (Major), GUGCSÓ, Prán, Kovács Zs., BUJTÁS (Molnár Z.), Réti (Szűcs), RÁCZ, Toldi (Varga B.), DAN. Edző: Őri Gábor.

G.: Palkovits 2, ill. Dan.

A kezdeti tapogatózás után a Jánosháza átvette az irányítást, de több helyzetet is kihagyott. Ezután a vendégek is próbálkoztak, főleg szögletből veszélyeztettek. A játékrész végére ismét magára talált a hazai csapat, ami a helyzetek számában mutatkozott meg. A második félidőben a Kőszegé volt az első lehetőség, de továbbra is mezőnyfölényben játszott a Jánosháza. Ennek meg is lett az eredménye, Palkovits öt perc alatt szerzett duplájával kétgólos előnybe került a házigazda. Ezt követően a hazaiak kicsit ráültek az eredményre, majd a vendégek egy kontrából betaláltak, és izgalmassá tették a végjátékot. Végül megérdemelten győzött a házigazda a sportszerűen játszó Kőszeg ellen.

A Jánosháza VSE gratulál az U14-es csapat bajnoki címéhez.

 

Sárvár FC-Rábapatyi KSK 6-1 (2-1). Sárvár, 300 néző, v.: Horváth Péter.

Sárvár: Osvald – RAJOS (Csákvári), Horváth A. (Nyírő), Pető, Ódor (Takács Á.), Hoós (Schimmer), KUN, POTYI, KORONCZAI (Szép), Takács M., PADOS. Edző: Kovács László.

Rábapaty: KIRÁLY T. – Jónás, FEHÉR, Balhási, Király Zs. (Gyűrű), Dovánszki (Zeke), Juhász, Csupor, Kovács T., Király L. (Tóth R.), HORVÁTH K. Edző: Sziffer István.

G.: Koronczai 3, Hoós, Takács Á., Csákvári, ill. Király Zs.

Az utolsó két találkozón a sárváriak megnehezítették a dolgukat azzal, hogy hátrányból kellett felállniuk. Az elmaradt bajnoki mérkőzések és a kupameccsek miatt szerda-szombat sorozatterhelésük van, így a hibák becsúszhatnak. De összességében jár a gratuláció a hazai játékosoknak, mert relatíve gyengébb teljesítménnyel is sikerült ilyen arányban nyerniük.

Répcelaki SE-Király SZE 1-1 (0-0). Répcelak, 100 néző, v.: Héra.

Répcelak: Gyécsek – KOSSUTH, Barcza (Kiss T.), Lónai, HARKAI, Tóth Dávid (Catomio), Jordán, Balogh B., Balikó, FIDER, SZABÓ B. Edző: ifj. Tóth Zsolt.

Király: Mester I. B. – SÁSDI, Varga G. (Németh Dominik), Mester II. B., Hujber G., Kudron (Polgár), VÁMOS, BIÁCSY, Kádár, Németh Dániel, Hajmási. Edző: Hegyi László.

G.: Fider, ill. Biácsy.

A Répcelak a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, ám a mezőnyfölénye meddő volt a szervezetten védekező Király ellen. A félidő végén óriási helyzetet hagytak ki a hazaiak, így döntetlennel vonultak szünetre a felek. A második játékrész elején egy nagy egyéni hibából vezetést szereztek a vendégek. Ezután a hazaiak fokozták a nyomást, de a szombathelyiek védelme és kapusa jól állta a sarat. A meccs hajrájában aztán egy véleményes 11-est gólra váltottak a répcelakiak, de a győzelmet nem tudták kicsikarni a jól játszó Király ellen.

A döntetlen reális.

Vép VSE-KISWIRE Szentgotthárd VSE 1-3 (0-1). Vép, 50 néző, v.: Ábrahám.

Vép: Bezdi B. – Wágner, Dancs (Nagy Zs.), Varga O. (Vermes), BEZDI SZ., Markó, Illés (Koszokovits), Kovács D., Joó, Auer (Hankó), KERTÉSZ. Edző: Mitterstiller Csaba.

Szentgotthárd: Soós – KOVÁCS G., Sütő (Muszka), MERKLI, DÜH, Nagy O., DANCSECZ, KOVÁCS T., SULICS, Takács (Kostyál), László. Edző: Heiter László.

G.: Bezdi Sz., ill. Düh, Kovács G., Muszka.

Az alacsony színvonalú mérkőzés első félidejében egy formás akció végén megérdemelten szerzett vezetést a vendégcsapat. A szünet után a hazaiak több helyzetet kialakítottak, Bezdi kísérlete gólt eredményezett. Egy szöglet után a vépiek védelmi hibáját kihasználva újra vezetést szerzett a Szentgotthárd. A Vép mindent egy lapra feltéve támadott, ám így egy kontrából ismét a vendégek örülhettek gólnak.

Petőfi SE Vasszécseny-ÖTE-Ikervár FC 3-0 (0-0). Vasszécseny, 150 néző, v.: Tóth R.

Vasszécseny: Janzsó – Horváth D. (Bori), Devecseri (Horváth Á.), CZEGLÉDI, Viszked B., PONGRÁCZ E., Pongrácz Zs. (Viszked P.), Imre, BALÁZS (Horváth G.), Kőműves (Pungor), Pongrácz D. Edző: Kozmor Ákos.

Ikervár: Biró – Németh M. (Varga M.), Pap, Vincze Z., Szűcs, Vincze T., CSONKA, Nagy B., Naszádos, KOSZTOLÁNCZI Á., Bogdán. Edző: Komáromi Szabolcs.

G.: Viszked P., Horváth Á., Pongrácz E.

A hazai csapat egyből támadólag lépett fel, ezzel is jelezve, hogy még nem mondott le a bentmaradásról. Az első 20 percben három nagy lehetőséget is elpuskáztak a játékosai.

A vendégek kontrákra és pontrúgásokra próbáltak építeni az egész mérkőzésen, de kellő átütőerő nélkül. A második félidőben a hazai csapat mindent egy lapra feltéve küzdött és harcolt, ami meg is hozta az eredményt. A cseréknek köszönhetően is ilyen arányban is teljesen megérdemelt vasszécsenyi győzelem született.

Rum KSC-Egyházasrádóci SE 3-2 (1-1). Rum, 150 néző, v.: Szabó II. Z.

Rum: Velladics – Pupp (Leitgeb), Székely (Gyurkó), Szakos (Csernák), Kontics, Máthé, Szabó G., Papp B. (Pásti), Tóth M., Koronczai, Farkas B. Edző: Joó András.

Egyházasrádóc: Bali – Kertes (Molnár I.), Németh Martin, Vilics, Molnár L., Balogh A., Nyári, Németh Marcell (Réczeg), Mészáros (Krajczár), Kazinczki, Tóth M. Edző: Jandovics Jenő.

G.: Gyurkó, Farkas B., Pásti, ill. Balogh A. 2.

A Rum küzd a bentmaradásért, ennek megfelelően kezdte a meccset, ám a vezetést az Egyházasrádóc szerezte meg. De a hazaiak jól játszottak, több helyzetet alakítottak ki, és ki is egyenlítettek. A második félidőben ismét a vendégek kerültek előnybe, de a házigazda átérezte a helyzet súlyát. Fokozatot váltott és két gólt szerezve fordított, ezzel megmutatta, hogy győzni is képes. A hazai csapatban mindenki jó teljesítményt nyújtott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában