Kétszer 8 másodperc

2018.08.07. 22:08

Bronzérmesként ment, Európa-bajnokként jött haza Dévai Boglárka

Kedd délután köszönteni gyűltek össze a Szombathelyi Sportiskola tornaszakosztályának tagjai, a versenyzők, az edzők újdonsült Európa-bajnokukat, Dévai Boglárkát.

Horváth Erika

Alig több mint egy éve már tanúi lehettünk hasonló eseménynek; tavaly áprilisban a Szombathelyi Sportiskola tornaszakosztálya első Európa-bajnoki (bronz)érmesét és edzőit köszöntötte. Az ünnepeltek most is ugyanazok voltak, de ezúttal aranybetűkkel kerül a nevük a szakosztály, a város, a megye, a magyar (torna)sport krónikájába: Dévai Boglárka – Rácz Gábor és Vizer Erzsébet tanítványa – vasárnap Európa-bajnoki címet szerzett ugráson a glasgow-i torna -Európa-bajnokságon.

A 27 éves szombathelyi tornaműhely edzői csapatának egyik fi atalja, Hüll Tamás kezdte a köszöntők sorát, kiemelte, milyen nagy segítséget jelent a munkájukban, hogy ilyen példát láthatnak a kis tanítványaik maguk előtt, mint Dévai Bogi. Főnökeiknek pedig azt köszönte meg, hogy tőlük, a legjobbaktól van módjuk tanulni. Vizer Erzsébet a szakosztály erejét hangsúlyozta, Rácz Gábor pedig azt, hogy az elődök, a régebbi tanítványok munkája is kellett ahhoz, hogy ez az eredmény megszülethessen. És természetesen a szülők hite, kitartása nélkül sem jutottak volna ilyen magasságokig. Aztán megszólalt a We are the champions a Queentől, sorjáztak a puszik, ölelések, ajándékok a kisebb tornászpalántáktól is. Aztán a friss Európa-bajnok kért szót:

– Köszönöm, hogy itt lehetek, ebben a nagy családban, ahol leírhatatlanul sok szeretetet, gondoskodást kapok a tornászoktól, az edzőktől. Nagyon köszönök mindent

– mondta elérzékenyülve Bogi.

A gratulációk közben sokszor eltörött a mécses
Fotó: Unger Tamás

Aztán előkerült a pezsgő is; Hajrá, Szombathely, hajrá, Magyarország! harsant fel a koccintásnál.

Befutott az ünneplésre virágcsokorral Boros András, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofi t Kft. sportiskolavezetője is, ő is köszöntötte az egyesület első felnőtt Európa-bajnokát és edzőit. Mi pedig felidéztük az Európa-bajnokság, illetve azt megelőző fontos pillanatokat az érintettekkel. Vizer Erzsébet itthonról követte az eseményeket.

– Több mint kétszáz jó kísérlet volt már Bogi mögött, mikor elutaztak, megbeszéltük, hogy nem maradhat benne örök hiányérzet, hogy nem mutatta be, amit tud, a másfél csavaros új ugrását. A nem jól sikerült pódiumedzés után viszont az volt az álláspont, hogy a régi ugrásával versenyezzen a selejtezőben. Harcoltam a végsőkig, mert száz százalékig biztos voltam abban, hogy meg tudja csinálni.

A sikertrió: Dévai Boglárka edzőivel, Rácz Gáborral és Vizer Erzsébettel
Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

– Négy serpenyőt raktam mérlegre, a szövetségi kapitányét, a feleségemét, a magamét, de a legnagyobb súllyal természetesen Bogiét. Ő azt mondta: Gabi bácsi, azért jöttem, hogy megcsináljam. Innentől nem volt vita, mentünk előre – folytatta Rácz Gábor

– Kétszer 8 másodperc

– nekifutással együtt. Ez alatt a rövid idő alatt kétszer meg kell fordulnia a szélességi tengelye körül, és kettő és félszer a hosszúsági tengelye körül. Két támasszal és pontosan kell érkeznie. Ezért a kétszer nyolc másodpercért én is a hajamat hullattam. Amikor vége lett, Gábor azonnal hívott. Sírtunk a telefonban. Borzasztóan boldog voltam – mesélte a feleség, edzőtárs. Pontosan kell, kellene érkezni. De a döntőben mindkét ugrásnál az érkezésnél akadt egy kis baki.

Csak egyszer tudta bemutatni hiba nélkül

– Tudtuk, hogy készen van az ugrás, de éles helyzetben Magyarországon csak egyszer tudta bemutatni hiba nélkül, a kiutazás előtt pár nappal egy felmérő versenyen. Erre magabiztosnak lenni nem lehet még akkor sem, ha tudom, hogy Bogi nagyon jó versenyzőtípus. Mi belül bíztunk abban, hogy ezzel a két nehéz ugrással akár az első helyre is oda tud érni, de adott helyen, adott pillanatban, tízezer ember előtt, amikor szólítanak, világítanak a refl ektorok, hiba nélkül megcsinálni… vagy két ilyen kis hibával. Úgy volt berendezve a terem, hogy az első ugrás után nem volt módom szólni Bogihoz, nem tudtam segíteni, csak bízni abban a munkában, amit elvégzett. Tudta, hogy nem volt az igazi, a második után pedig olyan dühös volt, hogy nem is tudtam megnyugtatni. Csak azt hajtogatta, hogy Gabi bácsi, ez még a dobogóra sem lesz elég. Mondtam, nyugodjál meg, verseny van, mindenkinek nehéz, nem csak neked. De a kis hibákkal is elég volt a két ugrás az aranyhoz. Eddigi edzői pályafutásunk során megkönnyeztük azokat a magyar sportolókat, akiknek a Himnuszt eljátszották; remélem, az értünk szurkolóknak mi is ünnepet tudtunk szerezni ezzel a sikerrel.

A legnagyobb nyomás az volt, hogy elsőként szólítottak

A 18 éves Dévai Bogi amilyen profi n versenyez, úgy is nyilatkozik. Éretten, helyesen. Rengetegen keresik. – Folyamatosan jönnek az üzenetek, még körülbelül kétszázra válaszolni kell. Igyekszem – mondja. – Mindenhol írják, mondják, hogy Európa-bajnok, de még most sem hiszem el. Én még mindig csak Eb-bronzérmesnek érzem magam – azt tavaly egy-két hét után sikerült megemészteni. De ez sokáig fog tartani. Ez ahhoz képest minimum ötször nagyobb dolog. Látom a a fogadtatást, a médiaérdeklődést. Hiába volt dobogós mind a két eredmény, az arany sokkal többet ér. Azért is, mert húsz év után sikerült Magyarországnak aranyat nyernem. Ezért mentem. Tudtam, hogy kerek évforduló van, és én szeretem a húszas számot. A legnagyobb nyomás az volt, hogy elsőként szólítottak a döntőben. Amikor megláttam a sorsolást, azt mondtam: ugye, ez vicc? De tudtam, hogy az enyém a legerősebb ugrás. Az elsőnél kiléptem. Utána azt mondtam magamnak: csinálj egy nagyon jó dupla csavart. Ha síkban maradt volna, akkor szerintem átlagban többet kapok, mint a selejtezőben, mert a tartásom és a talajfogásom is sokkal jobb volt. De kiérkeztem a zónából. Mi lesz itt?! – gondoltam. Csak remegtem, nem tudtam megnyugodni. Aztán amikor vége lett, és kiderült, hogy aranyérmes vagyok, kitört belőlem a sok összegyűlt idegeskedés. A teremben legfelül ültek a csajok a csapatból. Mondták, hogy ott fenn is lehetett hallani, ahogy sikítoztam. A dobogón már nem tudtam sírni, csak remegett a lábam. Ott álltam fenn, és én nézhettem lefelé. Körbenéztem a csarnokban, mindenki engem nézett. Nagyon jó volt. Sokat szenvedtem érte, de megérte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában