Dévai Boglárka: Kis macskából csodásan ugró, Európa-bajnok oroszlán lett

A lányszoba telis-tele érmekkel, ereklyékkel, szinte minden négyzetcentiméter árulkodik arról, hogy egy tornász birodalma. A tavalyi Európa-bajnoki bronz- és a mostani aranyérem pedig arról, hogy egy kimagasló tudású tornászé. Aki Glasgow-ban olyan nehézségű ugrást mutatott be, mint amilyet senki más.

– Mennyit kellett dolgozni ezért? – Sokat. A tornát nagycsoportos ovisként kezdtem. Körülbelül nyolc éve napi öt órát edzek, délelőtt kettőt, délután hármat. Ezt az ugrást úgy három év alatt építettük fel, tavaly tavasszal kezdtem el rendes nekifutásból. Az elmúlt három hónapban körülbelül 250-et csináltam belőle, egyegy edzésen legfeljebb nyolcat-tízet. Ezt nem lehet végtelenségig gyakorolni. Mert ha nem koncentrálsz, egy rossz pillanat, és furcsa dolgok történhetnek. Gabi bácsi mindig megdicsér, hogy a rosszból is kihozom a jót, ha gáz van, tudok korrigálni. Nem volt nagyobb baj. Jól érzem a levegőt. Talajon vannak nehézségeim, ott nem tudok olyan jól csavarni, nem tudom szórni a triplacsavarokat. Ugráson viszont tudom, hol vagyok. Hogy milyen magasan, és attól függően, milyen gyorsan kell forgatni. Nagyon jó érzés. Ha arra gondolok, hogy amikor serdülőként az első országos bajnoki címemet szereztem ugráson, akkor Cukahara-bicskát és Cuka-zsugort ugrottam és most mit csinálok – tök durva.

– Nyolc másodperc – nekifutással együtt. Belülről hogyan pereg ez a rövidfilm? – Indulás előtt nem gondolhatok arra, hogyan lesz majd a leérkezés, mert abból bajok lehetnek. Csak mindig a következő pillanatra koncentrálok. Előbb egy kicsit matatok a kezeimmel, aztán egy nagy levegővétel következik. Utána jön a nekifutás – de még azt is részletekre bontom. Négy kicsi lépés és utána gyorsítok. Nem lehetnek túl rövidek, vagy hosszabbak a lépések, ha egy-két centi nem stimmel, elrontom az egészet. Aztán saszszé, rundel, az első ív, a lóra érkezés – jöhet a második ív, majd a leérkezés.

– Mikor ettél egy jót utoljára? – Az Európa-bajnokságról múlt kedden hajnalban értünk haza, már akkor jól belaktam. Aranygaluskából. Imádom, de már nagyon régóta nem ehettem. Az Eb előtt mondtam anyának, hogy ha sikerül, ugye csinálsz nekem? Kedden és szerdán folyamatosan ettem – ami a kezem ügyébe került. Utána rosszul lettem, hánytam is. Az edzőim – Rácz Gabi bácsi és Vizer Erzsi néni – mondták, hogy most egy kicsit elengedhetem magam. Az egyhetes pihenő alatt tíz órákat aludtam, bepótoltam azt az időszakot is, amikor a suli miatt alig pihentem. Most szerdán már mentem kondizni, hiányzott a mozgás. És nem is lehet sokat kihagyni, mert akkor kiesek a mozgásból. A testsúlyomra is nagyon kell fi gyelni.

– Nehéz? – Nekem nagyon. 2015 óta. Ebből volt eddig a legtöbb problémám. Nemcsak a testen, a mozgáson is látszik a súly. Kicsi, lapos az ugrás, csúnya a törzs. A korláton a saját testsúlyunk ötszörösét kell elbírni. Ott még egy fél kiló is sokat számít. Tavaly 52 kiló volt a cél. Nem ment, olyan az izomzatom, hogy minél többet mozogtam, több kiló lettem. Most Erzsi néniék úgy határozták meg, hogy 55,5 kiló alatt van a versenysúlyom. Mert kell az energia is, különben a lóig sem jutok el. Többször meg is dicsértek, hogy milyen jól nézek ki. Az Eb előtt másfél hónapon keresztül öt órai edzéssel napi egyszer ettem, két tojásból rántottát. A salátát, natúr husit már nem bírom. A vacsora másfél hónapon keresztül egyórás szauna volt. Inkább nem ettem – örülök, hogy kibírtam.

– Bogi iszonyúan nagy küzdő

– mondja az édesanya, Krisztina. – Magam is elképedek, hogy mi lett abból a két és fél kilós kis macskából, aki olyan pici volt, hogy még a kispárnán is elveszett. Nagyon nehezen jött, ráadásul korábban, nyolc hónapra. Az első pillanattól küzdenie kellett. Később az orvosok sem nagyon hitték: maga szült gyereket? És él? Egyedüli gyerek, mindenképpen akartuk, hogy valamit csináljon, legyen hová tartoznia, ne legyen ideje elkallódni. Óvodás korában kipróbálta az úszást, a korcsolyázást, a teniszt is, de a torna tetszett neki a legjobban. Mindig ráhagytuk a döntést, soha semmit nem erőltettünk rá. És amióta Gáborék kiválasztották, nem lehet eltántorítani. Az egész életemet úgy alakítottam, hogy őt tudjam hozni-vinni. Elejétől azt mondta, hogy a torna az élete. Borzalmasan erős, minden mély gödörből ki tudott kapaszkodni. Amikor eltörött a lába, ráírta a gipszére, hogy csak azért sem adom fel…

– Mesélsz a mélypontokról? – A bokatörés 2013-ban, de még inkább 2016. Sérülés sérülés hátán, Gabi bácsi el is akart küldeni, a szövetségi kapitány is ultimátumot adott. De észhez tértem; nem akartam ismét kikerülni a válogatottból. Amikor el volt törve a lábam, kiraktak. Tudtam, milyen nehéz visszakerülni. Idén is volt. Év elején. Nem, még decemberben. Lógtam két hetet az iskolából – ilyet még soha nem csináltam. Besokalltam; a suli sem ment úgy, ahogy kellett volna, akkor még sérült volt a bokám, ott volt a súlyproblémám… Nehezen, de megoldódott a dolog. Odamentem minden tanárhoz, bocsánatot kértem. Jött az új év, és egy új Bogi állt munkába.

– Aki aztán leérettségizett, nyelvvizsgát tett, sikeresen felvételizett és nyert egy Európa-bajnoki aranyérmet. – Szerencse is kellett hozzá, hogy mindez összejöhessen. Idén nem áprilisban vagy májusban volt az Eb, hanem augusztusban. Anyáék is győzködtek, hogy most van idő megcsinálni az érettségit, később lehet, hogy halogatni kellene. Ebben az időszakban este kilenc-tíz körül értem haza. Az iskola és az edzések mellett tanárokhoz jártam, meg úszni, atlétikára, kosárlabdázni, focizni is – az emelt szintű testnevelés érettségi és a felvételi miatt. Nekem az úszás a legnehezebb, mert oviban, az első úszásfoglalkozáson elmerültem és sokkot kaptam. Víziszonyom volt, csak a nyugdíjas mellúszás ment, hogy meg ne fulladjak. Most megtanultam a gyorsot, a hátat, a mellet rendesen, és a felvételin bemutattam életem első fejesugrását is – azt mondták, inkább hasas volt. Ebben az időszakban a leginkább attól féltem, hogy az Eb-re elfáradok. Agyilag tényleg leszívott. Az írásbelik, a szóbeli, az emelt szintű tesi, a felvételi. Közben a nyelvvizsga angolból. Azt sem akartam halogatni, pluszpontot jelent a felvételinél. Az Eb-n két interjút is adtam angolul. Felvettek testnevelő tanár, gyógytestnevelő, egészségfejlesztő tanári szakra. Még nem tudom, hogyan alakul az egyetem, de talán könnyebb lesz kicsit ennél a néhány hónapnál.

– Magánélet? – Hosszúak a napok, örülök, ha hazaérek. Esetleg elviszem a kutyát sétálni. És focirajongó lettem, járok a Haladás meccseire. Fiú most nincs az életemben. 2016-ban volt barátom, elromlott a suli, a sport, minden. Így jobb. Csak a tornára figyelni.

– Abban mik még a terveid? – Az álmom az volt, hogy három olimpián részt vehessek. Rio elúszott, de ha nem jön közbe sérülés, Tokiót és majd Párizst mindenképpen megcélzom. Idén még lesz egy világbajnokság is. A tavalyin szakadt bokával, gyengébb ugrásokkal 14. lettem. Azt már tudom, hogy Európában a legjobbak közé tartozom. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mennyit ér a mostani tudásom a vb-n. Annak már örülni fogok, ha bejutok a nyolcas döntőbe. Nagy álmom, hogy a jövő évi vb-n érmes legyek. Az azt is jelentené, hogy megvan az olimpiai kvóta. Ami az ugrásaimat illeti, most ezeket kell tökéletesíteni. Ha még lesz lehetőség fejlődésre, akkor esetleg valamikor majd újat tanulok a duplacsavaros helyett, ha nem, akkor ezek maradnak.