kalapácsvetés

2018.08.13. 07:19

Gyurátz Réka kilencedik – négy centin múlott a nyolc közé jutása

Gyurátz Réka a kilencedik helyet szerezte meg a németországi atlétikai Európa-bajnokság női kalapácsvető döntőjében. A Szombathelyi Dobó SE 22 esztendős versenyzője négy centivel csúszott le a nyolc közé jutásról.

Horváth Erika

Gyurátz Réka az Eb döntőjében Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba

Nagyon illusztris társaságba dobta be magát a női kalapácsvetők pénteki selejtezőjéből Gyurátz Réka – két kísérlettel élt csak, és a nyolcadik legjobb eredménnyel (69,45) jutott a legjobb 12 közé, ahol egy kivétellel mindenki nagyobb egyéni csúccsal rendelkezett, mint az ő 72,52-es U23-as országos rekordja. A vasárnap esti finálét – amelyben harmadikként dobott Réka – koncentráltan, magabiztosan kezdte, gyakorlatilag ott folytatta, ahol pénteken abbahagyta. 69,51 méteres dobásával az első sorozat végén a negyedik helyen állt, öten nyitottak érvénytelen dobással. Köztük a világcsúcstartó, kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és (akkor még) háromszoros Európa-bajnok lengyel Wlodarczyk is. Németh Zsolt és Németh László tanítványa a második kísérletét is stabilan, összeszedetten teljesítette, elégedettek voltak edzői is a 70,48 méterrel, amellyel a kilencedik versenyzőig még harmadik is volt. Akkor aztán a lengyelek európai ranglistán harmadik kalapácsvetője, Fiodorow megelőzte, majd miután Wlodarzyk 76,50-nel letaszította az első helyről az első sorozatban 74,78 méterrel francia rekordot elérő Tavernier-t, Réka az ötödik helyen fordult a harmadik sorozatra. Amelyben a 12 versenyző közül nyolcan is javítani tudtak. Sajnos Réka nem volt közöttük, harmadik dobása sem volt rossz, de 70 alatt, 69,85-nál ért földet. Ekkor már hatodik volt. Jött a harmadik lengyel, Kopron, és két érvénytelen után 72,20-dal beszállt a versenybe. Az azery Skydan 71,92-ra javított. A szombathelyi kalapácsvető ekkor csúszott a nyolcadik helyre. Még négy olyan versenyző volt hátra, aki veszélyt jelenthetett Réka nyolcas döntőbe jutására. Az ukrán Klymets nem tudta megelőzni, az európai ranglistán második fehérorosz Malyshik sem – utóbbi három érvénytelen kísérlettel búcsúzott. A brit Hitchon viszont négy centivel túldobta Réka 70,48-át (70,52), ezzel eldőlt, hogy nem lesz magyar képviselet a a további három sorozatban. Gyurátz Réka számára véget ért az Európa-bajnokság. Persze, jó lett volna még hármat dobnia – esetleg javítania – (Hitchon ezután már mindhárom dobását elrontotta), de a kilencedik helye is igencsak dicséretes, hiszen teljesíteni tudta a célkitűzést a döntőbe jutást.

Ő is így gondolja.

Gyurátz Réka az Eb döntőjében Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba

- Szerettem volna a 12-es döntőbe bejutni, sikerült, ennek nagyon örülök. Annak is, hogy stabilan, 70 méter körül dobtam. Nagyon bíztunk abban, hogy elég lesz a 70,48 a nyolc közé jutásra. Sajnos pár centivel lemaradtam erről. Jó lett volna még hármat dobni, volt, maradt még bennem méter is. De biztosan lesz még sok világversenyem, kezdésnek ez nem rossz – összegzett Réka.

Női kalapácsvetés: 1. Anita Wlodarczyk (lengyel) 78,94 méter – új Európa-bajnoki csűcs, 2. Alexandra Tavernier (francia) 74,78 – országos csúcs, 3. Joanna Fiodorow (lengyel) 74,00, 4. Malwina Kopron (lengyel) 72,20, 5. Hanna Skydan (azeri) 72,10, 6. Zalina Petrivskaya (moldovai) 71,80, 7. Kathrin Klaaas (német) 71,50, 8. Sophie Hitchon (brit) 70,52, 9. Gyurátz Réka 70,48, 10. Sofiya Palkina (semleges) 68,64, 11. Iryna Klymets (ukrán) 68,11, Hanna Malyshyknek (fehérorosz) nem volt érvényes kísérlete.

Magyarország egy bronzéremmel zárta a berlini Európa-bajnokságot – a Dobó SE kalapácsvetője, Halász Bence jóvoltából. Klubtársa, Gyurátz Réka kilencedik helye a negyedik legjobb magyar helyezés – a hétpróbázó Krizsán Xénia hetedik, 110 méter gáton Baji Balázs nyolcadik helyen zárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában