Két nap, két vereség

2019.01.20. 20:09

A röplabdacsapat nem tudott szettet hozni idegenből

Két 3:0-s idegenbeli vereséggel kezdte az 2019-es esztendőt, folytatta az extraligás bajnokságot a Hungast-Haladás Szombathely női röplabdacsapata.

Horváth Erika

Pénteken a negyedik UTE vendége volt az új évben Bedőcs Gergely helyett már dr. Mucsi Péter által vezérelt sereghajtó, hatodik helyen álló szombathelyi csapat.

UTE–Hungast-Haladás Szombathely 3:0 (24, 26, 18). – Budapest, 300 néző, extraligás női röplabdamérkőzés, vezette: Jámbor, Halász T.

UTE: Bleicher 3, Fortuna 13, Kovács L. 3, Valdez 21, Liliom 9, Paradzik 6. Csere: Lakatos (liberó), Kosiak (liberó), Bagyinka 2, Crittenden, Nagy V. 1, Kiss A. Vezetőedző: Kántor Sándor.

Haladás: Cicic 1, Wallner 6, Asceric 5, Kalman 9, Takács 7, Kinser 4. Csere: Lojen (liberó), Reljic 1, Huff, Kolada, Dobó. Vezetőedző: dr. Mucsi Péter.

A Haladás két betegséggel küzdő játékosa közül Bokor Laura nem tudta vállalni a játékot, de Nikolina Asceric kezdett. A hazaiaknál a zöld-fehér mezt ebben a szezonban lila-fehérre váltó Ajla Paradzik és Bagyinka Fanni közül előbbi volt a kezdőhatos tagja. No és az a Liliom Rita is, aki hosszú sérülése után visszatérve nem a szombathelyieket, hanem az UTE-t választotta.

Remekül, jóval összeszedettebben kezdett ellenfelénél a Haladás. Stephanie Lojen kiválóan fogadta a nyitásokat, Cicic Marija jól szolgálta ki az ütőket, Takács Bernadett, Sophie Wallner és Andrea Kalman pedig eredményesen támadott. 6-10-es szombathelyi vezetésnél már kénytelen volt időt kérni Kántor Sándor. Kezdett is felzárkózni az UTE (16-16), de a stabilabban védekező zöld-fehérek lazán, felszabadultan játszva tudtak újítani (18-22). Innen Valdezre bízták a befejezéseket a hazaiak, és ő egyenlített is (22-22). De a Haladás jutott először játszmalabdához (22-24). Ezután azonban előjött a régi átok – a végjátékban az ellenfélnek sikerült befejeznie a szettet (26-24). Hasonlóan alakult a második játékrész. A Haladás hat ponttal elhúzott (6-12), de ezután már akadtak üres pillanatai. A rossz nyitásfogadásokból, rossz támadási megoldásokból könnyen fordított a hazai csapat (20-16). Innen ismét felkapaszkodtak a vasiak, 25-26-nál játszmalabdájuk volt. De jött és beütötte a labdákat Valdez (28-26). A harmadik játszmában mindkét oldalon sok volt a nyitásrontás, esett is emiatt nagyot a színvonal. A zöld-fehérek 8-9-ig tudták tartani magukat. Onnan átvette a vezetést és magabiztosan zárta le a 80 perces mérkőzést az UTE.

A szombathelyiek centere, Nikolina Asceric próbálja átütni az újpestiek kettes sáncát Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

Kántor Sándor: – Igazából most annyit játszottunk, amennyi szükséges volt a 3:0-s sikerhez, nem többet, és ezt sajnálom.

Dr. Mucsi Péter: – Csupán másfél hete dolgozom a lányokkal, de tetszett az elszántság, a lelkesedés, ahogyan játszottak, mindez ráadásul egy darabig taktikai fegyelmezettséggel is párosult. Igyekeztünk méltó ellenfelei lenni az Újpestnek, és nincs szégyenkezni valónk. Remélem, jó úton járunk.

Fatum Nyíregyháza–Hungast-Haladás Szombathely 3.0 (18, 20, 17). – Nyíregyháza, 800 néző, extraligás női röplabda-mérkőzés, vezette: dr. Árpás, Halász E.

Nyíregyháza: Francesco 1, Mayfield 15, Kalicanin 6, Varga E. 11, Brisebois 7, White 7. Csere: Tóth F. (liberó), Matic 2, Szabó L., Ancsin 1. Vezetőedző: Hollósy László.

Haladás: Kinser 1, Kalman 3, Takács 14, Asceric 4, Cicic 2, Wallner 6. Csere: Lojen (liberó), Kolada 1, Reljics 4, Huff 5, Dobó. Vezetőedző: Mucsi Péter.

Szombaton a második helyezett Nyíregyháza otthonában egyik szettben sem tudott egyenrangú ellenfél lenni a Haladás. A szombathelyiek jóval nehezebben tudták megszelidíteni a nyírségiek nyitásait, így esetlegesek, erőtlenek voltak a támadásaik. Nem úgy a hazai­aknak, akik más, magasabb szinten játsszák a röplabdát. 13-4 után egy jobb hullámmal négy pontra tudtak közelíteni a zöld-fehérek (17-13), aztán rendet vágott a Nyíregyháza (25-18). A második játszmában Takács Bernadett jó nyitásai révén egy pillanatra még vezettek is a szombathelyiek (5-7), aztán rákapcsoltak a jóval nagyobb ütőerejű nyírségiek (23-16). A HVSE második időkérése után Asceric lábbal mentésével és nyitásaival 23-20-ig sikerült felzárkózni, de innen már nem volt tovább (25-20). A harmadik játszma elején – főként néhány jó szervával – tartotta magát a Haladás, egypontos előnybe is került (11-12). Hollósy László azonban egy időkéréssel rendezte csapata sorait, és innen már nem volt kegyelem. Ez a találkozó 67 percig tartott.

Hollósy László: –Álmoskás volt a mérkőzés, nem igazán volt ritmusa. Viszont új játék­elemeket tudtunk kipróbálni, valamint az új játékosokat meg tudtuk nézni éles helyzetben.

Dr. Mucsi Péter: – A pénteki találkozó után nem jött nekünk jól ez a szombati összecsapás. A játékosok fáradtak voltak, így pedig nem tudtuk megismételni az előző napi jó teljesítményünket, csak epizódszerepek jutottak most nekünk. A Nyíregyháza a játék minden elemében fölénk nőtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában