Tizenöt gólt rúgott a Körmend VSE

2019.03.12. 17:59

Öt vendéggyőzelem született délen – Az északi csoportban nem történt meglepetés

A megyei II. osztály északi csoportjában is elkezdődtek a küzdelmek: a 16. fordulóval vette kezdetét a tavaszi szezon. A déli csoportban már a 19. forduló mérkőzéseit játszották le a csapatok. Gólgazdag mérkőzéseket rendeztek, sok idegenbeli győzelem született.

Kelemen Attila, Tóth Gábor

Zanat–Söpte 1-2. A söptei Varga Csaba (balról) és a zanati Putz Balázs párharca

Fotó: Szendi Péter

MEGYEI II. – ÉSZAK

Kemenesalja–Bük 2-3 ­(0-1). Vönöck, 100 néző, vezette: Bagoly G.

Kemenesalja: Nagy Sz. – Bodor, SZAKÁL E., HAJAS SZ., Czöndör (Somogyi), Hajas M. (Kóbor), Németh P., Őri (Smidéliusz), Bándoli (Szakál M.), ERDÉLYI, Mester.

Bük: Kiss B. – Kovács Ri., Plajszer (Puskás), CZINGRÁBER, Kovács Z. (Nagy I.), CZIRÓK, TÓTH K., Csonka (Wágner), SCHIMMER, Taródi (Kovács Ro.), Babos (Kovács D.).

Gól: Somogyi, Erdélyi, ill. Czirók, Tóth K., Kovács Z.

Megilletődötten kezdett a hazai csapat, majd egy büntetőből előnyhöz jutott a Bük. Ezt követően is többet birtokolta a labdát a vendég, ám kapura nem voltak veszélyesek. Egy pontrúgásból egyenlített a Kemenesalja, majd egy szabályosnak vélt góltól esett el a 70. percben. Sőt, két góllal meglépett a BTK. A sportszerű mérkőzés végén mindent egy lapra feltéve támadott a hazai gárda, de csak a szépítésre futotta.

Gencsapáti–Szeleste-Pósfa 1-4 (0-2). Gencsapáti, 60 néző, vezette: Benkő B.

Gencsapáti: Lőrincz D. – Szakács (EGYED), Danka (Tóth B.), Domján, VARGA A., NÉMETH G., Lőrincz T., Szigetvári, HORVÁTH D., Molnár B., Tar (Németh T.).

Szeleste: Kovács M. – Karvalits (Csizmazia), Szele, Fülöp, Földi (Kovács A.), Riba, Pomper (Könczöl), Enzsöl, Varga M., Horváth L., Trittremmel.

Gól: Horváth D., ill. Varga M. (2), Fülöp, Horváth L.

Mezőnyben egyenrangú felek találkoztak egymással. A különbség: a hazai oldalon a labda kifelé pattant, az utolsó passzok nem sikerültek. A másik oldalon volt egy 11-es, egy szabadrúgás és két ajándék labda, amit ki is használtak a vendégek. A különbség túlzott.

Mersevát–Gérce-Vásárosmiske 2-1 (2-0). Mersevát, 110 néző, vezette: Busi L.

Merseváti: Tóth Á. – Nagy Á., Dénes, Tétry (Németh G.), Gönye (Fűzfa), Csite, Orbán, Gáncs, Marton, MOLNÁR G., HORVÁTH A.

Gérce: Komáromi Z. (Mórocz) – Komáromi A., Ódor, Németh T., Major, Sali G. (Németh M.), Glavánovics, Hompok, Sali Z., Németh A. (Csonka), Horváth B.

Gól: Horváth A., Gönye, ill. Horváth B.

Rögtön az első percben egy felívelt labdára indulva a vendégek kapusa és védője ütközött, a hálóőr megsérült, nem tudta folytatni a játékot – csak mezőnyjátékossal tudta őt pótolni a Gérce. Majd 10 percen belül kétgólos előnyre tett szert a Mersevát. Ezt követően is akadtak a hazaiaknak lehetőségei, de nem koncentráltak eléggé a befejezéseknél. A Gérce a 90. percben szépített. Fontos, értékes hazai győzelem született.

Sitke–Uraiújfalu 0-2 (0-1). Sitke, 50 néző, vezette: Kedves R.

Sitke: VICZMÁNDI – Bagoly G. (Bagoly A.), Imre, Papp B., POÓS, Tóbiás, FARKAS D., Sulyok, Kelemen B., Rácz (Török), Esztergályos.

Uraiújfalu: Csontos – Szabó Má., Varga Zs. (Varga Pé.), Gallen A., Varga Pá. (Nagyobb), Meicz, Keszei, Farkas A., Gallen I., Bogyai (Németh I.), Gönczöl.

Gól: Farkas A., Meicz.

Az első félidő küzdelmes, jó játékot hozott. A hazai védelem jól állta a sarat, sőt, egy-két támadásra is futotta az erőből. Már mindenki azt hitte, nem születik gól az első félidőben, amikor egy szöglet után lecsorgóból megszerezte a vezetést az Újfalu. A második játékrész meddő mezőnyjátékkal telt, a vendégek újabb gólt szereztek, megérdemelten nyertek.

Pecöl–Bozsok 1-0 (1-0). Pecöl, 50 néző, v.: Németh B.

Pecöl: TAKÁCS – PÁLFI, KURUCZ, SZEMES, VARSÁNYI, FARKAS A. (KISS G.), JANEK, HORVÁTH B., OSZKÓ, BOTH, NÉMETH I.

Bozsok: Ragasits – Nemes, Iker (Tóth Á.), Pál, Dévényi, Horváth P., Kovács P., Pongrácz, Rapi, Kiss M., Pónácz (Könye).

Gólszerző: Farkas A.

Korrekt játékvezetés mellett a sportszerű Bozsok ellen megérdemelt hazai győzelem született egy olyan mérkőzésen, amelyen még lehetett érezni, hogy most kezdődött a tavaszi szezon. Mindkét térfélen veszélyben forogtak a kapuk.

Ölbő–Elektromol Spari 1-2 (1-2). Ölbő, 50 néző, vezette: Marácz Z.

Ölbő: Varga D. – Nardai, Tóth A., Péter, Szele, Sipos, Biró (Kocsis), Baksay (Fehér Z.), Fehér K. (Tóth G.), Weinelt (Sági Kiss), Kovács T. (Nagy D.).

Spari: PUNGOR – Neubauer, Grubick, DIENES, SZABÓ P., Horváth Gy., Pulai, DANCS (Halász), Fritz, Németh V., NÉMETH R.

Gól: Baksay, ill. Neubauer, Dienes.

A hazai csapat idény eleji formáját a vendég megfelelően kezelte. Kevés lehetőség adódott, viszont a szerencsésebb gárda győzött.

Zanat–Söpte 1-2 (1-1). Szombathely, 50 néző, vezette: Bíró O.

Zanat: Szabolics – SCHMIDT, NÉMETH B., Falussy (Kovács G.), Szabó Z., GUTTMANN, SZABÓ B., Pörge, Tóth Zs., Zséder (Molnár A.), Putz.

Söpte: Káldi – VARGA CS., Orbán, Udvardi (Légler), Pungor (Németh G.), PERESZTEGHY, NAGY K., Varga A., Szakály, Szép, MOLNÁR B.

Gól: Zséder, ill. Szép, Pereszteghy.

Végig egyenrangú ellenfele volt a Zanat a söptei alakulatnak. Az első félidőben egy pontrúgást követően szerzett vezetést a vendég – egy parádés ollózással egyenlítettek a hazaiak. A második játékrészben mindkét fél nyíltan futballozott, egy hazai védelmi megingást követően dőlt el a meccs. Férfias küzdelemben a döntetlen reálisabb eredmény lett volna.

A 17. forduló menetrendje, vasárnap, 15.00: Elektromol Spari–Bük, Szeleste-Pósfa–Mersevát, Uraiújfalu–Pecöl, Gérce-Vásárosmiske–Sitke, Bozsok–Ölbő, Gencsapáti–Söpte, Honvéd Sé–Zanat. Szabadnapos: Sitke.

Kérjük a csapatvezetőket, hogy a tudósításokat küldjék el az [email protected] e-mail-címre.

Zanat–Söpte 1-2. A söptei Varga Csaba (balról) és a zanati Putz Balázs párharca
Fotó: Szendi Péter

MEGYEI II. O. – DÉL

Bajánsenye–Ják 4-0 (1-0). Bajánsenye, 100 néző, vezette: Bazsó F.

Bajánsenye: Kalamár – Sáfrányos (Kovács I.), Bacsák, Fábián K., Mihály (Luter), Szabó Sz., Hodács, Réczeg, Bakó, Fábián B., Horváth B.

Ják: Iszak Á. – Bődi (Tóta Á.), Iszak B., Iszak R., Sárközi, Farkas E., Tóta R., Neubauer, Oláh, Vizserálek, Varga P.

Gól: Szabó Sz. (2), Luter, Horváth B.

Az első félidőben jó teljesítményt nyújtott a Ják, második félidei játékával viszont megérdemelten nyert a házigazda.

Gyöngyöshermán-Szentkirály–Rábatótfalu 2-0 (1-0). Szombathely, 60 néző, vezette: Papp Á.

Gyöngyöshermán: Darabont – Szilvágyi, Horváth Á., Kovács G. (Sebestyén), Kis (Bazsó), Hegedűs (Goda), Szabó A., Németh Sz. (Dalmi), Kopácsi, Simon, Szekeres (Dénes).

Rábatótfalu: Gongola – Keresztúri, Szakács, Balázs, Sütő, Düh, Domján Dá. (Kovács Á.), Gombás, Anderkó (Nagy N.), Domján Do., Kovács B.

Gól: Bazsó, Kovács G.

Küzdelmes mérkőzésen gyűjtötte be – megérdemelten – a három pontot a szervezett, motivált házigazda.

Tutitextil-Körmend VSE–Viszák 15-1 (5-0). Körmend-Horvátnádalja, 100 néző, vezette: Vass I.

Körmend: Kecskés – Velekei L., Velekei B., Káptalan (Sákovits), Sárközi, Horváth Á., Meixner, Pesti (Heigli), Petrovics, Vilics, Kis-Nemes.

Viszák: Mihályka – Agg, Mészáros, Biczó, Horváth R. (Orbán), Pintér (Jónás), Elekes, Pék, Tóth P., Udvardi, Rudolf.

Gól: Velekei L. (5), Sárközi (3), Pesti (2), Horváth Á. (2), Kis-Nemes, Velekei B., Meixner, ill. Elekes.

A két csapat ezen a napon nagyon nem volt egy súlycsoportban – pedig a több hiányzóját is nélkülözni kényszerülő házigazda 11-est, valamint rengeteg komoly ziccert is hibázott. A körmendi együttesben mindenki jó teljesítménnyel rukkolt elő.

Tápláni KSK–Felsőcsatár 3-0 (1-0). Táplánszentkereszt, 100 néző, vezette: Bedi T.

Táplán: Balázs – SINGER, Borbás (Németh M.), Orsós, Káldi M., RAJZINGER, Jantos, Varga S., Goda (Kádár), Káldi I., Farkas G.

Felsőcsatár: Szabó Christopher – Csoknyai, Horváth L. (Takács), Simon, Kiss M., Horváth Sz. (Veres), Krancz, Schmalzl (Kopácsi), Tieber, Böhm, Virág.

Gól: Borbás, Orsós, Jantos.

A házigazda rögtön magához ragadta a kezdeményezést, a vendég védekezésre, kontrákra rendezkedett be. A hazaiak könnyen eljutottak ellenfelük 16-osáig, az utolsó passzokat azonban elrontották, így csak jó fél óra után kerültek előnybe. A második félidőben kicsit elfáradtak a csapatok, de ekkor is a Táplán uralta a meccset, és két újabb gólt szerezve eldöntötte a találkozó sorsát. A házigazda biztos, megérdemelt győzelmet aratott.

Őriszentpéter–Körmendi Téglagyár 3-1 (0-1). Őriszentpéter, 100 néző, v.: Szabó I. Z.

Őriszentpéter: SZUKICS – Őr, Horváth Z., Ponácz, Sály, Baján, Gerencsér (Mihályka), Bacsó-Porkoláb, Embersics, Horváth Cs. (Rozsnyai), Horváth A.

Téglagyár: Szőke – Horváth J., Horváth D., Joó, Horváth D., Gelányi, Horváth Á., Sárközi R., Vajda (Sárközi Z.), Horváth Dániel, Szekeres. Edző:

Gól: Gerencsér (2), Baján, ill. Vajda.

Küzdelmes mérkőzésen, ha nehezen is, de második félidei jó teljesítményének köszönhetően hozta a kötelezőt a hazai gárda. A meccs fordulópontjaként 0-1-es vendégvezetésnél az őriszentpéteri kapus 11-est védett, ezzel nagymértékben hozzájárult a hazai diadalhoz.

Szarvaskend–Csákánydoroszlói 3-1 (0-1). Szarvaskend, 80 néző, vezette: Németh L.

Szarvaskend: Esztergályos – Nagy Á., Nagy Á., Tóth A., Csillag (Vilics), Jóna, Németh T., Csenterics, Földes, Tóth G., Kopfer (Smolczer).

Csákánydoroszló: Baba – Horváth A., Horváth Dániel (Doktor), Horváth R., Szakály, Horváth Zs., Vass, Molnár A. (Pintér), Tóth N., Horváth M. (Simon), Horváth Dávid.

Gól: Kunovics, Tóth G., Jóna, ill. Molnár A.

A viharos szélben lejátszott mérkőzésen a vendégek az első félidőben a széltől támogatva megszerezték a vezetést. A második játékrész elején a hazaiak gyorsan fordítottak, majd a harmadik góllal végleg eldöntötték a találkozó sorsát. Irreális időjárási körülmények között játszottak a csapatok, de a Szarvaskend győzelme teljesen megérdemelt a jól küzdő vendégek ellen.

Club Walnut-Nádasd–Balogunyom 0-0. Nádasd, 130 néző, vezette: Monostori I.

Nádasd: Rejtli – Varga K., Azanger, Pálmai, Urbán, Meskó E., Meskó M. (Szabó I.), Tuboly, Szakály, Kalamár, Horváth A. (Marton).

Balogunyom: Zámbó – Szén P., Homor M., Németh D., Fábián, Böle (Szép M.), Homor D., Varga L., Molnár T., Farkas M., Nemes.

Viharos szélben rendezték a mérkőzést – ami nem segítette a hazai gárda játékát. A Nádasd az első félidőben három komoly helyzetet hagyott ki, a második félidőben pedig rúgott egy kapufát. De a szervezetten futballozó, jól védekező vendégek összességében rászolgáltak az egy pontra.

Nárai–Tanakajd 1-3 (1-2). Nárai, 100 néző, vezette: Bagoly G.

Nárai: Timár – Bárdics, Tóth B., Horváth A. (Kiss M.), Kertész (Králler), Vajda Ba., Sáfrányos (Dömötör), Vajda Bá., Hompasz, Takács, Németh R.

Tanakajd: Marcz – Tóth J. (Kmetyó), Könczöl Sz., Pintér, Kölkedi, Orsós, Rozs, Pál, Könczöl B. (Filakovszky), Preiczer, Vámos.

Gól: Bárdics, ill. Kölkedi, Tóth J., Orsós.

A hazai csapat szerzett vezetést, de a meglepetés elmaradt, mert a rutinos, szervezett vendég érvényesítette a papírformát. A Tanakajd elsősorban kapu előtti határozottabb játékának köszönheti a győzelmet.

A 20. forduló menetrendje, vasárnap, 15.00: Viszák–Nárai, Balogunyom–Tutitextil-Körmend VSE, Csákánydoroszló–Club Walnut Nádasd, Rábatótfalu–Szarvaskend, Ják–Gyöngyöshermán, Körmendi Téglagyár–Bajánsenye, Felsőcsatár–Őriszentpéter, Szentpéterfa–Táplán. Szabadnapos: Tanakajd.

Kérjük a csapatvezetőket, hogy a tudósításokat küldjék el a [email protected] e-mail-címre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában