Labdarúgás

2019.07.12. 19:57

Táncosból társgólkirálynő

Első idényében társgólkirálynői címet szerzett a kiemelt U16-os leány-labdarúgó­bajnokságban szereplő Haladás-Viktória FC csatára, Kiss-Lantos Hanna.

Pum András

Kiss-Lantos Hanna még csak két éve futballozik, de már ontja a gólokat

Fotó: Unger Tamás

Noha csak 12 évesen kezdett el futballozni, 14 esztendősen már társgólkirálynői címet szerzett az U16-os korosztályban a soproni születésű Kiss-­Lantos Hanna. A Haladás-Viktória támadója csapata 65 találatából 37-et vállalt, azaz a vasi gólok több mint fele az ő nevéhez fűződik.

Kiss-Lantos Hanna még csak két éve futballozik, de már ontja a gólokat
Fotó: Unger Tamás

– Két éve kezdtem el futballozni, előtte négy-öt évig akrobatikus rock and rollt táncoltam – mondta Kiss-Lantos Hanna. – Ám mivel szinte az egész családom focizott és most is focizik, én is beálltam a sorba. Apukám két évvel ezelőtt levitt az SC Sopronhoz. Az első edzés után aztán megkérdezték tőle: hol bújtattak eddig? Egy év után eljutottam olyan szintre, hogy váltani merjek, így kerültem a kiemelt bajnokságban szereplő Haladás-Viktória U16-os csapatához. Simonné Tamássy Judit lett az edzőm, mellette – különösen az első fél évben – nagyon sokat változtam, fejlődtem. Jutka néni észrevette, hogy gyorsaságom miatt csatársorban tudok igazán jól érvényesülni. Ennek köszönhető, hogy míg az első fél évben nyolc, a másodikban már 29 gólt szereztem – összesen 37-et. Ez persze a társaim nélkül nem sikerülhetett volna. Annak külön örülök, hogy egy FTC-t, egy MTK-t vagy egy Astrát legyőztünk, ami valamennyiünk számára nagy élményt jelentett. Szeretnék még többet fejlődni, ami a Haladás-Viktóriánál Judit néni és Simon Attila személyében biztosított. Erősségem a gyorsaságom, viszont több mindenben is fejlődnöm kell – például a helyzetkihasználásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában