Az egykori focista, Rácz Renáta most a körmendi kosarasok masszőre

Rácz Reni alapvetően budapesti lány, ott született, gyermekként ott is élt egy ideig. Így élete egyik fele a fővároshoz kötődik. Ott végezte el már felnőttként a hároméves Nemzetközi Masszázs Akadémiát, ahol gyógy- és sportmasszőri, illetve nyirokmasszőri képesítést szerzett. Tanulását nagyban segítette Orosz Csilla gyógytornász, aki a szakma egyik legjobbjának számít, és tudása legjavát adta át Reninek.

– Csillától sokat tanultam, hiszen ő nagyon sok sportolóval, sőt élsportolóval dolgozott. Megismerhettem azokat a terápiás eljárásokat, amelyek ahhoz kellenek, hogy a különféle sérülések után sikeres – és lehetőleg minél rövidebb – legyen a rehabilitáció. Nem sajnáltam az időmet és az energiámat, többször dolgoztam Csillánál tanulóként is, hogy mindent elsajátítsak. Nem volt könnyű időszak, család, tanulás, gyakorlat és munka is. Emlékszem, akkor még mindenhova cipeltem magammal a nagy masszázságyat. 2013-ban vizsgáztam le. Akkor már megvolt a kisfiam, Máté – aki egyébként most már tízéves és Körmenden született. Úgy láttuk, hogy neki jobb egy kisvárosban élni, mint a nyüzsgő Budapesten, ezért ide költöztünk.

Innen aztán véletlenek egész sora következett. Reni találkozott egy focistával, aki a Körmendi FC-ben futballozott, tőle tudta meg, hogy az egyesületnél éppen masszőrt keresnek. A történet hosszú, a lényeg annyi, hogy egy rendkívül sikeres időszakban a körmendi labdarúgóknál dolgozott.

– Nem idegen tőlem a foci, nagyon szeretem, ráadásul magam is aktívan űztem ezt a sportot. Három szezonon át voltam tagja a szombathelyi Viktória FC-nek, majd hat évet Ausztriában játszottam irányító középpályásként. Akkoriban egyébként nagyon jó és egységes csapat volt a Viktória, a 2003/2004-es szezonban aranyérmet nyert. Kassai Móni vezetésével az U19-es csapat is jól szerepelt, bronzérmet szerzett. Ezután sajnos megszüntették ezt a korosztályt, így volt, aki elment más csapathoz, mások felkerültek a felnőtt keretbe. Én az utóbbiak közé tartoztam, Markó Edina lett az edzőm. A csapat kiváló játékosokból állt, többnyire a Viktória jelentette a felnőtt válogatott keretét. Az itt töltött időm alatt mindig dobogón végzett a csapat. Jó pár barátság is megmaradt azokból az évekből. Amúgy nagy MTK-fan vagyok, a nemzetközi mezőnyből pedig a portugál Luís Figo volt a kedvencem. A körmendi futballcsapatnál töltött időszakról csak pozitívan tudok nyilatkozni, nagyon szép évek voltak, tele sikerekkel. Kétszer is nyertek bajnoki címet a megyei I-ben a fiúk, akik a mai napig hozzám fordulnak, ha valamilyen problémájuk adódik.

Aztán jött egy másik véletlen találkozás. Az lett a vége, hogy Reni az NB I-ben, a férfi kosarasoknál találta magát. Ez 2015-ben történt, Zsebe Ferenc volt akkor a csapat ügyvezetője, az edzője pedig Teo Cizmic.

– Feri heteken keresztül figyelte a munkámat, és végül bizalmat szavazott. Ez a bizalom máig töretlen, amiért hálás vagyok. Mindjárt az első szezonomban kupagyőztes lett a csapat, immár hetedszer, azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a hét a szerencseszámom. A mai napig jóban vagyok minden edzővel és sportmunkatárssal, akivel együtt dolgoztam. Az évek során több változás volt a csapatnál, edzők és játékosok jöttek-mentek, de ez természetes, ehhez hozzá kell szokni. Voltak váratlan helyzetek is, amelyek nem kimondottan masszőri feladatok voltak. Ott voltam például, amikor 2015-ben megszületett Parrish Petty második kisfia, és közvetlen közelről láttam, amikor tavaly megsérült Mario Delas. Láttam az arcán a mérhetetlen fájdalmat, és rögtön tudtam, hogy számára véget ért a szezon. Mario kiváló sportember, az egyik legjobb mentalitású játékos, akit megismerhettem. Örülök, hogy kollégáimmal mi is hozzájárultunk a sikeres felépüléséhez. Talán sokakat érdekel, hogy milyen ennyi férfival együtt dolgozni. Erre csak azt mondhatom, hogy én nem vagyok túl nőies, és talán sokszor könnyebb is a férfiakkal. A szerepemet talán úgy határoznám meg, hogy univerzális anyuka, amolyan tyúkanyó, aki bárkit meghallgat és bármiben segít. Én ugyanúgy felülök arra az adrenalinhullámra a meccseken, mint a fiúk. Hétköznapokon estig a csarnokban vagyok, aztán ott vannak a meccsek a felnőttekkel és az utánpótlással. Az édesanyám és a párom nélkül nem menne. Számomra fontos, hogy a gyermekemet biztonságban tudjam, ha nem vagyok itthon. Máté is kosarazik, nem bánom, hogy közelebbről megismerheti a csapat életét. Bejöhet az öltözőbe, társaloghat angolul, nemrég egy mezt is kapott korábbi ciprusi edzőnktől, Antonis Constantinidestől.

Reni könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez és az új emberekhez. Az idén nagy segítséget jelentett számára Sasa Ogrizovic erőnléti edző, akivel az orvosi diagnózisok után közösen állították össze a rehabilitációs tervet a sérüléssel bajlódó játékosoknak.

– Ez a szezon akár happy enddel is végződhetett volna, de a veszélyhelyzet közbeszólt. Hideg zuhanyként ért mindenkit, amikor kiderült, hogy ennyi volt a 2019/20-as bajnoki szezon. A jelenlegi helyzetet ismerve azt gondolom, hogy a legjobb döntés született. Ezzel szerintem mindenki egyetért. De azt is hozzá kell tennem, hogy ez a döntés sokunknak nagy fájdalommal járt. Minden reggel azért keltünk fel, azért edzettek a fiúk, hogy jobbak és jobbak legyünk, és a bajnokság végén a legfényesebb érem kerüljön a nyakunkba.

Reni minden évben – a bajnokság végeztével – privát munkákat vállal. Jelenleg ez is szünetel a koronavírus miatt. Ezért kicsit megijedt, hogy mi lesz most. Aztán kapott egy lehetőséget Bebes Istvántól, Körmend polgármesterétől. Minden nap jár az Unger László Idősek Otthonába, ahol beszélget az ott élő lakókkal, úgy is mondhatjuk, hogy kicsit „masszírozza” a lelküket. Mivel idős emberekről van szó, ez számára különleges feladat.

– Azért választottam ezt a szakmát, mert szeretem az embereket és segíteni akarok. Szeretem, ha bizalommal fordulnak hozzám. Folyamatosan fejlesztem a tudásomat, nem kizárt, hogy egyszer magasabb szinten is továbbtanulok. Harmincnégy éves vagyok, még nem késtem le semmiről. Amikor annak idején abbahagytam a futballt egy sérülés miatt, éreztem, hogy fent kell tartanom azt az érzést, hogy ott ülök a kispadon. Boldog vagyok, hogy ez sikerült.