Somfalvi Csaba edzőként, sportvezetőként is sikeres

Somfalvi Csaba a Haladás, a ZTE és a Pápa színeiben játszott az NB I-ben. Főleg a szombathelyi szurkolók emlékeiben maradt meg a technikás középpályás látványos góljaival, pazar passzaival, trükkös megoldásaival. Több mint 180 NB I-es és közel 150 NB II-es mérkőzésen futballozott. A Haladással sok nagy csatát megélt, például pályára lépett két elvesztett kupasorozatban (1992/1993: FTC – a döntőben sérülés miatt nem szerepelt, 2001/2002: Újpest), ünnepelhetett győztes osztályozót (2004 – Nyíregyházán Somfalvi góljával nyert 1-0-ra a Haladás).

Valamint négyszer (!) nyert bajnokságot a másodosztályban a Haladással (1990/1991, 1992/1993, 1994/1995, 2000/2001), egyszer pedig másodikként (2002/2003) sikerült kiharcolni a feljutást. Az biztos, hogy a most 48 éves egykori remek labdarúgó mozgalmas időszakban viselte a zöld-fehér mezt.

– Első felnőtt meccsemet 1990-ben, 18 évesen játszottam a Haladásban – jelezte Somfalvi Csaba. – Tehetséges focistának tartottak, de meg kellett küzdenem a bizonyítási lehetőségért – éltem az eséllyel, bent ragadtam a csapatban. Mindig is futballistának készültem, bíztam benne, hogy sikerülni fog. Az utolsó profi meccsem pedig 2005-ben Győrben, a Pápa színeiben volt. Aztán közel a 33-hoz befejeztem a profi futballt, Ausztriában folytattam alacsonyabb osztályban. Talán kicsit korán hagytam abba, de akkoriban azért más viszonyok uralkodtak a magyar futballban. Szép éveket töltöttem a pályán, játszottam emlékezetes meccseket, lőttem szép és fontos gólokat. De maradt bennem hiányérzet, a tehetségem alapján talán többre vihettem volna.

- Természetesen én is hibáztam, de nem árt tudni, hogy 18 műtétem volt. Az első komolyabb éppen a legrosszabbkor jött, 20 éves voltam, nagy formában játszottam, hívott az Újpest – másfél évet kellett kihagynom. Akkoriban még nem volt ilyen orvosi részleg a kluboknál, mint most, a rehabilitáció is gyerekcipőben járt. Nem voltak menedzserek, nem került kivásárlási ár a szerződésekbe. A későbbiekben is jött ajánlat értem például Sopronból, Dunaújvárosból. 1995-ben aztán az osztrák első ligás Lask Linz hívott, 2000-ben pedig, amikor Brazíliában edzőtáboroztunk, egy brazil élvonalbeli gárda, a Botafogo vitt volna – érdekes lett volna a brazil első osztályban játszani…

- Utóbbi két esetben a Haladás nem tudott megegyezni a kérőkkel. De olyan is volt, amikor én mondtam nemet, mert jó csapatban, jó társakkal játszhattam a Rohonci úton. Azért döntöttem a váltás, a ZTE-be igazolás mellett, mert kezdtem fásultnak érezni magam – felfrissülve tértem haza. A pápai szereplést pedig nem én választottam, jobb lett volna a Haliban befejezni a futballt. Egyébként nagyon kaotikus viszonyok között működött akkoriban a magyar futball, érdekes, néha pedig nehéz volt megélni a történéseket – és furcsa most látni, hogy mennyit javultak a viszonyok, a körülmények. Ezek miatt most talán jobb futballistának lenni.

– Milyen érdekes a szurkolói lélektan; amikor játszottunk, szidtak minket, most pedig, látva a sok szürke meccset, visszasírnak minket ,– folytatta Somfalvi Csaba. – Rengeteg jó futballistával játszhattam a Haladásban. Illés Bélát nem kell bemutatni senkinek, két részletben is a csapattársam volt, élmény volt vele együtt focizni. Jagodics Zoli egy roppant harcias futballista volt, mindig győzni akart, de emellett okosan, elegánsan játszott. Szerettem Király Gabival, Halmosi Petivel együtt futballozni – mindketten korosztályuk meghatározó játékosai voltak, akik ráadásul a magyarnál magasabban jegyzett bajnokságokban is megállták a helyüket. Selymes Tibi pedig nem véletlenül volt román, mint ahogyan Nelio sem brazil válogatott.

- Az ifjú Gera Zolival pedig Pécsen játszottam együtt 1998 tavaszán a másodosztályban, már egész korán látszott rajta, hogy minőségi futballista lesz. De számtalan nevet felsorolhatnék. Én sajnos már az öregfiúknál és kispályán sem tudok játszani. Két éve ismét megműtöttek, a térdemet pucolták ki – amit most kímélnem kell. A labda nagyon hiányzik. De törekszem az egészséges életmódra, figyelek az étkezésre, konditerembe járok, sokat kerékpározok.

– Már profi futballistaként készültem arra, hogy pályafutásom befejezte után is a labdarúgás közelében maradjak – jelezte a korábbi kiváló középpályás. – Először megszereztem a sportoktatói bizonyítványt, majd az UEFA edzői papírokat B szintig.

Valamint a HR-menedzseri és marketinges tanfolyamot is elvégeztem. Amint véget ért a karrierem, rögtön elkezdtem utánpótlásedzőként dolgozni a Haladásban, majd az Illés Akadémián. 2010-ben a nulláról kezdtük el felépíteni a futsalcsapatot – rengeteg meló van abban, hogy ma itt tartunk. A futsalcsapatunk a szűk élmezőny tagja, kétszeres kupagyőztes, bajnoki ezüst- és bronzérmes, de rendben van az utánpótlásunk is. 2016 óta a Haladás labdarúgó-szakosztályának vezetőjeként is dolgozom.

- Nagyon büszke vagyok például arra, hogy munkánk által teljesen megújult a Haladás VSE Kenderesi úti sporttelepe, és a gyerekek kiváló körülmények között tudnak edzeni. Elégedett vagyok a jelenlegi munkámmal, szeretek gyerekekkel foglalkozni, szeretem nézni, hogy a fiatalok napról napra fejlődnek. Meggyőződésem, hogy a minőségi utánpótlásképzés jelenti a magyar futball jövőjét, ehhez a tömegbázis növelése adhatja az alapokat. Mi is sokat teszünk azért, hogy fiataljaink elérjék a legmagasabb szintet, és a Haladás nevet öregbítsék.

– A két fiam is futballozik, talán örököltek is valami kis tehetséget, nem pattan el tőlük a labda – fogalmazott viccesen Somfavi Csaba. – Nem azt akarom, hogy az én meg nem valósult álmaimat teljesítsék be – akarják a saját álmukat valóra váltani. A kisebbik 10 éves, a Haladás VSE-ben pallérozódik, a nagyobbik 13 esztendős, a Puskás Akadémia játékosa. Nem erőltettem rájuk a futballt, és nem követelek tőlük teljesíthetetlen célokat. Elmondtam nekik, hogy én miben hibáztam. És elmondtam nekik azt is, hogy a mai világban a tehetség önmagában kevés, sokat kell melózni azért, hogy profi futballista lehess.

– Örülök, hogy a zöld-fehér mezben töltöttem pályafutásom nagy részét, szerencsésnek tartom magam, hogy ma is a Haladás-családhoz tartozom, és megtisztelő, hogy egy kicsit én is részese lehetek a klub történelmének – zárta szavait Somfalvi Csaba.