állva hagyta ellenfelét

2020.11.29. 19:43

Nyolc góllal győzött az AVUS

Az OB I/B-s vízilabda-bajnokság 9. fordulójában az AVUS nehéz kezdés után végül simán, nyolc góllal győzte le a tartalékos Hódmezővásárhelyt.

Pum András

AVUS-Hódmezővásárhely - OB I/B-s vízilabda, AVUS-uszoda, 20201128, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

AVUS–Hódmezővásárhelyi VSC 15-7 (3-4, 3-1, 4-1, 5-1). – Szombathely, zárt kapus OB I/B-s vízilabda-mérkőzés, vezette: Horváth J., Pszota.

AVUS: Kovács B. – Hajmási 3, Ekler Zs. 3, Szőke 4, Csányi 3, Sági 1, Kurucz 1. Csere: Baranyai, Németh L., Makrai, Fenyvesi, Landherr, Szabó B. Edző: Gortva Zoltán.

Hódmezővásárhely: Ujházi – Kürtösi 1, Badó, Katona 1, Oláh 1, Bocskay 1, dr. Vigh 2. Csere: Barna, Nagy P., Kudella 1, Tóth M., Szőke X.. Edző: Szabó Tamás.

Habár a vendégek öt meghatározó játékosukat is nélkülözték, a hódmezővásárhelyiek kezdték jobban a meccset, 2-1-es vezetést szereztek. Aztán sok elkapkodott támadás után a vasiak is megemberelték magukat, Szőke Szabolcs akciógóljával 3-2-re már náluk volt az előny, ám elég volt néhány hiba, és a negyed végén újra vendégvezetést mutatott az eredményjelző (3-4).

 

A második negyed Szőke találatával indult, de az alföldiek szívósan küzdöttek, fej fej mellett haladt a két csapat. A szombathelyiek gólok helyett kapufákat lőttek, támadásban továbbra is sokat hibáztak, pedig megvoltak a lehetőségeik. A negyed lefújása előtt Hajmási pókhálózta ki a jobb felső sarkot, így a nagyszünetre egygólos, 6-5-ös hazai vezetéssel vonultak a csapatok. A harmadik negyedben Ekler duplájával már hárommal mentek a vasiak.

A vendégek hiába lőttek, nem találtak, a másik oldalon viszont Csányi bombájával 9-5-re alakította az állást. Aztán ismét becsúszott több hazai hiba, és mivel a vendégek szépítettek, 9-6-nál Gortva Zoltán időt kért. Használt, Szőke betalált, így az utolsó negyedre megnyugtatónak tűnő, négygólos (10-6) előnnyel fordultak a szombathelyiek. Hajmási előbb büntetőből, majd akciógólból lőtt találatával 12-6-re nőtt az előnyük. A vendégek szuflája pedig egyre fogyott, így már nem volt kérdéses a mérkőzés végkimenetele. Az aligátorok elkapták a fonalat, a lefordulások, blokkok is ültek, egyre nőtt a különbség. Az utolsó másodpercben Kovács büntetőt is hárított. Az AVUS végül felőrölte ellenfelét és 15-7-re nyert.

Gortva Zoltán: – A meccs elején a nagy akarás görcsösségbe csapott át, támadásban és védekezésben is sokat hibáztunk. A második negyed végétől aztán rendeztük sorainkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában