Kalapácsvető-aranyak

2021.06.29. 07:00

Gyurátz Réka és Halász Bence is megvédte bajnoki címét

A hatból öt kalapácsvető-érem Dobó SE-s versenyző nyakába került a 126. atlétikai országos bajnokságon. Gyurátz Réka és Halász Bence megvédte címét.

Horváth Erika

A debreceni Gyulai István Atlétikai Stadion volt a helyszíne a hétvégi, kétnapos, 126. ob-nak. Nem tolongtak a Vas megyei atléták, összesen 13-an álltak rajthoz közülük (12-en a Szombathelyi Dobó SE, egy kalapácsvető pedig a Haladás színeiben). A Dobó SE-sek, Németh László és Németh Zsolt tanítványai közül néhányan fő számuk, a kalapácsvetés mellett diszkoszvetésben is elindultak. Érmet azonban – összesen ötöt – csak kalapáccsal szereztek.

A nőknél a dobogó mindhárom fokára Dobó SE-s versenyző állhatott fel. Nagy fölénnyel, de az idei legjobbjától, a 70,77 métertől eléggé elmaradva nyert Gyurátz Réka. Sorozatban hatodik magyar bajnoki címét szerezte. A papírformának megfelelően a 20 éves Németh Zsanetté lett az ezüst, a 16. születésnapját kedden betöltő Viszkeleti Villőé a bronz. Zsanett két bronz után lépett eggyel feljebb, a korosztályában világranglista-vezető Villő második felnőtt ob-ján indult, és első érmét szerezte.

– Nem mondhatnám, hogy maradéktalanul elégedett vagyok, elég rosszul viseltem a nagy meleget – mondta debreceni ob-szerepléséről a 25 éves, tokiói olimpiai kvótás Gyurátz Réka. – Annak viszont örülök, hogy a verseny végére, az ötödik–hatodik sorozatra össze tudtam szedni magam.

A férfiaknál a másik olimpiai kvótásunk, Halász Bence megvédte címét, ötödször avatták felnőtt magyar bajnokká. Az első sorozatban még nem ő vezetett, a másodikra elért 76,15 méterrel biztosította be aranyérmét – de elmaradt az idei legjobbjától (76,81). Csapattársa, az egy évvel fiatalabb, 23 éves Rába Dániel viszont szárnyalt, a negyedik, ötödik és hatodik sorozatban is egyéni csúcsnak örülhetett, itt dobott először 75 méternél nagyobbat, 75,37-dal szerezte meg eddigi legfényesebb felnőtt ob-­érmét, az ezüstöt. Lecsúszott a dobogóról a klub olimpiai bajnoka, a 39 éves Pars Krisztián, aki 71,34 méterig jutott, és a VEDAC-­os Pásztor Bence 31 centivel túldobta.

A női kalapácsvetés eredményhirdetésén. A dobogón (balról): Németh Zsanett, Gyurátz Réka, Viszkeleti Villő. Elöl balról Németh Zsolt, jobbról Németh László edzők
Fotó: MASZ

– A bajnoki arany volt most az elsődleges, és örülök, hogy sikerült megvédeni a címemet, de az edzések alapján ennél többre számítottam. Már másodszor fordult elő, hogy a verseny előtti könnyített munka után fáj a térdem, a hátam. Még nem tudom, mi az oka. A második, 76,15-os dobásomnál jól mozogtam, sajnálom, hogy nem sikerült továbblépni – összegzett a vb- és Eb-bronz­érmes Halász Bence.

Az egyéni csúccsal ezüstérmes Rába Dániel repesett az örömtől.

– Ha kicsivel több mint két méterrel nagyobbat dobok, akkor ott lehetnék az olimpián, de így is nagyon örülök. Alig hiszem el, hogy beléptem a 75 méteresek táborába, és háromszor is túldobtam ezt a határt. Nagyon sokat fejlődtem ebben az évben erőben és technikában is, de úgy érzem, tudok ennél többet is. Még a keddi Németh Pál-emléknapon is lesz egy lehetőség, az otthoni dobókör, a szurkolás segíthet, hogy tovább javítsam a legjobbamat. Az olimpiához most már 77,50 kellene, de ha nem sikerül, akkor sem keseredem el. Három év múlva is lesz olimpia, a jövő évi Eb-n pedig biztosan indulhatok, és azon leszek, hogy a vb-n is ott legyek.

Vasi vonatkozású eredmény még a Németh László irányításával Szombathelyen készülő diszkoszvető, Kerekes Dóra bajnoki címe. A Nyíregyházi Sportcentrum atlétája 53,39-dal szerezte meg második ob-aranyát, megelőzve a szülése után először versenyző, súlylökésben olimpiai bronzérmes Márton Anitát (53,13). Távolugrásban indult – a TFSE színeiben – a szombathelyi paralimpikon, Ekler Luca is. Továbbra is kiváló formát mutat, az 5,73 méterrel – ami pályafutása harmadik legjobb eredménye – ötödik tudott lenni.

A vasi vonatkozású eredmények. (A külön nem jelöltek a Dobó SE versenyzői.) Férfi, súlylökés (7,26 kg): 9. Szabó Gyula 14,17. Diszkoszvetés (2 kg): 10. Rába Dániel 46,70, 11. Halász Bence 42,66, 11. Szabó Gyula 46,49. Kalapácsvetés (7,26 kg): 1. Halász Bence 76,15, 2. Rába Dániel 75,37 egyéni csúcs, 4. Pars Krisztián 71,34, 5. Varga Donát 68,75, 7. Doma Benedek 65,07, 11. Mester László (Haladás) 58,77, 12. Méhes Krisztián 58,29 e. cs. Női, távolugrás: 5. Ekler Luca (TFSE) 5,73. Diszkoszvetés (1 kg): 1. Kerekes Dóra (NYSC) 53,39, 4. Gyurátz Réka 43,99, 9. Németh Zsanett 37,27, 10. Viszkeleti Villő 37,26. Kalapácsvetés (4 kg): 1. Gyurátz Réka 68,90, 2. Németh Zsanett 60,42, 3. Viszkeleti Villő 59,10, 7. Rajczi Bianka 54,08, 8. Gergelics Cintia 52,56.

Kedden 16 órától rendezik meg a 13. Németh Pál Emléknapot. A program a páros kalapácsvető-versennyel kezdődik. HE

Kiemelt képünkön: A férfi-kalapácsvetés nyolcas döntőjének tagjai. Jobbról: Halász Bence, Pásztor Bence, Árvai Krisztián, Czeller Gábor, Pars Krisztián, Varga Donát, Rába Dániel, Doma Benedek

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában