tenisz

2021.11.30. 07:00

Jó szezont zárt a Savaria TC közössége

Remek szezont tudhat maga mögött a Savaria TC – a női teniszcsapat például feljutott az első osztályba.

Tóth Gábor

Fotó: VN/Savaria TC

Július 1-jével vette át a régi-új üzemeltető a felújított Késmárk utcai Teniszcentrumot, amelyet azóta is folyamatosan fejleszt. Az idén elkészült az automata öntözőberendezés, valamint hat pálya szabadtéri villanyvilágítása, és befejeződött a klubház belső tereinek bútorozása is. A teniszcentrumban megindult az élet, egyre több fiatal ismerkedik meg a tenisz alapjaival, és egyre többen kezdenek el versenyezni is. Az amatőr és hobbiteniszezők száma folyamatosan gyarapodik, az idén már három amatőrversenynek adott a sporttelep, rendre negyven-ötven nevezővel.

Idén ismét Szombathelyen rendezték az egyik legrégebbi hagyománnyal rendelkező korosztályos országos versenyt, a Bujtor Margit Emlékversenyt és az Asbóth József Kupát.

A sportsikerek sem maradnak el: kiemelkedő szezont produkált a Savaria Tenisz Klub saját nevelésű játékosokból álló, az országos bajnokságban rajthoz álló férfi- és női csapata. Ugyanis mindkét gárda dobogós helyezést ért el. – A férfiegyüttesünk az ob III.-as nyugati csoportban hét csapat közül a harmadik lett, csak hajszállal maradt le a feljutást jelentő első helyről, ugyanis három csapat körbeveréséből szerencsétlen módon a legrosszabbul jött ki – mondta Szabó Péter szakedző, a Savaria TC elnöke. – Meg kell azonban említenem, hogy a mi csapatunk volt a legfiatalabb játékosokat felvonultató gárda a mezőnyben – két-három utánpótláskorú teniszező stabilan játszott a szezon során. A célunk továbbra is az, hogy feljussunk a II. osztályba, és természetesen továbbra is építjük be a fiataljainkat a felnőttcsapatba.

Az idén a legnagyobb sikert kétségtelenül az ob II.-es női csapatunk érte el. Kezdésként a csoportunkban lévő mind a hat csapatot oda-vissza legyőztük, így veretlenül jutottunk tovább a feljutásról döntő rájátszásba. Ahol a komoly játékerőt képviselő Balatonboglár volt az ellenfelünk, ráadásul idegenben kellett pályára lépnünk – de a lányok sikerrel vették ezt az akadályt is. Óriási büszkeség a Savaria Tenisz Club számára, hogy jövőre Szombathely városát mi képviselhetjük a női első osztályú országos tenisz- csapatbajnokságban. Ez azonban nagy felelősséggel is jár, hiszen meg kell, meg kellene teremteni az ob I.-es részvétel anyagi hátterét is.

Továbbá sajnos Szombathelyen ismét nincs téli teniszezési lehetőség, ezért a felkészülés is nagy gondot jelent számunkra. Valamint szeretném kiemelni tehetséges utánpótláskorú játékosainkat, akik egyre több versenyen vesznek részt és szépen haladnak előre a ranglista pontok tekintetében is. Gondolok itt Horváth Noel, Benke Viktor Alen, Horváth Flórián, Jászberényi Ádám, Neuwirth Hanna és Dávid teljesítményére. Érdekességként elmondom, hogy Babos Tímea párosban többszörös Grand Slam-győztes, világbajnok és világelső teniszezőnk októberben nálunk teniszezett, és mindennel meg volt elégedve – zárta szavait Szabó Péter.

A férficsapat névsora: Szabó András, Németh Máté Ervin, Németh Szabolcs, Donázy Bence, Farkas Tamás, Szabó Péter Géza, Miklós Balázs, Wágner Péter, Tihanyi Levente, Horváth Noel, Benke Viktor Alen, Horváth Flórián. Csapatkapitány: Miklós Róbert. A női csapat névsora: Kiss Dorottya, Szabó Fruzsina, Pushkar Katerina, dr. Tóth Alexandra, Kenéz Katalin, Miklós Dorottya, Tihanyi Luca, dr. Kenéz Nóra. Csapatkapitány: dr. Tóth Ferenc.

Kiemelt képünkön: Babos Tímea (balról a második) az utánpótláskorú szombathelyi játékosok között

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában