Eredmények

2021.11.28. 21:21

Joó Andrásra emlékeztek Sárváron – Hat öregfiúkcsapat vett részt a kispályás focitornán

A fiatalon elhunyt Joó Andrásra emlékeztek egy remekül sikerült, színvonalas kispályás labdarúgótorna keretében az egykori csapattársak, barátok.

Tóth Gábor

Szombaton délután a Sárvár Arénában rendezték meg az I. Joó András Emléktornát – az idén tavasszal tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori labdarúgó, edző, barát tiszteletére. A Dugó becenévre hallgató kiváló játékos a Sárvári Kinizsiben nevelkedett, játszott a Pintér Attila-féle NB II.-es Sárvár FC-ben, valamint Bükön, majd Ausztriában több együttesben – kispályán is ismert, elismert futballista volt.

Aktív labdarúgó-pályafutása befejezését követően a Sárvár FC-ben és a Foci FC-ben utánpótlásedzőként dolgozott, és irányította a Rum megyei I. osztályú csapatát is. Május 3-án, 44. születésnapján érte a halál.

A tornegyőztes Casino Dom együttese
Fotó: VN/Csonka László

Az emléktornán hat csapat vett részt, melyekben zömében Joó András egykori játékostársai szerepeltek – alapvetően öregfiúk, veterán játékosok öltöttek szerelést. Előbb két hármas csoportban körmérkőzéseket játszottak a résztvevők, majd a csoportmeccsek után következtek egyből a hely­osztók – az első az elsővel, a második a másodikkal, a harmadik pedig a harmadikkal csapott össze.

Csoportmérkőzések, A csoport: Dugó barátai I.–Casino Dom öregfiúk 1-5, Casino Dom öregfiúk–Sárvári Kinizsi 93/94 1-1, Dugó Barátai I.– Sárvári Kinizsi 93/94 0-0. B csoport: Sárvár FC 98/99–Dugó Barátai II. 0-0, Bük 97/98–Dugó II. 3-1, Sárvár FC 98/99–Bük 97/98 0-1.

Helyosztók, 5–6. hely: Dugó I.–Dugó II. 2-2 – hetesekkel 5-2. Bronzmérkőzés: Sárvári Kinizsi–Sárvár FC 1-1 – hetesekkel 4-5. Döntő: Casino–Bük – 1-1 hetesekkel: 3-2.

I. Joó András Emléktorna, végeredmény: 1. Casino Dom öregfiúk (Táncsics András, Horváth Róbert, Fazekas Balázs, Lengyel Miklós, Németh Zoltán, Farkas Gábor, Józsi Zoltán, Németh Szabolcs, Sípos Norbert, Németh Balázs. Edző: Horváth Levente, szakmai stáb: Németh Richárd, Jakab Csaba, Somfalvi Csaba, Pálmay Tamás), 2. Bük 97/98, 3. Sárvár FC 98/99, 4. Sárvári Kinizsi 93/94, 5. Dugó barátai I., 6. Dugó barátai II.

A torna kettős célt szolgált: egyrészt szórakoztató mérkőzéseket láthatott a szépszámú publikum, másrészt pedig segítette a Joó Andrásra, a fiatalon elhunyt, kiváló, mindenki által szeretett sportemberre való emlékezést. A szervezők úgy tervezik, hogy a jövőben évente megrendezik az emléktornát. A torna egy közös vacsorával ért véget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában