Labdarúgás

2022.02.22. 13:00

Átok lett a hazai pálya? - A Haladás utolsó öt szombathelyi meccséből négyet elveszített

Váratlan vereséget szenvedett a labdarúgó NB II. hétvégi fordulójában a Szombathelyi Haladás. A zöld-fehérek hazai pályán 1-0-ra kikaptak az alsóházban tanyázó III. kerületi TVE-től.

Pum András

Horváth Rajmund küzdött, hajtott, de nem tudott gólt lőni

Forrás: Unger Tamás

Fotó: © Unger Tamás

Amilyen jól szerepelt ősszel a Szombathelyi Haladás, annyira nem megy neki tavasszal. Pedig a nyitányon kifejezetten jó játékkal 2-0-ra nyert Győrött a vasi gárda, ám ezt követően Szombathelyen 2-1- re kikapott a Nyíregyházától, és ugyan egy pontot hozott Békéscsabáról (1-1), az elmúlt vasárnap 1-0-ra alulmaradt a III. kerület ellen.

 

 – Úgy gondolom, több lehetőségünk volt, mint a III. kerületnek, ellenfelünk egyet lőtt kapura, azzal el is vitte a három pontot – mondta Németh Szabolcs, az ötödik helyen álló Haladás vezetőedzője. – Csapatomhoz hasonlóan csalódott vagyok az eredmény miatt. Korábban együtt örültünk, most pedig együtt sírunk. Azért dolgozunk a hét minden napján, hogy kikerüljünk abból a gödörből, amiben jelen pillanatban vagyunk. Játékosaim minden edzésen próbálják tudásuk legjavát nyújtani, ők is emberek, én is ember vagyok – mindannyian hibázunk. Arra kérem a szurkolókat, hogy ne forduljanak el a csapattól, mert több van ebben a gárdában. Ugyanakkor ne értékeljék túl ezt az együttest, nem realitás, hogy a feljutásért harcoljunk. A Haladás utolsó öt hazai bajnokijából – az őszieket is beleszámítva – négyet elveszített. 

 

– Az első félidőben rendre kimaradnak a helyzetek, ez pedig görcsössé teszi a játékosokat – folytatta a Haladás vezetőedzője. – A nagy akarásnak pedig legtöbbször nyögés a vége. – Óriási siker számunkra ez a győzelem – fogalmazott a III. kerületi TVE mestere, Kemenes Szabolcs. – A Haladás őszi teljesítménye előtt le a kalappal, a klub körülményei és lehetőségei egyértelműen NB I.-esek. Egy ilyen csapat otthonában győzni óriási dolog. Büszke vagyok a srácokra, rendkívüli munkát fektettek a mérkőzésbe. Nagyon örülök, hogy kapott gól nélkül sikerült lehoznunk a meccset. A Haladás vasárnap 17 órakor a harmadik Szeged otthonában szerepel. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában