Bajnokság

2022.06.27. 07:00

Nagyszerűen szerepeltek az ifjú vasi fogathajtók

Véget ért a fogathajtó II. Bögöte Kupa, ami egyben ifjúsági országos bajnokság is volt.

Vas Népe

Majthényi Panna kezében az irányítás – országos bajnoki második helyezettként végzett

Forrás: Benkő Sándor

Majthényi Panna kezében az irányítás – országos bajnoki második helyezettként végzett

Forrás: Benkő Sándor

 Ifjúsági kategóriában három Vas megyei versenyzőnek is drukkolhattak a sportág kedvelői a hétvégén. Majthényi Panna, Görög Adrienn és Görög Gábor hozták is a formájukat, nagyon szép eredményekkel zártak – Gábor U25 kategóriában országos bajnok lett, Panna junior póni egyes kategóriában országos bajnoki második helyezett, míg Adrienn U25 kategóriában országos harmadik helyezett lett. 

– Óriási boldogság ez nekem, hiszen hazai versenyzőként még nagyobb kincs a győzelem – fogalmazott Görög Gábor. – Első nap Gidran XXXVI-Borókával díjhajtásban nem voltunk annyira pontosak az én hibámból, de levontam a következtetéseket, pár malőrön kívül elégedett voltam. A maraton teljesítése elején kicsit stresszes voltam az első három akadályban, talán a hazai pálya és a sok néző hozta ki belőlem. Emiatt Bibi kicsit kapkodósabb volt, de utána már hoztuk az elvártakat, a lovam remek formában fejezte be a maratont, egyáltalán nem fáradt el. Akadályhajtásban minden úgy ment, ahogy elterveztem, bár előtte hatszor is lejártam a pályát.

 – Jony nevű lovammal most debütáltunk együtt – jelezte Majthényi Panna. – A célom az volt, hogy mind a három számban a lehető legkevesebb hibával végigmenjünk, nem akartam mindenáron nyerni. A díjhajtás után nagyon boldog voltam, mert a lovam teljesítménye túlszárnyalta várakozásaimat. Nyilván bíztam benne, hogy jól fog sikerülni, hiszen ezért dolgozunk, de az összecsiszolódás folyamata még tart. A versenyt megelőző kétnapos edzőtáborban kaptam olyan szakmai tanácsokat, amik átlendítettek pár hiányosságon.

 A maraton előtt kicsit izgultam, hiszen junior kategóriába léptem és először hajtottam azokat a feladatokat, az ötös akadályban volt egy kis malőr, de korrigáltuk, a többi nagyon jól sikerült, boldog voltam. Az akadályhajtásban szintén teljesítettük azt, amit elterveztünk, folyamatos pálya volt, a fordulatok is jól sikerültek, kicsit lassú voltam, de nem akartunk sietni. 

– Első nap a díjhajtásban Álom nagyon jól teljesített, segítőkész volt, meg voltam vele elégedve – összegzett Görög Adrienn. – A behajtástól kicsit féltem, mert az edzőtáborban a behajtás-megállás feladat nagyon rosszul sikerült. Szerencsére Lázár Zoltán segítségével akkor áthidaltuk ezt a problémát, utána minden rendben volt, természetesen Gábor is segített. A maratont nagyon élveztem, életem legjobbja volt. Tudtam tempósan hajtani, a fordulók is jól sikerültek, Álom igazán segítőkész volt, igazi tanító ló. Vasárnapra kicsit elfáradtunk mindketten, bár alapidőn belül voltunk, de pár hibát vétettünk. Sokat javultunk az előző versenyünkhöz képest. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában