Bajnoki cím

2022.10.05. 15:00

Történelmi siker: a vasi fogathajtócsapat nyerte meg az ob-t

C-kategóriás Kettesfogathajtó Országos Bajnokságon aranyérmet szerzett Vas megye csapata és csak hajszál híján maradt le egyéniben Geröly Tibor a bajnoki címről.

Sütő Dániel

Forrás: Hungary Foto-Horváth Attila

Fotós: HUNGARYFOTO HORVATH ATTILA

Sárkeresztúron 18 megye 54 fogatának részvételével zajlott le az országos bajnoki döntő, ahol a megyéket három fogat képviselte a megyei bajnokságok eredményei alapján.

A hét vasi verseny alapján a körmendi származású Katafai Lovas SE hajtója, ifj. Szájer József végzett az első helyen, második lett Geröly Tibor, harmadik pedig Novák Szabolcs. Mindhárman kvalifikálták magukat az országos bajnokságra. A körmendi Szájer József lovának sajnálatos sérülése miatt – a múltkori regionális versenyhez hasonlóan – ezúttal az országos bajnokságon sem tudott rajthoz állni. Helyén Komálovics Ottó indult.

– Eredményes szereplésünk széleskörű összefogáson alapult – fogalmazott Geröly Tibor, a Főnix LE hajtója. – Mindenki odatette magát és maximálisan kivette részét a győzelemből. Köszönet jár a megyei bajnoknak, Szájer Józsefnek, aki bár nem tudott reszt venni a fogathajtáson, de egész családjával megjelent a versenyen és segített, ahol csak tudott. Az első kör után már vezetett Vas megye, a második futamban pedig két hibátlan hajtásra volt szüksége ahhoz, hogy ott maradjunk az élen. Novák Szabolcs után nekem is sikerült hibátlant mennem, így először szereztünk aranyérmet csapatban!

A Vas megyei bajnokcsapat tagjai: Geröly Tibor (Főnix LE), Novák Szabolcs (Savaria LE), Komálovics Ottó (SCHOTT Lukácsháza SE). Második lett Zala megye, a harmadik pedig Hajdú-Bihar.

Forrás: Hungary Foto-Horváth Attila

Nem sokon múlt, hogy egyéniben is vasi siker szülessen, Geröly Tibor szinte már kezében érezte a győzelmet.

– Múltkor nagyon megdicsértem a lovakat, most viszont kicsit gyorsabbak voltak a kelleténél az egyik akadálynál, pedig már kettő másodperces előnnyel vezettem. A korrigálás miatt ötödik lettem, mivel a második, harmadik és negyedik helyezett között nem volt másfél másodpercnyi különbség – idézte fel Geröly Tibor.  

Novák Szabolcs hetedik, Komálovics Ottó a 18. helyen végzett az ob egyéni versenyében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában