Tábor

2023.08.12. 16:00

Ifjú vasi túrázók a Zemplénben - Idén is nagy sikert aratott a Körmendi Vándortábor – jövőre folytatás!

Idén is nagy sikerrel zajlott le a Körmendi Vándortábor – ezúttal a Zemplénben túráztak a körmendi, szombathelyi diákok.

Tóth Gábor

Forrás: VN

Öt év, öt útvonal, 500 km, 100 vándortáboros. A számok annyit jelentenek, hogy a Körmend Vándortábor az évek során olyan diákokat, gyermekeket mozgatott meg, vitt el az ország különböző tájegységeire, ahová családi kirándulások keretében nagyon ritkán van lehetőség (Mecsek, Zselic, Dél-Zala, Pilis, Zemplén). Az idei esztendőben a legtávolabbi, zempléni Erdei Vándortábor útvonalat pályázta meg a Baranyai Sándor vezette szervezői stáb – a túra Magyarország Kormányának, aktív Magyarországért felelős kormánybiztosának ajánlásával, támogatásával valósult meg. A gyerekek három körmendi (Olcsai és Kölcsey általános iskola Kölcsey gimnázium) és két szombathelyi (Brenner általános iskola, KDG) iskolából érkeztek a túrára. Húsz diák és két kísérő indult el a Zemplén felfedezésére – ami egy több mint 500 km-es utazással kezdődött.

Az első zempléni éjszaka a helyiek szerint is az elmúlt évek egyik, ha nem a leghidegebb éjszakája volt Pálháza-Rostallón (4 C fok). Előkerültek a melegítők, a télikabátok (!), kellett az elektromos fűtés. A következő napokban – eltekintve néhány kisebb esőzéstől, a reggeli hidegektől – már megfelelőbb időjárás „segítette” a vasi diákokat. Akik az erdei séták során ellátogattak néhány kilátóba, szirtre, felmentek a Megyerhegyi tengerszemhez, megtekintették a nemrégiben felújított Regéci-várat. Egy napot eltöltöttek Sárospatakon – kiemelt figyelmet fordítva a Sárospataki Református Kollégium iskolatörténeti kiállítására, a Nagykönyvtár meglátogatására (az iskola híres diákja volt Kossuth Lajos, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Tompa Mihály). A napot egy kedélyes fürdőzés zárta a Végardó Strandon. A hét lezárásaként tábortűzzel búcsúzott Zempléntől a csapat.

– A tábor során 183764 lépést számolt a telefonom, ami azt jelenti, hogy 245 km-t tettünk meg összesen a hét nap alatt, ami egészen szép, majdnem hihetetlen teljesítmény! – összegzett Baranyai Sándor túravezető. – A túra jól előkészített táborhelyszínekkel, bőséges étkezési lehetőséggel várta a diákokat – nem beszélve a festői szépségű tájakról, amelyeket bejártunk.  Jövőre pedig jöhet a folytatás. A 2024-es vándortábor túra helyszínét ugyanis már leegyeztettük – bízom benne, hogy a jövőre is beiktathatunk egy szünetet a szürke, munkás a mindennapokba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában