Négy térdműtét után vonult vissza Horti Bogi - 84 NB I.-es mérkőzésen lépett pályára zöld-fehérben

- Milyen reményekkel igazoltál a Viktóriához anno és ebből mi valósult meg? Hogy emlékszel vissza erre az időszakra?

2019 januárjában igazoltam Szombathelyre, azelőtt a Ferencváros fiókcsapatában, a Kóka FNLA-ban játszottam – mondta Horti Bogi, a népszerű sportriporter, Horti Gábor lánya. - Mikor a Viktóriához szerződtem, a legnagyobb különbség az volt, hogy az öltözőben nem csak gyerekekkel, hanem felnőtt korú, tapasztalt, és már akkor sokat elért labdarúgókkal találkoztam. Elsőre tartottam is tőlük, hiszen Rácz Zsófira, Tálosi Szabinára vagy Tóth Alexre addig felnéztem, akkor pedig rajtam állt a sor, hogy közéjük felnőjek, hogy idővel olyan játékos lehessek, mint ők. Szerettem volna a csapat fontos tagja lenni, hiszen ez volt az első komoly együttes, ahol játszhattam. Az akkori Viktória rendkívül jó csapat volt, elég, ha megemlítem Szakonyi Emesét, Siklér Kingát, Öreg Cintiát, Bíró Barbarát vagy Heike Manhartot. Nagyon hamar ment a beilleszkedés, amihez az is kellett, hogy az akkori edzőm, Simon Attila bízott bennem az első perctől kezdve. Jól éreztem magamat, élveztem az edzéseket, élveztem, hogy komoly csapatba kerültem, de persze kihívás is volt a javából. Elmondhatom, hogy az akkori célom megvalósult, bekerültem a Viktória kezdő csapatába, és meccsről meccsre rengeteget tanultam a csapattársaimtól.

- Kikkel szerettél leginkább együtt futballozni a csapatban?

Posztomból adódóan azokkal a játékosokkal értettem meg magamat különösen jól, akikkel a védekezésből együtt vettük ki a részünket. A „régi” Viktóriából kiemelném Rácz Zsófit, Tálosi Szabinát, Tóth Alexandrát, Bíró Barbit. Vannak olyan játékosok is, akikkel nem csak a pályán találtuk meg a közös hangot, hanem évek óta tartó szoros barátság is kialakult közöttünk. Ilyenek Balogh Heni, Siklér Kinga és Fördős Beatrix. Azóta a csapat összetétele sokat változott, de minden szezonban akadtak olyan társak, akik mellett kifejezetten szerettem játszani. Kiemelném Gődér Brigittát, Kovács Virágot és Németh Adélt, akikkel szintén megmaradt a barátság.

- Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzésed?

Az egyik, ha nem a legemlékezetesebb meccs számomra a Covid miatt felborult 2020/2021-es szezon záró mérkőzése volt Makón a Szeged ellen, ahol a tét az osztályozó mérkőzés elkerülése volt. Egy hihetetlen kiélezett és feszült meccsen a 86.percben szerzett góllal sikerült 3-2-re nyernünk, és bár a kiesés ellen küzdöttünk, mégis úgy örültünk, mintha a bajnoki döntőt nyertük volna meg.

- Mikor és miért jött el a pillanat, amikor a visszavonulás miatt döntöttél? Mennyire volt nehéz döntés?

Életem eddigi legnehezebb döntése volt. A negyedik térdműtétem kapcsán, 2021 őszén azért már megfordult a fejemben a gondolat, hogy nem kellene tovább erőltetnem az élsportot. Mivel volt esély arra, hogy fel fogok tudni állni, így elhatároztam, hogy biztosan folytatni szeretném. A rehabilitáció jól sikerült, és fél év múlva már meccset tudtam játszani, de éreztem, hogy a nagy terhelést hosszútávon már nem bírja a térdem. Ennek jelei voltak, meccsek után gyakran fájt, előfordult, hogy feldagadt, így kellett neki pár pihenő nap, hogy újra edzésbe tudjak állni. Akármennyire is nem voltam hajlandó ezt elfogadni, nagyon mélyen belül tudtam, hogy a tavalyi lesz az utolsó szezonom - de ezt még saját magamnak sem mertem kimondani. Mivel a foci mellett egyetemen tanultam, mindig volt valami, ami elterelte a gondolataimat. 

Rengeteg vizsgám volt, sokat tanultam, szakdolgozatot írtam, államvizsgáztam, de közben a térdemmel sajnos sokat kínlódtam. Különböző kötésekkel sikerült a szezon utolsó meccseit sérülés nélkül lejátszanom. Miután vége lett a bajnokságnak, befejeztem az egyetemet, nyugodt körülmények között átgondoltam a folytatást. Ezt persze heteken keresztül húztam, mert nem tudtam dönteni. Pontosabban nem szerettem volna. Tudtam, hogy most van itt az idő, hogy befejezzem a pályafutásomat, de hallani sem akartam arról, hogy nincs többé foci. Heteken át tartó kínlódás, mérlegelés és sírás után sikerült meggyőznöm magamat arról, hogy mi a helyes döntés. Nem tette könnyűvé a helyzetet az, hogy a körülöttem lévő összes ember inkább abban bátorított, hogy be kell fejeznem. A legnehezebb mégis az volt, hogy saját magamat meggyőzzem, miközben pontosan tudtam, mit kell tennem.

- Mivel foglalkozol most? Milyen az élet futball nélkül, jársz meccsekre?

Aktív pályafutásom alatt sikerült diplomát szereznem. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán végeztem gyógytornászként. Rettenetesen nehéz volt heti 6-7 edzés mellett egyetemre járni, de most érzem csak igazán, hogy mennyire megérte. Nagy bajban lettem volna, ha most kezdtem volna el gondolkodni, mi lesz velem foci után. A labdarúgásban töltött évek alatt ellenfélként is több olyan játékost ismertem meg, akikkel rendszeresen tartom a kapcsolatot. Ilyen Pinczi Anita is, akivel a válogatott összetartások alkalmával ismerkedtünk meg. Anita az MTK női csapatainak szakágvezetője és szakmai igazgatója. Nyáron felhívott, hogy szeretnék-e az MTK-nál gyógytornász lenni. 

A lehetőséget nagy örömmel elfogadtam, hiszen a sportrehabilitáció egyébként is közel áll a szívemhez. Rengeteg tanulásra lesz még szükségem, hiszen még csak most kezdtem a pályát, de nagyon élvezem a munkámat. Ha Budapesten vagy a környékén játszik a Haladás Viktória, igyekszem mindig ott lenni. Nyáron óriási ürességet éreztem labdarúgás nélkül, de bíztam benne, hogy meg fogom találni azt, ami majd örömet okoz, ha akkorát nem is, mint a sport. Még mindig vannak nehéz napok, amikor előjön, hogy de szeretnék én is edzésre menni és meccset játszani, de ezen majd az idő múlása is segíteni fog. Addig pedig igyekszem mindig az adott nap apró örömeit keresni, amit jelenleg főként a szakmabeli kisebb-nagyobb sikerek okoznak.