Labdarúgás

2024.04.26. 14:36

Szombat délutáni összecsapás: Haladás Viktória-Szekszárd

A női labdarúgó NB I. 20. fordulójában szombaton 16 órakor a Haladás Sportkomplexumban a Haladás Viktória a Szekszárdi WFC-t fogadja.

Pum András

Fotó: Unger Tamás

A Haladás Viktória utóbbi négy bajnokiját elveszítette, igaz, a zöld-fehérek az első három helyezettel is játszottak – ráadásul az FTC-vel, az ETO-val és a Puskás Akadémiával is idegenben mérkőztek meg. A szombathelyiek 19 ponttal a 7. helyen tanyáznak a bajnoki tabellán. A szekszárdiak a vasiak mögött állnak a táblázaton, de ugyanúgy 19 pontot szereztek. A sárga-feketék egy-egy győzelmet, döntetlent és két vereséget gyűjtöttek be az elmúlt négy meccsükön. Legeredményesebb játékosuk az Egyesült Államokbeli légiós, Taylor kilenc találattal. A két csapat őszi bajnokija 2-2-es döntetlennel végződött, mindkét vasi gólt Szil Tünde szerezte.

– Két azonos képességű együttes csap össze,  a pillanatnyi forma dönt majd – mondta Markó Edina, a Haladás Viktória vezetőedzője. – Az elmúlt két bajnokin játékban felvettük a verseny ellenfeleinkkel, remélem ez most már eredményességgel is párosul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában