Beharangozó

2024.05.17. 16:00

Hazai pályán fogadja az Egis Körmend a kiváló formában lévő Oroszlányt

Az NB I.-es kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának utolsó, 10. fordulójában szombaton 18 órától hazai környezetben, az Oroszlány ellen fejezi be az Egis Körmend a 2023/2024-es szezont.

Sütő Dániel

Fotó: Szendi Péter

Egy hosszú, nehéz, balszerencsés idényt zár le hétvégén az Egis Körmend. Alig volt olyan mérkőzés, amely ne állította volna komoly kihívás elé a Rába-parti szakmai stábot főként azért, mert csak elvétve tudták pályára küldeni Kocsis Tamásék a teljes keretet. A sok gonddal és küszködéssel teli bajnokság azonban most véget ér, lehet húzni majd egy vonalat. Az utolsó bajnokit azonban illene szépen lezárni, bár ebben aligha lesz partner az Oroszlány, amely Váradi Kornél érkezése óta szárnyra kapott és csak épphogy lemaradt a playoffról. Az alsóházban utóbbi három meccsét nagy fölénnyel nyerte az OSE, a Paks otthonában 25 ponttal tudott győzedelmeskedni (76-91), míg a foghíjas Szegedet 20-szal verte (108-78).    

– Igyekszünk ezt a rémálomszerű szezont jó játékkal, győzelemmel zárni, mindent elkövetünk majd, hogy megnyerjük ezt az utolsó meccset – fogalmazott Kocsis Tamás, az Egis Körmend vezetőedzője. – Hasonló kerettel állunk ki szombaton itthon, mint ahogy azt tettük a Paks ellen, és nagyjából ugyanaz lesz a terv is, azaz, hogy mindenkinek jusson lehetőség a bizonyításra. Próbáljuk úgy rotálni a csapatot az Oroszlány ellen, hogy 20-25 percnél többet senki se legyen a pályán, bár a palánk alatt biztos több szerep hárul majd játékosainkra. Fiataljainktól a paksi meccshez képest több bátorságot, magabiztosságot várok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában