Ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta

2024.05.25. 22:00

Kamion Eb: dupla győzelemmel kezdett Kiss Norbi!

Az olaszországi versenyhétvégével, Misano pályáján elkezdődött a 2024-es kamionos Európa-bajnokság - a Révész Racing ötszörös Európa-bajnoka, a címvédő szombathelyi pilóta, Kiss Norbert pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: két győzelemmel kezdte a szezont!

Tóth Gábor

Forrás: VN/Révész Racing

Misanóban debütált az új típusú kvalifikációs rendszer, mely a korábbival ellentétben nem két, hanem három szakaszból áll. Kiss Norbert teljesen más dimenzióban versenyzett mint riválisai, a leggyorsabbnak izonyult, hét tizedet vert a többiekre, így megszerezte az első rajtkockát.

A szombati nap első versenyén a rajt után megőrizte első helyét aszombathelyi pilóta, miközben mögötte nagy csata alakult ki - a német Jochen Hahn üldözte. Elkezdett esni a verseny végén az eső, de ez sem akadályozta meg a címvédőt abban, hogy elsőként intse le a kockás zászló.

 - Jól sikerült az időmérő, és a verseny is. Köszönöm a csapatnak, jó munkát végeztek a télen. A vége kicsit trükkös volt az eső miatt, egyszer a kerékvetőn meg is csúsztam, de sikerült korrigálnom, nem csúsztam ki a kavicságyba, de ott sok előnyt elvesztettem. A folytatásban figyeltem Hahn-t, hogy annyi maradjon a távolságból, hogy ne legyen szoros a vége. Örülök a győzelemnek, remekül kezdtük az idényt! – mondta Kiss Norbert a futam után.

A nap második versenyén, a fordított rajtrácsos futam második rajtjánál – az elsőt ugyanis megállították egy ütközés miatt - már az első kör után a negyedik helyen haladt Kiss Norbi, majd a spanyol Albacete mellett is elment. Az ötösik körben német Halm mellé is bebújt, és már az élen haladó német Kursimot üldözte - akit két körrel később a külső íven megelőzött. Ehhez az is kellett, hogy Halm nekiment Kursimnak, utóbbi pedig defektet kapott. A Révész Racing pilótája folyamatosan növelte előnyét, és végül a második futamot is megnyerte, így két győzelemmel kezdte a szezont.

- Nagyon jó napot zártunk, két győzelemmel. A fordított rajtrácsos verseny kalandos volt, mert az első rajtnál ketten is összeakadtak. A második rajtnál igyekeztem rögtön támadni, és miközben Hahn és Albacete egymással harcolt, megelőztem őket, majd kellett egy kis szerencse is, amikor Halm és Kursim ütközött egymással. De gyorsak és erősek voltunk, így  maximális pontot szereztünk, máris vezetjük a bajnokságot! – értékelt Kiss Norbert a verseny után.

 Vasárnap 13.25-kor és 16.20-kor startol a harmadik és a negyedik futam.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában