Lövészet

2024.05.26. 08:00

Lőállásokba helyezkezdtek

Egyéni-, párbaj- és légfegyveres lövészet kategóriában mérettethették meg magukat az érdeklődők a püspökmolnáriban rendezett Pünkösdi Királyság Lövészversenyen.

Sütő Dániel

Forrás: MW/archív

Fotó: Dömötör Csaba

A szervezőknek sikerült megvalósítaniuk elképzelésüket, amelynek lényege, hogy azok a fegyveres testületi tagok, civil polgárok is lőállásba helyezkedhessenek és próbára tegyék lövésztudásukat, akiknek erre más lehetőségük nincs. Szokatlan lőállásokban, és szokatlan fegyverekkel kellett végrehajtani a versenyfeladatot zárt- és lézer (Red-dot) irányzékú fegyverekkel.

A tornára 8 csapat és 11 egyéni versenyző nevezett. Csapatban a Rövidlátók csapata végzett az élen megelőzve a Püspökmolnári SZSE-t és a Távollátok csapatát. Egyéniben a hölgyek között Szalai Edina győzött, második lett Szalai Edit, míg a harmadik Nagy Dzsenifer. A férfiak között Tóth Ervin győzött, az ezüstérmet Mihályfi Mátyás, míg a bronzot Koch Etele szerezte meg.    

Párbaj lövészet kategóriában két 16 fős keret nevezett. Az I. keret győztese Koch Etele, a második kereté pedig Tanai Hunor lett.

Nagy népszerűségnek örvendett a légfegyveres lövészet, a jelenlévők közül többen is többször is kipróbálták, miként lehet lőni a különleges fegyverekkel. A sportlövészet egyre nagyobb teret hódít, amit jól mutat, hogy a püspökmolnári egyesület taglétszáma is folyamatosan növekszik. A Pünkösdi Királyság programjainak keretében az érdeklőődknek bemutatták az egyesület által alapított Honvédelmi Töbtusa Verseny alapvető tudnivalóit. Ezen a sorkifaludi iskola öt csapattal képviseltette magát.

A rendezvényen az ifjú tehetségek, akik már részt vettek az országos lövészversenyen (Nagy Dzsenifer 4. hely, Tanai Hunor 3. hely, Török Lia 8. hely) elültették a jövő fáját, amelyet az egyesület támogatója ajánlott fel.

Az esemény fővédnöke Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, prof. Dr. Borbély Attila MTTOSZ elnök, Dr. Harcsár István MTTOSZ főtitkár, valamint Piri I. Tamás MTTOSZ elnökségi tag, a püspökmolnári SZSE elnöke volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában