Vértanúságot vállalt Salkaházi Sára

Salkaházi Sára egyedülálló, sokszínű alakja volt a húszas, harmincas évek magyar közéletének. Modern, független értelmiségi nőként kezdte pályafutását, majd sok belső vívódáson keresztül jutott el a szerzetesi kötelességvállalásig, majd a vértanúságig.

Kassán született 1899-ben, szállodatulajdonos gyerme-keként. Tanítónőnek tanult, ám később a szépírás és a publicisztika felé fordult. Írt színdarabokat, publikált több kassai lapban, majd 1926-ban megjelent első novelláskötete. Aktívan részt vett a felvidéki magyar kisebbség kulturális és politikai életében.

1927-ben ismerkedik meg a Kassán letelepedő Szociális Testvérek Társaságával. Hamar közel kerül a Magyarországon nemrég megalapított szerzetesrendhez, melynek tagjai világban élő formában a Szentléleknek átadott, bencés alapokon álló közösségként vannak jelen az emberek mindennapjaiban, miközben az egész életük Istené. Szíve szólítja közéjük, de a megszokott, szabad életmód nehezen engedi. Végül 1929-ben jelentkezik a Szociális Testvérek Társasága anyaházában.

1930 pünkösdjén leteszi első fogadalmát, ám a szerzetesi formálódás évei sok belső küzdelemmel járnak. Naplóiban vall azokról a harcokról, amelyeket az önös én leküzdése során vív, s válik egyre inkább alkalmassá arra, hogy a szeretet, az Isten és a fele-baráti odaadottság útját járja. Tevékenysége szerzetesként is sokrétű, itt is sikerrel kamatoztatja szervezői képességét és írói vénáját. Szociális munkát végez, karitászt irányít, gyermekkonyhára felügyel, fiatalokat oktat, családokat látogat, katolikus újságot szerkeszt.

1937-ben költözik Kassáról Budapestre, ez a feltétele ugyanis annak, hogy brazíliai missziós munkát vállaljon. Erre azonban végül a háború kitörése miatt nem kerülhet sor. Salkaházi Sára új otthonában is folytatja áldásos tevékenységét. Katolikus nőmozgalmat szervez, több munkásleány-otthont alapít, s egy munkásnő népfőiskola építésébe is belekezd. A rend szellemiségével egyetértésben határozott, katolikus ideológiát képvisel a fasizálódó közszellem ellenében. Egyre jobban ég benne a vágy, hogy felajánlhassa éle-tét azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be. Ezt az életfelajánlást 1943-ban meg is teszi.

Ahogy a rend több házában, úgy a Sára által irányított budapesti, Bokréta utcai munkáslány-otthonban is több üldözöttet bújtattak a szociális testvérek. Mint az otthon felelős vezetőjét, innen hurcolták el 1944. december 27-én a nyilasok, s több társával még aznap este a Dunába lőtték. A visszaemlékezések szerint a ház egy lakója tett feljelentést, akit Sára korábban megrótt egy német katonával folytatott erkölcstelen viszonya miatt. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. A szemtanúk szerint Sára testvér a kivégzés előtti percben gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását, vértanúsága beteljesedett. Az antifasiszta és zsidómentő akciókban részt vállaló szociális testvérek közül rajta kívül senkinek nem esett bántódása.

Boldoggá avatási szertartás 1083 óta nem volt magyarországi helyszínen. Ugyancsak egyedülálló, hogy Magyarországon az egyház először iktat a boldogok sorába egyszerű, középosztályból származó nőt.