Ők nem dolgoznak, mi meg csak szívunk

Hétfő reggel már érezhető volt a feszültség az utasokon. A Szombathely előtti utolsó állomásokon vonatpótló autóbuszra kellett átszállniuk, így juthattak be a megyszékhelyre. A reggeli vonatok zsúfolásig megteltek, s egy vonatnyi embernek egy buszra kellett volna felszállnia. Elszabadultak az indulatok, sokan a MÁV dolgozóit okolták a kellemetlenségek miatt.

- Fél kilencre be kell jutnom a munkahelyemre - mondja negyed kilenckor a balogunyomi állomáson Erika, aki egy állami cég alkalmazottja. - Én biztosan nem szállok le a buszról, nem fogom a szemét vasutasok miatt elveszíteni a munkámat. Különben is mit gondolnak ezek magukról? - emeli fel a hangját még jobban a fiatal nő. Ilyen alapon az egész ország sztrájkolhatna valami sérelem miatt, s akkor legalább megállna az élet..

A buszon álldogálóknak dönteniük kell: ki az, aki leszáll, s megvárja, míg félóra múlva jön a következő járat. Mindenki sietne, senki sem akar az esőben, ködben álldogálni. A diákok adják fel először, ők azok, akiknek nem sietős, hogy beérjenek időre az iskolába.

- Talán délutánra abbahagyják - szólít meg egy hatvan körüli férfi. - Eddig mindig úgy volt, hogy rájöttek, ezzel csak az utasoknak okoznak kellemetlenséget, nem azoknak, akik a párnás székekben ülnek.

- Ne is álmodjon róla, papa - szól bele a beszélgetésbe egy másik férfi -, ezek most nem adják fel ilyen könnyen. Ők nem dolgoznak, mi meg csak szívunk itt a buszon. De legalább örüljünk, hogy ez van. Ha mindenki sztrájkba állna, akkor teljesen megállna az élet a megyében.

Hétfő délután ugyanaz maradt a helyzet, a vonatok nem mozdultak a megyeszékhelyen. Az állomás várótermében csupán páran üldögéltek, várták, hogy a vonatpótló autóbusz begördüljön az épület elé.

- Vásárolni jöttem a gyerekeknek karácsonyra - mondja Magdi -, s még nem tudom, hogy hogyan viszem haza az ajándékokat. A vonatpótló autóbusz mindig tömve van, nem fognak elférni a csomagjaim. Ráadásul törékeny is van benne, remélem, egyben haza tudom vinni az ajándékokat. De hát mit tehetnék - tárja szét a karját. Nincsen autónk, egy kis faluban élek, s a buszközlekedés sem a legjobb. Így marad a vonat, s most a vonatpótló autóbusz.

Az állomás előtt már gyülekeznek az emberek. Fél ötkor még van olyan, aki a fél hármas vonattal szeretett volna hazajutni, ám mivel csak egy buszt küldtek, nem fért fel a járatra, így addig a szemközti kocsmában töltötte az idejét.

- Mocskos az egész világ - mondja félig illuminált állapotban a negyvenes férfi. - Ennyi erővel én is követelhetnék 250 ezret a MÁV Cargo eladásából. Hiszen én is magyar állampolgár vagyok, s az állami cég eladásából nekem is jár.

Ahogy telnek a napok, két csoportra oszlanak az emberek: akad, aki beletörődik abba, hogy nem ér véget egyhamar a sztrájk, csendben, türelemmel viseli a kényelmetlenségeket. A másik csoport han-gosan, agresszíven áll a sztrájk-kérdéshez.

- Én és a párom negyven kilométerre lakunk Szombathelytől - meséli egy fiatal lány. - Naponta bejárunk dolgozni, annyi különbséggel, hogy a párom a négyórás vonattal indul el reggel. Tegnap hajnalban felkelt, kiment az állomásra, és akkor közölték vele, hogy kimarad a járat. Hazajött, s rögtön hívtuk a szüleinket, adják kölcsön az autót, hogy beérjen hatra dolgozni az egyik gyárba, mert nem engedheti meg magának, hogy elkéssen. A gazdasági válság miatt ugyanis leépítések vannak a cégnél, s aki bejár, az többe kerül a vállalatnak, ha meg elkésik, akkor okot is ad arra, hogy őt küldjék el előbb. Nem is értem, hogy a sztrájkolók miért nem gondolnak bele abba, hogy családok életével játszanak. Ha esetleg elküldik a páromat a sorozatos késések miatt, akkor hol fog a mai világban munkát találni? - teszi fel a mások számára is ismerős kérdést a fiatalasszony.

Péntek reggelre, úgy tűnik, a sztrájkolókkal csak a diákok értenek egyet.

- A sztrájkra hivatkozva nem kell beérni reggel nyolcra - meséli egy középiskolás fiú. - Eddig negyed hatkor keltem reggelente, most rá-érek negyed nyolckor kimászni az ágyból. Balogunyomba csak nyolcra ér be a vonat, s ha nem szállok fel a buszra, akkor csak kilencre érkezem meg Szombathelyre. Az állomástól elsétálok az iskoláig, s máris megúsztam három órát. A tanárok megértőek, elnézik a késést a sztrájk miatt. Én remélem, hogy még januárban is kitartanak a sztrájkoló vasutasok.

Ezt a többi utas nem így gondolja, a végszóra hangosan felmordul a tömeg, ismét szitkok szállnak a levegőben. Sokan azt nem értik még mindig meg, hogy miért az utasoknak kell bűnhődniük a nézeteltérések miatt. Sokan azt nehezményezik, hogy a kemény tízezrekért megvásárolt bérletért cserébe - amit most is nap mint nap elkérnek - bizonytalanságot, a kényelmetlenségeket, a több tíz perces késéseket kapják.