Ahogyan bánik a fénnyel

Kaland és kíváncsiság: Szilárdi Béla festőművész - és muzsikus, és zeneszerző, és fotográfus, és íróember - egyfelől állandó és biztos (szilárd; bocsánat) pontként működik, amióta (több mint tíz éve), Németországból hazatérve letelepedett Vas megyében, a festői Gutaházán. Másfelől meg folyamatosan meglepetést okoz. 2007-ben az Orpheusz Kiadónál jelent meg elegáns, első pillantásra albumnak látszó kötet - a címlapon csak ennyi tűnik át: Szilárdi -, amelyben nemcsak képeket talál az olvasó, hanem a szellemi társ és barát Fábián László írását (A transzavantgárd transzavantgárdja), valamint a művésszel folytatott beszélgetését is (A szabadság fogságában).

A 2008-ban megjelent kötetet/albumot/monográfiát már a Hanga Kiadó jegyzi, de a formátum nem változott; talán csak a Szilárdi név tűnik határozottabbnak, kontúrosabbnak (a másféle színkombinációnak köszönhetően) a borítón. Lehet, hogy Szilárdi-sorozat van alakulóban? A könyv - amint az belelapozva kiderül - a Köztes világok - Reflexiók egy életműhöz (Szilárditól, Szilárdiról) - címet viseli. Jellemző és szép gesztus, hogy a megszólalók között van maga a közönség is: vendégkönyv-bejegyzések idemásolt lapjairól. Az összeállítás iránytűje egyébként a kronológia (lásd! történet, esetleg narratíva - de mindenképpen önmagunk megteremtésének, rögzítésének és folytonos elmozdításának kísérlete). Talán azért van ez - egyáltalán, azért születnek ezek a könyvek, mert olyan korban élünk, amikor minden, ami körülvesz minket, kérdésessé válik . Ez az idézet is Szilárdi Bélától való: a Művészetre várva című, a Köztes világok-kötetben is olvasható színművének alapinstrukciója: Történik egy olyan korban, amikor minden, ami körülvesz minket...

Vagyis nem árt elhelyezni bizonyos útjelzőket. A kötetben az első a Sánta Ferenc tollából való méltatás, amely 1971 februárjában, Szilárdi Béla ferencvárosi fotókiállításának megnyitóján hangzott el: (...) Pontosan lát. A lényegre lát. (...) Portréi az emberismeret, az ítélet, a kritika nagyon szép és pontos munkái. (...) Egy dologról szeretnék még szólni, szakmai felkészültségéről, melynek foka alkalmas immár a legnagyobb megostromlására is a fegyelem és a permanens munka lépcsőin haladva. S e felkészültségen belül is nevezetesen arról a tudásáról, ahogyan az oly fontos fényt alkalmazza. (...) A következő írás Rena Hillebrand tollából való: A totális portré megjelent a Photo Revue 1979/3. számában. Ez is a történet része: 1971-ben Szilárdi Béla búcsút mondott Budapestnek. A német elemzők névsora 1997-98-ban szakad meg: Szilárdi Béla nem sokkal korábban talált vissza Magyarországra. Ahogy Molnár Zsolt írta az Életünk folyóiratban, 98 áprilisában: (...)Ki ez a művész? Hol rejtőzött eddig? (...).

A - nevezzük akkor most már így - Szilárdi-könyvsorozat legújabb darabja az a katalógus, amely Színes jelenés címmel a 2008 tavaszán a budapesti B55 Kortárs Galériában megrendezett Szilárdi-kiállítás lenyomata. Ahogy Fábián László írja: (...) ez tehát most egy teljesen új Szilárdi, amilyennek eddig sosem láttuk, sőt, maga sem akart eddig látszani, de még ezek ismeretében is magára találásnak nevezhetnénk... Ez itt a színek és gesztusok (ős)robbanása: a világteremtés újraindul, vagy folytatódik (nézőpont kérdése).

Mostanában Szilárdi Béla az emlékiratain dolgozik. Ahogy mondani szokták: élete kész regény. Mindenesetre annyi érdekes emberrel találkozott, annyi minden megesett vele, hogy a történetei esetleg mások számára is érdekesek lehetnek . Az első részt - a gyerek- és ifjúkor történetét - zsongásban írta . A második rész 1971-ben kezdődik: 30 év Németországban, a zene, a tanítás, a fotózás, a festészet (tematikus) vonzásában. A harmadik rész: újra itthon. A vasi dolgok. Az emlékezés mozgásba hozása nem mindig könnyű feladat, de ha sikerül elérnie a megfelelő koncentrációs állapotot, akkor sorjáznak a képek - és a szavak. A vizuális memóriája egyébként is elképesztő: 1959-ben járt az Ermitázsban, de máig pontosan maga előtt látja az egész gyűjteményt. Attól viszont tart egy kicsit, hogy az életregénye talán túlságosan fényesnek: sikersztorik sorozatának tűnik majd az olvasó szemében. Az persze igaz, hogy bárkivel hozta össze a sors, mindig azonnal az egész embert látta ; így aztán a választásaiban sosem kellett csalódnia.