Törőcsik Mari: visszajöttem

A velemiek, tágabb értelemben a vasiak, illetve az egész ország szorított érte, hogy súlyos betegségéből fölépüljön. Néhány napig élet és halál között lebegett novemberben. Utóbb sokáig az úgynevezett szubintenzív osztályon kezelték, nehogy fertőzés érje. Csak a szűkebb családjának tagjai látogathatták. Folyamatosan javult az állapota. Azután budapesti otthonában kapott rehabilitációs kezeléseket. Nemrégiben tévéinterjúban nyűgözte le a nézőket egy egész ország kedvenceként: kedvességével, bájával, őszinteségével, töretlen hitével. S megköszönte, hogy fölépüléséért azok is imádkoztak, akik amúgy nemigen szoktak.



Törőcsik Mari nyitotta meg csütörtökön este a 40. Magyar Filmszemlét Budapesten
Fotó: Archív

Nagyközönség előtt személyesen - hosszú idő után először - csak most csütörtökön este jelent meg a 40. Magyar Filmszemlén, amit ő nyitott meg.

Gyönyörű és sugárzó volt most is a Budapest Kongresszusi Központ színpadán. Így szólt - hangjában öröm és meghatódottság is bujkált -: Sokan tudják, hogy elég messziről jöttem vissza. És visszajöttem...

A művésznő lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a barátai közül többen szerették volna lebeszélni - féltésből - az általuk még korainak tartott nyilvános szereplésről, de ő hajthatatlannak bizonyult. Elárulta: Talán azért vállaltam, mert nagyon vágytam már a színpadra, a közönség elé. Erre a megnyitóbeszédében is utalt, pontosabban ki is mondta: azért tért vissza, hogy újra színpadon álljon... Hatalmas tapsot kapott. Súlyos betegsége után alighanem ez volt számára a leghatékonyabb gyógyszer .

Egyébiránt örült a vasi érdeklődésnek, s hogylétéről elmondta, köszöni, hála isten, jól van. Arra a felvetésünkre, hogy mikor jön haza, Velembe, azt felelte: Már nagyon vágyódom oda. Hallom, mekkora hó van arrafelé...

Közbevetettük, hogy már nem annyira vészes a helyzet, éppenséggel lehet már - ha a megszokottnál lassabban is - közlekedni.

Még nem vezethetek , jegyezte meg. Erre mi: Szívesen elmegyünk Marikáért autóval, s hazahozzuk! Természetesen élete párjával, Maár Gyula filmrendezővel együtt. Köszönöm szépen! Budapesti barátaim közül is már sokan felajánlották ezt, de majd saját kocsival szeretnénk menni... , válaszolta, hangjában kedvességgel.

S kicsit még visszatérve a csütörtöki eseményre: a szervezők természetesen Törőcsik Mari iránti nagyrabecsülésük, hódolatuk jeléül kérték fel a gyógyulófélben levő művésznőt a kerek évfordulós - történelmi - esemény ünnepi megnyitóbeszédére.

S hogy hányadik filmszemlés részvétele lehetett a mostani? Ezt a számot meglehetősen nehéz megbecsülni. Tény, hogy legelső filmbeli szereplése - ki ne tudná? - Fábri Zoltán Körhintájában (1955) volt; már akkor világraszóló sikert aratott a megrendítő alkotás női főszereplőjeként. S elindult úgymond filmes - a szó legszebb értelmében vett - karrierje (is). Erre így utalt csütörtökön este: A magyar film 1955 óta része az életemnek...

Abban az időben nem nagyon lehetett utazni, s én minden évben voltam azért Párizsban vagy Cannes-ban, 1960-ban meghívtak Acapulcóba... , beszélt minderről egy korábbi találkozásunkkor. Minimum tizennégy napra kellett volna mennem, csakhogy én próbáltam; A tizenhetedik baba nyarát a Nemzeti Színházban. Várkonyi Zoltán rendezte, játszott benne Mészáros Ági, Lukács Margit, Gobbi Hilda, Básti Lajos, Bárdy György... Hogy érzékeltessem a helyzetet: nem azt mondták, hogy kikérik maguknak, hogy ez a taknyos elmegy a próbákról. Bár én mondtam is a Hungarofilm akkori igazgatójának, nem létezik, hogy engem kiad a Major a Nemzetiből, és a Várkonyi... Mikor egyszer megyek be próbára, ott áll a Major, a Várkonyi, az egész társaság, s elkezdenek velem majdnem ordítani, mit képzel maga, hogy így kikéreti magát Mexikóba, amikor a Nemzeti Színházban szerepet játszhat ilyen és ilyen színészekkel. S én elkezdtem dadogni: bocsánatot kérek, én mondtam is a Hungarofilmnél, hogy próbálok... Máskor gondolja meg, mondta a Major. S akkor: letérdelt a Gobbi, letérdelt a Básti, a Mészáros Ági, a Lukács Margit, a Bárdy, s így szóltak: nagyon szépen kérik a vezetést, ők próbálnak helyettem felváltva, csak engedjenek el. Végül is így kiadtak. Szóval ilyen emberek között tanultam a szakmát.

Aztán így folytatta - már nem csak a filmes hivatására vonatkoztatva -: S amikor már éreztem, hogy azért tudok valamit, és amikor érdemtelenül is belém rúgtak, akkor az bizony fájt. De mindig voltak körülöttem olyanok, akik átsegítettek a nehézségeken.

S egy nagyot ugorva: Törőcsik Mari minden interjújában (bárhol is jelenjen meg az), megemlíti Velemet, ahol 1973-ban vásárolt házat Maár Gyulával közösen. Egy alkalommal megkérdeztem tőle, hogy amikor távol van szeretett falujától, szokott-e róla álmodni, merengeni?

Így felelt: Hát hogyne! S ezt a kollégáim is tudják. Próbák szünetében meg-megkérdezik: ugye, szívesebben lennél Velemben? De minden így van jól, ahogyan van. Amiként Pilinszky János mondta: minden tetőről látni a napot.